laraflame: (Default)
2017-12-21 03:07 pm

Újabb Steter playlist...

Szóval.
Élek, bár ez egy kisebb csodával határos.

DE tényleg.

Annyi időm volt csupán az elmúlt hetekben, hogy a Merengőre elkészítsem a Kívánság Üst-ajándékot, ami pont elég nagy munkábak bizonyult... :) Ennek ellenére szeretném majd folytatni a mindenféle fordításokat és írásokat, de ezt még nem tudom az időben elhelyezni. XD Túl sok mindent kell egyszerre megoldanom.

Addig is, egy kis előkarácsonyi ajándék gyanánt hallgathattok Peter és Stiles (képzelt) szerelmi kalandjairól egy újabb összeállítást, csodálatos rock-klasszikusok (és dübörgő új húsok) előadásában. A dalszövegeket a cut alatt találhatjátok a saját kis történetvezés-megjegyzéseimmel megtűzdelve.

Tőlem, nektek, szívből! <3

Sajnos a media funkció valamiért nem működik (a szerkesztődobozban érdekes módon igen, de a végeredményben már nem szerepel semmiféle videó...), a LiveJournal fiókomba meg már nem fért fel, és hirtelen ezzel az egy ötlettel tudtam előrukkolni. Csak annyira meg akartam már osztani, hogy mindegy is volt. XD Legalább az inda felenged nagy videókat ingyen...


indavideo.hu/video/Burning_For_You_-_Steter_playlist

Dalsz�vegek... )
laraflame: (gotham_penguin)
2017-02-02 05:26 pm

fullmoon ficlet: Ravaged Ground

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 198. (kihagyhatatlan) kulcsszavára: politics <klikk ide>

Korhatár: 18

Tartalom: Politikusnak lenni sosem volt az első helyen a kívánságlistáján, de a szánalmas emberek és kis önpusztító akciójuk őt, mint a Hale-falka - a legerősebb és leghatalmasabb amerikai vérfarkasfalka - tagját kívánták meg, hogy feltakarítsa a szemetüket. Szerencséje volt, hogy igaz társa megértette (és egyetértett vele mindenben) tökéletesen.

AU, disztópia, a Hale család életben van, a harmadik világháború következményei (teljesen hipotetikus, természetesen), az egyszerű emberek kihaltak, Stiles mágikus

(Lehet, hogy maradtak benne hibák...)

Egy Katatonia dal ihletése nyomán.

www.youtube.com/watch

Ravaged Ground )
laraflame: (gotham_penguin)
2017-02-02 04:50 pm

fullmoon ficlet: Arrival

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 202. kulcsszavára: responsible <klikk ide>

Korhatár: 14

Tartalom: Peter soha nem fogja önállóan túltenni magát a családja halálán. Szerencséje van, hogy Stiles mindenben mellette áll.

ANGST + említésre kerül a Hale-tűz

Arrival )
laraflame: (gotham_penguin)
2017-02-02 04:28 pm

fullmoon ficlet: The Power of Words

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 197. kulcsszavára: Masks <klikk ide>

Korhatár: 16

Tartalom: Vannak napok, mikor Peternek szüksége van némi megerősítésre és abszolút nem érdekli, hogy az éves bérgyilkos összejövetelen vannak a központ kellős közepén. Scott, Derek és a lányok, a több száz bérgyilkosról nem is beszélve elegendőnek kell lenniük Deaucalion kis lázadás-problémájának megoldásához.

AU, bérgyilkos ügynökség, szarkazmus, pici angst - jóval több fluff


The Power of Words )
laraflame: (Hale eyeroll)
2016-11-03 02:16 pm

fullmoon ficlet: Alive

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 196. kulcsszavára: Desperate. >klikk ide<

Korhatár: 16
Mellékszereplő halála, a későbbiekben lehet, hogy durvább lesz

Tartalom: Talia soha nem hitt a lelki társak létezésében, és nem mentette meg Peterét, mikor az haldoklott. Tíz évvel később Peter egy kiüresedett munkamániás, Cora terveket forral, Derek lassacskán megtörik, Taliának pedig át kell gondolnia korábbi döntéseit. Az, hogy Peter a megszokott sírlátogatás után összefut Stiles-szal teljes véletlen. Már ha valaki hisz a véletlenekben, természetesen.

