Egy Malfoy íze - 18. fejezet

[laraflame]

Rizikós helyzet...

18. fejezet

 

 

 – Dustin?

Harry felemelte tekintetét a pergamenről, amin éppen munkálkodott.

 – Igen? – kérdezett vissza zavartan, agya még mindig tisztán kivehetően a tanulnivalóján járt.

Draco a szemét forgatta.

 – Esküszöm, néha még Grangernél is többet tanulsz.

Harry végre teljes figyelemmel fordult Draco felé, és szégyenlősen rávigyorgott.

 – Te is keményen tanulsz – tiltakozott Harry gyengén.

Draco horkantott.

 – Így van. De körülbelül feleannyit, látszólag te meg soha nem is tartasz szünetet. Ha nem a házi feladataidon dolgozol, vagy nem olvasol épp, akkor DS terveket ütsz össze. És ha már a DS csoportoknál tartunk, te majdnem mindegyikben közreműködsz, így vagy úgy.

 – Te is ezt csinálod. – Harry még mindig ellenállt.

Draco a fejét rázta.

 – Hát nem. Segítek, ahol szükséges a találkozók ideje alatt, de mindössze erről van szó. Egyébként csak a mi offenzív csoportunkban veszek részt. Te egy héten legalább egyszer találkozol eggyel a csoportok közül a szokásos gyűléseken kívül, és segítesz nekik a varázsigékkel, meg ilyenek.

 – Csak segítek, hogy mindenki biztosan tartani tudja az iramot – motyogta Harry.

 – Megmondom én, mit csinálsz: ráadás órákat veszel – vigyorgott Draco irritálóan, nyilvánvalóan jól szórakozva. – Tudok róla, hogy időnként eljársz azzal a csoporttal is, akik a gyengélkedőben szoktak segédkezni, míg én kviddics edzésen vagyok.

Harry teljes mértékben elégedetlennek tűnt.

 – Nos, csinálnom kell valamit addig is, míg te odakint repkedsz – morogta.

Ez egy pillanatra elterelte Draco figyelmét. Kíváncsian fordította fejét Harry irányába.

 – Tudod, soha nem jössz el egyetlen edzésre sem, és mindig témát váltasz, ha a kviddics kerül szóba. Ez csak most esett le ilyen konkrétan. Nem szereted a kviddicset?

Harry futólag lehunyta a szemét. A kviddics kétségkívül az a téma volt, amit minden áron elkerült. Ámbár volt Draco számára egy egyszerű válasza, mivel tudta, hogy végül is egyszer felszínre kerül a dolog.

 – Nem szeretek repülni. Egyszer volt egy nagyon csúnya balesetem – mondta halkan Harry.

Harry elnyomta magában a késztetést, hogy megforgassa a szemét a saját szavaira. Merlin tudja, hány különböző balesete volt már, de határozottan nem rettentették el a repüléstől. Ugyanakkor eléggé egyszerű magyarázat volt.

 – Mi történt? – kérdezte Draco.

 – Nem akarok beszélni róla – mondta Harry elfordítva a fejét, hogy ne kelljen Dracóra néznie. És igazán nem akart beszélni róla.

Ez volt azon kevés dolgok egyike, amit utált a Dustin Pitonként való életében. Ebben az évben már tudna kviddicsezni Umbridge távozásával, de ezt az esélyét elvesztette. Utálta, hogy nem képes játszani, és amúgy sem vihette ki a seprűjét, hisz valaki még felismerte volna. Harry Tűzvilláma, mindazon dolgokkal egyetemben, amik csak úgy üvöltötték Harry Pottert, a Piton Kúria-beli szobájában lettek hagyva.

Harry végül visszafordult Dracóhoz, és észrevette, hogy a szőke végig élesen figyelte őt.

 – Egyetlen baleset elég volt, hogy eltántorítson a repüléstől? – kérdezte Draco gyanakodva. – Ez nem úgy hangzik, mint a Dustin, akit én ismerek. Akit én ismerek, az a Dustin, aki majdhogynem a fél iskolát kiképzi, és ránézésre cseppet sem fél, mikor egy lehetséges harc gondolata vetődik fel a halálfalók ellen. Mégis tartasz a repüléstől?

 – Ja, nos, mindenkinek félnie kell valamitől – csattant fel Harry. – Emellett azért edzek, mert igenis félek attól, hogy nem leszek képes megvédeni magam, ha valami olyan adódna.

Draco végre aggódva tekintett rá.

 – Dustin, mi történt? – kérdezte csendesen.

