laraF's nest

2. fejezet

Még két héttel később Harry kezdett frusztrált lenni. Már olyan sokat sajátított el a nála levő könyvekből. Ezeket a dolgokat mind megtanulta ezelőtt, és a legtöbbet csak át kellett néznie. Tudta, hogy ennél jóval többre lesz szüksége. Talán, ha írok Hermionének, rá tudom venni, hogy küldjön még nekem könyveket. De először is, egy zuhany.

Mikor Harry a tükör elé lépett, felértékelőn nézett végig magán. Harry össze volt zavarodva. Tisztában volt vele, hogy sok változtatást vitt véghez a külsején ezen a nyáron, de olyasmiket is észrevett, amik nem is lehettek volna lehetségesek. Hogy csak egy ilyet említsünk, biztos volt benne, hogy a haja jó néhány hüvelyknyit nőtt. Feketébbnek is látszott mint előtte, ha ez egyáltalán lehetséges. Mintha kivételesen erősen fénylett volna. És egyenesebb is volt. Normál esetben soha nem tudta elérni, hogy a haja simán lelapuljon. De most csak kissé tűnt hullámosnak. Az arca is enyhén szögletesebbnek rémlett. Az arccsontjai határozottabbakká, szemöldökei íveltebbé váltak. Addig rendben, hogy a külseje megújult, de ez meg hogyan lehet?

Mindeddig senkinek sem számolt be az új stílusáról, de a tükörbe pillantva olyan érzése támadt, hogy ez az új kép még drasztikusabb lesz, mint amire számítani lehetett. Mindenesetre akár szándékos volt, akár nem; tetszett neki, amit a tükörben látott. Egy új személyként tér vissza az iskolába ez év őszén.

A zuhanyzást befejezve Harry az alsó szint felé vette útját, hogy reggelizzen. A Drusleyk nem bíztak benne többé annyira, hogy rábízzák a főzést. Úgy tűnt, attól félnek, hogy Harry meg találja őket mérgezni. Természetesen Harry igazából nem mérgezte volna meg őket, még akkor sem, ha a gondolat igenis átfutott az agyán, nem is egyszer.

Harrynek feltűnt nagybátyja dühödt kifejezése már attól a pillanattól, hogy a konyhába lépett. Hozzászokott, hogy a nagybátyja mérges, de az aznapi még nála is extrémnek számított. Harry azon kezdett tanakodni, nem kéne-e eltűnnie ezen a napon, és reggelizhetne is inkább Londonban. Oly módon bizonyosan több ételhez jutna. Mégis tipikus meggondolatlan bátorsággal úgy döntött, leül az asztalhoz, bármi is lesz.

 – Fiú! – bömbölte Vernon. – Mit művelsz itt, ebben a konyhában?

Harry rábámult. Ez tényleg egyike azon napoknak, nem igaz? Átpillantott oda, ahol Petunia néni állt, a sütővel szembe nézve. Még merevebbnek tűnt, mint általában, de úgy tűnt, nem kívánt megfordulni. Harry Dudley felé pislogott, aki szokásos helyén ült, az asztal túloldalán. De most az egyszer tekintete az előtte fekvő tányérjára tapadt, és nem nézett Harryre úgy, mint valami mocsokra, ahogy azt szokta.

Mi a fasz folyik itt?

 – Leülök reggelizni, ahogy majdnem minden reggel teszem. – Ez volt minden, amit Harry hangosan is kimondott.

 – Ne merészelj így beszélni velem, fiú! – üvöltötte Vernon. – Nem tudom, pontosan hogyan csináltad, de abban biztos vagyok, hogy mindez a te hibád! Vagy te, vagy a tetves barátaid azok, akik ezt művelték.

Harry zavart volt.

 – Mit hiszel, most megint mit tettem? Annyira kikerültem az utatokból, amennyire csak lehetett ezen a nyáron.

Vernon felállt.

 – Azt mondtam, nem akarom látni a képed! – ordította.

Harry is felkelt. Bármi is folyt, nem jelenthetett számára semmi jót. Ideje volt kijutnia onnan, mielőtt még valami történik.

 – Tudom, hogy a te hibádnak kell lennie, hogy kirúgtak. Mindig minden a te hibád! – kiabált Vernon.

Harry nem mondott semmit. Bármit is mondani ezen a ponton már nem segített volna. Elindult, hogy megkerülje a nagybátyját; olyan gyorsan el akarta hagyni az épületet, amilyen gyorsan csak tudta.

Bamm! A következő dolog, ami Harry tudatába férkőzött az volt, hogy csillagokat lát. Vernon visszakézből akkora erővel megütötte, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a falba döngölje. Harrynek nem sok lehetősége volt abbeli hülyeségén rágódni, hogy nem volt nála a pálcája. Igyekezett kerülni, hogy magánál tartsa, míg a házban tartózkodik, mert attól tartott, túlzottan csábítaná. Már így is épp elég gondja volt a minisztériummal. Nem tűnt bölcsnek mindent kockára tenni csak azért, hogy rontást küldhessen a rokonaira. Bár most megbánta ezt a döntését.

Tulajdonképp Harry még nem aggódott nagyon. Már rosszabb helyzetekből is kijutott. Elkezdte az ajtónyílás felé küzdeni magát a padlón. Ha csak az ajtón kívülre eljut, már az is megfelel. Sajnos Dudley mozdult, hogy blokkolja az ajtót, és Vernon újra előrenyomult felé. Ekkor átfutott Harry fejében a gondolat, hogy soha nem kellett még két bálnával megküzdenie, pálca nélkül meg pláne nem.