AU, erőszak (a canon-mennyiségűt megközelítő), ANGST - ezt tessék nagyon komolyan venni!
Hosszú, lassan fejlődő keserédes Steter lesz belőle, mikor felnő.


Alive )
laraflame: (sassy peter <3)
2016-11-03 12:25 pm

fullmoon ficlet: Not Safe For Work

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 194. kulcsszavára: Parenthood. >klikk ide<

Korhatár: 14

Tartalom: Egy (a legcsodásabb okból kifolyólag) hullafáradt játékbolt tulajdonos és egy etikátlanul szexi, szarkasztikus nagybácsi találkozik a már említett játékboltban.
Vagyis, variáció Peter és Stiles első találkozására, a hires "You must be Stiles" mondatot felhasználva.

AU (de nagyon), FLUFF, gyerkőcök mindenfelé.
Talán folytatás is érkezik hozzá. Amint lesz ihletem. És időm. XD


Not Safe For Work )
laraflame: (gotham_penguin)
2016-11-03 12:07 pm

fullmoon ficlet: Night Lights

Valahogy varázsolnom kell időt magamnak!


Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 193. kulcsszavára: Insomnia >klikk ide<

Tartalom: Peter rengeteg dolgot hiányol - Taliát, a családját, az otthonát, az ifjúságát, egy átaludt éjszakát (bár ebben korántsem olyan biztos). Mégis mindezek felett Stilesra vágyik, és ironikus módon ez tűnik legelérhetetlenebb kívánságának. Vagyis ő ezt hiszi.

AU a 3. évad idején Alfa-falka és Jennifer Blake nélkül, Boyd és Erica életben vannak, Jackson nem ment el.
Szomorú, érzelmes, hosszabb lélegzetvételű mű lesz, úgynevezett "slow-burn", úgyhogy ne számítsatok arra, hogy Stiles és Peter egyből egymás karjaiba ugranak. :)


Night Lights )
laraflame: (gotham_penguin)
2016-09-29 05:20 pm

fullmoon ficlet: Only You

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 191. kulcsszavára: Detention. >klikk ide<

Tartalom: Stiles egy senki. Na jó, azért kitűnő céltáblaként szolgál Jackson Whittemore különféle frusztrációinak kitöltéséhez. Pedig ha tudnák, hogy gyakorlatilag el van jegyezve a híres és sokak által áhított Peter Hale-lel. Mivelhogy egy vérfarkas igaz társa, meg minden...

AU az 1. évadból, melyben Lydia még bunkó(bb) önmagaként tetszeleg; a Hale tűzeset pedig nem történt meg. Oh, és Harris alázása, mert megérdemli. XD


Only You )
laraflame: (gotham_penguin)
2016-09-20 08:42 pm

a Steter playlist

Ami inkább Peter Hale központú (...), és tulajdonképp szégyentelen hódolatom jeleként is felfogható a progresszív rock, alternatív rock, ROCK CSAK ÚGY és metál oltárán (kivéve persze Yonderboit).

A dalszövegek szerintem kísértetiesen jól kommentálják az original történetvezetést, de persze - mivel a világ legtöbb dala a szerelemről szól -, ki nem hagynám belőle a Steter szálat, mert hát OTP feelings I have!!!