Harry nehézkesen sóhajtott. Gyűlölt ilyen nyíltan Draco szemébe hazudni.

 – Draco, nézd, én tényleg nem akarok most beszélni erről. Talán valamikor máskor készen fogok állni rá, hogy meséljek neked róla, de nem most.

Néhány hosszúra nyúlt másodperc után újra Draco szólalt meg.

 – Rendben, akkor visszatérünk a másik tárgyhoz, amit próbálsz elkerülni.

Harry meglepett tekintete visszafordult Draco felé.

 – Mit értesz ez alatt? – kérdezte idegesen.

 – Ki próbáltad kerülni, hogy végigvegyük azt a temérdek dolgot, amit művelsz – vigyorgott Draco elégedetten.

Harry kényelmetlenül vonogatta a vállát.

Draco megrázta a fejét.

 – A mardekárosok az ambiciózusságukról ismertek, de úgy látszik, te ezt egy egészen új szintre emeled.

 – Jah, hát, tudom, hogy valószínűleg túl sokat dolgozom – ismerte be Harry. – Én csak nem akartam egyáltalán semennyi figyelmet sem fordítani erre a tényre.

 – Dustin, keményebben dolgozol, mint bárki, akit ismerek – mondta Draco halkan. – Én csak egy kicsit aggódom, hogy őszinte legyek.

Harry szemöldöke a magasba emelkedett csodálkozásában.

 – Mi miatt aggódsz? – kérdezte. – Biztosra mentem, hogy még így is legyen elég időnk együtt. Legalábbis én úgy gondoltam.

Láthatóan most Draco érezte némiképp kényelmetlenül magát.

 – Így is van. Valójában még több időt töltünk együtt így, hogy most már minden éjjel a szobádban alszom – mosolygott Draco önelégülten, visszanyerve önbizalmát.

Harry mégis zavarodottan nézett.

 – Akkor nem értem. Mármint tisztában vagyok vele, hogy sokat dolgozom, és egy csomó plusz dolgot vállalok be a DS-el, és valószínű túl sok időt töltök ezekkel összességében. Nem igazán akartam megemlíteni, mert tudtam, hogy szívatnál vele, és igazán megnehezítenéd nekem ezt az egészet. Voltaképp nincs semmi, amiért aggódni kellene – mondta zavart hangon.

 – Túl keményen hajtasz – jelentette ki Draco egyenesen. – Mostanában egyre kimerültebbnek tűnsz, és mindig fáradtnak látszol.

Harry bocsánatkérően mosolygott.

 – Akkor talán rá kéne vegyem Madam Pomfreyt, hogy adjon egy adaggal a Kalapkúra-bájitalából, mikor legközelebb a gyengélkedőben leszek.

Draco kíváncsian nézte Harryt.

 – Tényleg órákat veszel tőle gyógyításból, mint a többi tanuló a gyógyító csoportból?

Harry vállat vont.

 – Ja, tudni néhány alapvető gyógyító varázsigét nem tűnik olyan rossz ötletnek.

Draco erre a szemét forgatta.

 – Erről beszélek. Egyszerűen túl sok mindent csinálsz egyszerre, és le kell kicsit lassítanod. Mert mindezek után még ott van az összes különóra is az apáddal.

 – Jól vagyok, Draco – mondta Harry. – Bár valószínűleg abbahagyhatom, hogy eljárjak a csoporttal a gyengélkedőbe. Most már tudok egy kevés alap dolgot, és úgyis főleg csak segítettem nekik kezdeni Madam Pomfreynál. Viszont nem adom fel a különóráimat az apámmal.

 – Igazából eredetileg erről akartam veled beszélni – vallotta be Draco.

Harry kíváncsian nézett rá.

 – Azon gondolkodtam, hogy szerinted hajlandó lenne-e beengedni az edzéseitekre veled, hogy engem is tanítani tudjon – mondta Draco.

 – Talán – mondta Harry egy vállrándítással. – Beszélek vele erről később.

 – Nem, ma este nem – jelentette ki Draco ellenvetést nem tűrően. – Minden dolgodat félre fogod szépen tenni, és egyszer végre normális időben fogsz lefeküdni.

 – Ó, igazán? – vigyorgott Harry. – Valamilyen okból ágyba akarsz dugni?

 – Igen, az alvás miatt – válaszolt Draco vontatottan, szája sarkában mosoly játszott.

 – De aludni unalmas – duzzogott Harry.

 – Hát, ha még most ágyba bújsz, elég korán lesz ahhoz, hogy talán más elfoglaltságokra is jusson időd, és még úgy is eleget alhatsz – sugalmazta Draco.

– Ez már jobban hangzik – vigyorgott Harry gyorsan bezárva a tintásüvegét.

* * * * *

A végén Dracónak sikerült felkeltenie Harryt, de az meglehetősen távol állt egy békés ébredéstől. Harry ülő helyzetbe rándult a homlokát szorongatva. Miután az elmúlt öt percben Harry sikolyait hallgatta, képtelenül arra, hogy felébressze őt, azután azt látta, ahogy megragadja a homlokát – Draco egyetlen személyt ismert, aki ilyesfajta dolgot tenne. De az nem lehet igaz, vagy mégis?

Harry zihált a fájdalomtól, ahogy a homloka ketté akart hasadni. Noha egyetlen pillantás Draco irányába elég volt ahhoz, hogy tudja, Draco nyilván megkérdőjelezi a viselkedését. És az arcából ítélve a jó kérdések mentén haladt. Harrynek el kellett juttatnia magát és Dracót az apjához. Egyrészt, hogy be tudjon számolni az apjának a látomásáról, és másrészt még azelőtt kéne ennek szerét ejtenie, hogy alábbhagyna a sokk, ami Dracót érte, és magától rájönne a helyes következtetésekre.

 – Segíts nekem... eljutni az apámhoz – sikerült Harrynek kinyögnie, hangja rekedt volt a sikoltozástól.

Draco felsegítette Harryt az ágyból. Átdobta Harry karját a saját vállán, és egyik karját Harry dereka köré fűzve gyakorlatilag elcipelte Harryt az összekötő ajtóhoz. Végre a túloldalra érve Harry apjáért kiáltott.

 – Piton professzor! Dustinnak szüksége van önre. Most!

Draco magával húzta Harryt a kanapéhoz a nappaliba. Hátát a kartámlának támasztva leült, és a mellkasához húzta Harryt. Nem úgy tűnt, hogy tehetne bármi mást azon kívül, hogy megtartja Harryt. Karjaival átfogta Harryt, s magához szorította.

Perselus beviharzott a szobába egyetlenegy pillantást vetve Harryre, és azt kérdezte:

 – Ide kell hívnom Dumbledore-t?

Harry a fejét rázta összerándulva, ahogy ezzel még több fájdalmat okozott magának.

Draco össze volt zavarodva, de nem mondott ki semmit hangosan. A férfi fiának épp most volt egy nyilvánvalóan borzasztó rémálma, és világosan nagyon rosszul érzi magát. Miért kellene neki mégis Dumbledore professzor? Nem kéne inkább elvinniük Madam Pomfreyhoz megnézetni?

Perselus szeme összeszűkült.

 – Abszolút pozitív, hogy nem kell látnod Dumbledore-t? – kérdezte Harryt.

 – Pozitív – motyogta Harry halkan.

Draco figyelte, ahogy a professzor egy bájitalokkal teli szekrényhez lépett. Kiválasztott egy fiolát, majd visszafordult, hogy Harrynek adja. Harry legurította az erős fájdalomcsillapítót, s érezte, ahogy az azonmód hatni is kezdett, csökkentve a fájdalmat.

Pár másodperc múlva Perselus megkérdezte:

 – Most már jobb?

Harry még egyszer bólintott. Úgy látszott, ellazul egy kissé Draco karjaiban.

Perselus Dracóra pillantott, aztán kérdőn Harryre emelte tekintetét.

Harry megfeszült Draco karjaiban, de el is fordult kicsit, hogy Dracóra nézzen, mielőtt visszafordult volna Perselus felé.

 – Igen, azt hiszem meg kell magyarázzam. – Harry megerősítette szorítását Draco karján, ami a dereka körül pihent.

Perselus Dracót nézte, de Harrynek tette fel a kérdését:

 – Gondolod, hogy ez bölcs döntés?

Harry újból Dracóra pillantott.

 – Szeretem őt. Ezt kell tennem – mondta ki egyszerűen.

Draco könnyedén homlokon csókolta Harryt, de csendben maradt. Nem volt benne biztos, hogy mi is történik, de annyi tisztán kivehető volt, hogy komoly a dolog.

Perselus egyetérteni látszott Harry döntésével, ugyanis csupán bólintott egyet, mielőtt megszólalt:

 – Tehát, mondd el, mit láttál ma éjjel – utasította.

Harry mély levegőt vett, és belevetette magát egy általános magyarázatba arról, miről szólt a látomása.