Ha valakit érdekel ilyesmi is... XDXD (Igen, csekkoltam, létezik-e a fandomokban ez a dolog és ohhohohohó, de még mennyire!)


laraflame.livejournal.com/video/album/310/


Lyrics )

laraflame: (Hale men <3)
2016-08-21 06:26 pm

FULLMOON Ficlet: Kiss Me

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 186. kulcsszavára: Promise

Tartalom: Stiles többé nem akar ezzel a természetfeletti szarsággal foglalkozni. Egyébként is, miért forog az élete hirtelen egy ördögi fa és Derek szerelmi élete körül?

16+, Peter/Stiles, némi erőszak, csúnya nyelvezet
Twilight fanok, ne vegyétek személyes sértésnek, mert totál nem annak szántam :)


Kiss Me )
laraflame: (sassy peter <3)
2016-08-21 06:10 pm

FULLMOON Ficlet: The Weight on Your Shoulders

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 186. kulcsszavára: Promise.

Tartalom: Stiles és szülei a legboldogabb kis család a világon. New York Cityben laknak. John jól fizetett nyomozó, Claudia kiváló újságíró és Stiles a leggondtalanabb gyerek a világon. Na jó, Cora Hale talán versenyre kelhet vele.

Fluffy rövidke, pre Peter/Stiles (itt még semmi sem történik, tekintve a főszereplők korát), merthogy egy hosszabb AU történet fog kikerekedni belőle.


The Weight on Your Shoulders )
laraflame: (gotham_penguin)
2016-08-13 01:02 pm

FULLMOON Ficlet: A Little Flower, A Little Blue

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 184. kulcsszavára: Royal. Itt található.

Tartalom: Újfajta bált rendeznek a Beacon Hills Gimiben. A falka főúri maskarában parádézik, Stiles akarata ellenére virágot kap a hajába, míg Lydiának jut a kard és a páncél. Találóan. Peter megint bejut az iskolába (a biztonságiaknak tényleg szükségük lenne némi fejlesztésre, méghozzá sürgősen, ha minden pszichopata nagybácsi csak úgy beszambázhat hozzájuk, amikor épp kedve tartja), és a végén megkapja Stilest.

Pre-slash, bővebben: Stiles és Peter egymásnak vannak teremtve és punktum :)
Édes kis fluffy fluff, amiben mindenki él, mert nem bírom elviselni még a gondolatát se Allison, Boyd és Erica halálának.

Találtam két képet, amik már egy ideje olyan mély szinteken piszkálják a fantáziám, hogy meglehet, ihletet szolgáltattak Peter és Stiles külsejéhez. Csak egy kicsiiiit xoxo


A Little Flower, A Little Blue )
laraflame: (Hale eyeroll)
2016-07-28 10:16 pm

FULLMOON Ficlet: A Ridiculous Ghost Story

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 182. kulcsszavára: Ghost

18+, Peter/Stiles (kedvenc rövidítésem: Piles, avagy "kupacok" XDXD)

Tartalom: Beacon Hillst újabb természetfeletti lény dúlja fel. Stiles próbál arra figyelni, de tényleg. De ez extrém kemény (...) feladatnak bizonyul, hisz Derek és Scott menetrendszerűen egyedül hagyják Peterrel. Úgyhogy inkább kialakítják a maguk kis csapatát.

Megjegyzések: crack, szexuális utalások egy szex motellel karöltve (kőkorszaki BDSM eszközök az árba fogvlalva), őrült akciójelenetek és az erőszak teljes mértékű kifigurázása, fluff dögivel, AU a 2. évad után

Erica és Boyd életben vannak, mert királyak :)

Azt hiszem, megőrültem.



A Ridiculous Ghost Story )
laraflame: (gotham_penguin)
2016-07-28 09:27 pm

FULLMOON Ficlet: Summer Breeze


Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 181. kulcsszavára: Funnel Cake

pre-slash (ha nagyon-nagyon sokáig nézitek) - Peter/Stiles

Tartalom: Talia egy hagyományos családépítő egyben szocializálódjunk-a-nyavalyás-kis-emberekkel programra citálja Petert. Aki a kezdetekben nem mondható éppen boldognak. Aztán találkozik egy őzike szemű, nyári szellő illatú kisgyerekkel.