 – Alapjában véve egy intenzív újraélése volt bizonyos eseményeknek Voldemort szemszögéből, jó sok csúfolódással közbeszúrva – mondta Harry halkan. – Dühös, mert nem tud megtalálni, és végre-valahára sikerült áttörnie hozzám, amire nem volt képes már egy jó ideje. Ő... nos, ő az előnyére használta ezt, hogy kínozhasson engem – leginkább a halálokkal. Gondolom, mivel olyan hosszú ideje nem volt képes áttörni az akadályaimon, azzal a hirtelenséggel, amivel ma este ez megesett nem volt ideje semmi újat kitervelni.

 – Nem ürítetted ki az elméd ma este, mielőtt lefeküdtél? – kérdezte Pesrselus vádlón, már előre tudva a választ.

Harry tekintetét a padlóra szögezve tartotta.

 – Nem, uram – gyakorlatilag suttogta. – És te és Draco is azt hajtogattátok, hogy túl sok mindent csinálok, és az utóbbi időben túlságosan kimerítettem magam. Nos, a kemény úton tanultam meg, hogy mindkettőtöknek igaza volt.

 – Esetleg azon idegeskedtél, hogy elmondd Dracónak? – gúnyolódott Piton mérgesen. – Vagy talán azért felejtetted el kiüríteni az elméd, mert túl elfoglalt voltál vele? Megmondtam, hogy megsérülhetsz, de nem egészen így képzeltem a dolgot.

– Ez amúgy is megtörténhetett volna – ellenkezett védekezőn Harry. Harry maga is kezdett dühbe gurulni. – Nem mintha soha nem lett volna az életemben semmilyen stressz, és ezt te is nagyon jól tudod. Simán csak megint elszúrtam. Túlzottan kimerültem, és elfelejtettem kiüríteni az elmém, mivel túl fáradt voltam, és elaludtam. Még csak nem is arról van szó, hogy ez ne esett volna meg korábban, még ha jó ideje volt is az utolsó.

Perselus az orrnyergét szorította, míg szemét erősen összezárta. Csend ereszkedett a szobára; a feszültség gyakorlatilag elviselhetetlen volt.

Draco gondolatai örvénylettek. Ennek semmi értelme nem volt. Dustinnak látomásai voltak Voldemortról? És miért ne lenne képes Voldemort rátalálni Dustinra? Először is, miért akarná megtalálni? Hát nem Harry Potter volt az egyedüli, akinek egyáltalán összeköttetése volt azzal az őrülttel? A kérdések csak úgy röpködtek Draco elméjében. Ez nem lehet Harry Potter, akit épp ölel. Az egyszerűen képtelenség. De ki más lehetne, egy ilyen látomás után? És Dustin a homlokát szorongatta, ahogyan Potter tenné. Nem, egyszerűen kell lennie valamilyen más magyarázatnak.

Jó pár hosszú, hihetetlenül feszült perc múltán Perselus a fürdőszobába távozott, és valami kicsivel és fehérrel tért vissza, amit Harry kezébe nyomott. Harry csupán a markába zárta, de egyébiránt nem csinált vele semmit. Még csak nem is nézett rá.

 – Sajnálom – mondta bele Harry fáradtan a csendbe.

Perselus szaggatottan felsóhajtott.

 – Én csupán aggódom érted.

 – Tudom – mondta Harry vékony hangon.

Perselus újra sóhajtott.

 – Nagyon késő van. Mondd el neki, és ess túl rajta.

Úgy tűnt, eljött az idő, hogy Draco is válaszokat kapjon a saját kérdéseire.

Harry még egyszer megszorította Draco karját, azután mély levegőt véve felült. Lejjebb csúszott a kanapén, némi helyet teremtve kettejük között. Harry az apjára pillantott.

 – Nem vagyok benne biztos, hogy mondjam ezt el neki.

Perselus csak egy éles pillantással válaszolt a fehér tok irányába, amit Harry még mindig halálos szorítással tartott a kezében.

Harry nehézkeset sóhajtott, és kinyitotta a tokot. Harry kissé elfordult, így Draco csak azt láthatta, hogy Harry a szeméhez emeli a kezét. Úgy nézett ki, mintha Harry belerakott volna valamit a tokba, mielőtt visszacsavarta a tetejét. Harry először még mindig nem nézett fel. Végül úgy tűnt, összegyűjtötte a bátorságát, nagy levegőt vett, és felnézett Dracóra.