Figyelmeztetések: szereplő halála megemlítve (Claudia Stilinski)

Megjegyzések: gyermekbántalmazás említése (szintén Claudia), angst, enyhe depresszió, pánikrohamok
Az első évad előtt járunk - tekinthető AUként is, valamint megtörtént eseményként. Talia és Peter kapcsolata nem túl rózsás.


Summer Breeze )


laraflame: (Hale men <3)
2016-07-10 10:21 pm

Derek is in dire need of a sunny holiday.

Készült a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet 180. kulcsszavára: Fireworks

Derek's Nursery for Wayward Wolves

Peter/Stiles páros - 18+ mert hát Peter...

Tartalom: Derek igazán boldog Peter és Stiles kapcsolatának. Peter sokkal elviselhetőbb, amikor szarkasztikus partnere a közelben van. Na jó, ez nem igaz. Azok ketten félelmetes duót alkotnak. Különösen mikor a zenei ízlésük kapcsán vívnak háborút.
Avagy: Derek már meg sem lepődik semmin, Scott nyavalyog, Boydból kiváló üzletember válik, Erica világi jól szórakozik, Malia a lehető legrosszabb példaképekkel van körülvéve, Lídia pedig a tenyerébe temeti az arcát. Sokadjára.

Aláfestőzeneként erősen ajánlott az AC/DC Ballbreaker című dala (kiemelném a csodálatos szöveget...)

Figyelmeztetések: FLUFF, CRACK, szexuális utalások - Derek nagy bánatára

Senki nem halt meg (Gerard és a többi igazi rosszfiú kit érdekel, én a falkáról beszélek), A3 után járunk.



Derek's Nursery for Wayward Wolves )
laraflame: (sassy peter <3)
2016-07-06 01:22 pm

So.Teen Wolf happened. (❍ᴥ❍ʋ) + helyzetjelentés

Azt mondják, egyszer mindent el kell kezdeni. Ezt önmagában véve tiszteletteljesen tagadnám. (Gondoljatok pl. kakaevésre. Brrrrrr!) Viszont az tény, hogy kissé beszippantott a Teen Wolf világa, amit sosem hittem volna. S.o.s.e.m. Ahhoz képest... LOL
Ennek köszönhető ez a merénylet. Lehet, hogy magyarra is lefordítom majd - egyelőre marad ez a verzió, és a folytatás! Mert hogy lesz. Azért megosztom veletek is, hátha valakinek lesz mersze belekezdeni ^^

Eredetileg megjelent a [livejournal.com profile] fullmoon_ficlet oldalán, Fairytales kulcsszóra: Stories from Lydia's Happy Haberdashery

Stiles/Peter lesz, amikor felnő, emellett említés szintjén múltbéli Lydia/Jackson, jelen pillanat is tartó Scott/Allison, a többit pedig nem árulom el :P

Összefoglaló: Beacon Hills a fővárosa egy virágzó mágikus királyságnak, melyet Gerard király és családja irányít. Lydia fogadót nyitott, hogy valamiféle hasznos tevékenységgel vezesse le a felgyülemlett agresszióját, s már-már a megszállotságig verseng szembeszomszédjával, Jennifer Blake-kel. Stiles egy erős, kiképzés alatt álló varázsló. A baj csőstül szakad rájuk, mikor Peter Hale megbosszulja családja kiirtását - Kate hercegnő meggyilkolásával. Hogy, hogy nem, egy forradalom kellős közepébe csöppenek, oldalukon egy valószínűtlen szövetségessel.

Figyelmeztetések: harcjelenetek, erőszak - nem részletezve, itt-ott előfordulhat ronda nyelvezet, illetve fekete humor


Nohát, akkor csapjunk is bele.



Stories from Lydia's Happy Haberdashery - start )



Már majdnem készen áll az Egy Malfoy íze következő fejezete, kitartás!