Dracónak elállt a lélegzete döbbenetében, mikor is a a legragyogóbb smaragdzöld szempárba bámulhatott – a szempárba, amit csupán egy emberen látott ezelőtt.

De Harry nyilván még nem végzett. Az apjához fordult, és az arcára mutatott. Perselus felemelte a pálcáját, Harry arcára szegezte, és elmormolt valamiféle bonyolult varázsigét. Mikor Harry visszafordult Dracóhoz, kétségtelenül ott virított rajta a villám alakú sebhely, amire ezen a ponton félig már számított.

 – De hogyan? Miért? – nyökögött Draco. Ez biztos csak egy rémálom. Nem keveredhetett viszonyba épp Harry Potterrel annyi ember közül.

 – Sajnálom, hogy becsaptalak, Draco – mondta Harry. Harry teljesen nyomorultul festett. – Tudom, hogy ha a sokk egyszer elmúlik, totálisan dühöngeni fogsz velem. És minden okod megvan rá, hogy ezt tedd. Én csak próbáltam segíteni mindenkit megóvni. Azt hittem, mindent kiterveltem, de az nem volt a terveim között, hogy szerelmes leszek.

Harry Dracóra nézett, azok a ragyogó szemek csordultig teltek könnyel.

 – Kérlek, legalább hallgass meg.

Draco még mindig le volt döbbenve, de nem volt hajlandó sehova menni, míg a kérdéseit meg nem válaszolták. Bizonytalanul abban, mit is mondjon, csupán bólintott Harrynek.

Szóval Harry elkezdte elmagyarázni mindazt, ami a nyár folyamán történt.

 – Tehát, Piton professzor tényleg az apám, és lényegében tényleg Dustin Piton vagyok. Csak Dustin Piton Harry Potter múltjával rendelkezik. Nem igazán biztonságos Harry Potternek lenni. És ha Voldemort rájönne, hogy Piton professzor fia tulajdonképp Harry Potter, akkor az élete még nagyobb veszélyben lenne. Szükségünk van arra, hogy titokban tartsd a kilétemet, mert túl sok élet, közöttük az enyém, van veszélyben.

Harry tudta, hogy össze-vissza beszél, de nem tudott úrrá lenni ezen kétségbeesésében, hogy megértesse Dracóval.

 – De egyszerűen nem tarthatom ezt titokban előtted örökké. Szeretlek, és nem helyes ezt eltitkolni előled – mondta Harry szerencsétlenül.

 – Felfogtam, hogy valószínűleg most megint gyűlölsz. Szomorúan, de megértem. Én is gyűlölném magam. Nem számítottam arra, hogy beléd fogok szeretni. Nem tetszett, hogy be kell csapjalak, de ezen nem segíthettem. Volt esélyem megismerni az igazi énedet, és megkedveltelek. – Harry apró mosolyt villantott Dracóra, a körülmények ellenére. – Egyszerűen túl csábító voltál, hogy ellen tudjak állni.

 – Mindenre, ami számít, én igazán sajnálom, Draco – fejezte be Harry. Harry lehangoltan hajtotta le a fejét. Draco még mindig nem mondott semmit, de tudta, hogy Draco nem fogja ezt jól viselni.

Perselus a háttérben maradt, viszont most előlépett.

 – Draco, tisztában vagyok vele, hogy most megbántódtál, de tudnom kell, titokban tudod-e tartani. Túl sok minden múlik ezen.

Draco felnézett rá, és végre úgy tűnt, kicsit kizökkent zaklatottságából.

 – Ja, titokban fogom tartani az átkozott kilétét. Hiszi vagy sem, nem akarom különösképpen, hogy bárki meghaljon. – Harryre emelte dühös tekintetét. – Jóllehet azt hiszem, boldogan meggyilkolnálak itt és most, ha az egész rohadt világ sorsa nem rajtad múlna.

Draco dühe kezdett kirobbanni.

 – Nem tudom elhinni, hogy Harry kibaszott Potterrel voltam együtt! Mi a faszt képzeltél? Megtartom a rohadt titkod, de átkozott legyek, ha a közeledben akarok lenni. – Ezzel kiviharzott a szobából.

Harry végül összezuhant, és hagyta könnyeit szabadon folyni. Perselus leült a kanapéra, az ölébe húzta Harryt, és csak tartotta Harryt, míg ő kizokogta a lelkét is. Végül is a sírás elhalkult, és Harry légzése lelassult. Perselus észlelte, hogy Harry elaludt, de továbbra is ott ült, Harryt tartva, míg a reggel rájuk nem köszöntött.

* * * * *