Harry gyorsan talpra ugrott, szaporán körbepislogva a szobában, más menekülési utat keresve. Vernon ezalatt élt a lehetőséggel, hogy egy nehéz ütést mérjen Harry arcának másik felére, aztán Harry hasába bokszolt. Harry még mindig csillagokat látott az első pofon révén, és most azok száma kétszeresére nőtt a hasát ért ütéstől. A dolog nem festett túl jól.

Átok és pokol a kurva minisztériumba, hogy nem engedi, hogy mágiát használjak.

Dudley tűnt fel mögötte, és megragadta Harry karját, hogy segítsen az apjának Harryt helyben tartani. Lehet, hogy korábban magába zárkózott, nehogy magára vonja az apja haragját, de mostanra Dudley izgatott lett. Az unokatestvére végre megkapta, amit érdemelt, és Dudley nagyon is hajlandó volt segíteni ebben.

Vernon messze maga mögött hagyta azt a szintet, aminél még kontrollálni tudta a dühét. Így, hogy Dudley egy helyben tartotta a fiút, Vernon tovább folytathatta Harry testének ütésekkel való bombázását. Harry küzdött, de nem volt ellenfél ennek a két behemótnak. Harry tudta, nem valószínű, hogy képes lenne sokkal tovább magánál maradni. És igaza volt. Mikor még egy csapás érte a halántékán, Harry öntudatlanságba zuhant.

Sajnálatosan, ez nem úgy tűnt, mintha megállíthatná Vernont. Dudley ledobta a holt súlyt, és segített az apjának ütni a fiút.

* * * * *

Odaát a Roxfortban Dumbledore professzor és Piton professzor szintén reggelihez kívántak ülni. Fricsen és Hagridon kívül, akik a kastélyról és a birtokról gondoskodtak a nyár folyamán, ők voltak az egyedüliek, akik az iskolában maradtak. Az év ezen szakasza nagyon csendes és békés volt.

A két professzor a reggelijét készült elfogyasztani. A kis társaságon kívül ez megadta nekik a lehetőséget, hogy megvitathassanak bármit, ami a háborúban folyik, vagy egyéb ügyeket. Természetesen Albus ötleteként főképp az előbbit tették, de Piton nem úgy nézett ki, mint aki bánja a dolgot.

Ezen a reggelen egy kis asztal mellett ültek Dumbledore irodájában, azon vitázva, vajon mire is készülhet Voldemort.

Hirtelen Dumbledore elhallgatott, benyúlt a talárja alá, és előhúzott egy kis medaliont, ami vörösen izzott. Fürgén a szerkezetek felé fordult, melyek egy oldalsó asztalkán álltak, hogy vessen rájuk egy pillantást; az egyik sebesen mozgott, és szintén vörösen ragyogott.

 – Mi ez, Albus?

 – Valami gond van Harry házánál. Nem vagyok biztos abban, mi történik, de valami akadályozza a védelmet – jelentette ki Albus komolyan. – Gyerünk, meg kell állapítanunk, mi a baj.

Piton nem kérdezett semmi mást, ahogy gyorsan követte Dumbledore-t keresztül a kastélyon, és ki a főkapukhoz, ahonnan már hoppanálni tudtak a Privet Drive-ra. Piton talán nem kedvelte a kibírhatatlan kölyköt, de tisztában volt vele, hogy nem engedhetik maguknak, hogy elveszítsék. Bármennyire is kívánta volna azt.

Mielőtt Piton és Dumbledore hoppanáltak, kiábrándító bűbájt szórtak magukra. Ezen húzásuk segítségének köszönhetően nem tett semmit két mágus hirtelen feltűnése egy mugli utcán.

Végre megérkezve a Privet Drive-ra, a négyes szám felé vették útjukat. Semmi külső nyoma nem volt annak, hogy bármi rosszul ment volna. Az ajtónál Dumbledore nem zavartatta magát a kopogással, csupán kényelmesen befelé vette az útját, nyomában szorosan Pitonnal. A konyha felé irányították lépteiket, ahonnan most már hallhatták a sok morgást és egyéb zajokat, melyeket nem tudtak hova tenni.

Leszámítva a sokkot, ami a konyhába benyitva érte őket, mindkét férfi azonmód varázslattal arrébb hajította Vernont és Dudleyt Harrytől. Piton előre lépett, hogy ellenőrizze Harry állapotát. Néhány bűbájt vetett ki Harry testére.

Piton mindig hordott magánál különböző bájitalokat. Különösen az ő munkája során soha nem tudhatta, mikor kellhetnek. Felélesztette Harryt, és egy alapvető gyógyító főzetet emelt az ajkához.

Figyelembe véve, hogy Harry gyakorlatilag úgy lett visszahozva az életbe, nem igazán érezte koherensnek magát.

 – Csak nyelje le a bájitalt, Potter – csattant fel Piton.

Harry minden tőle telhetőt megtett, hogy úgy tegyen, ahogy azt mondták neki. Igyekezett fókuszálni, és hunyorogva képes volt kivenni professzora elmosódott fekete alakját. Nem igazán bízott a professzorban, de Vernonnál csak jobb lehetett. Ezen a reggelen mindenképp.

Lassan a szoba képe is visszajött. A gyógyító főzet határozottan segített. Piton egy másik bájitalt nyújtott át Harrynek. Harry megnézte, mielőtt elvette és lenyelte volna.

Piton úgy döntött, megválaszolja a kimondatlan kérdést.

 – Ez egy fájdalomenyhítő főzet. Segítenie kell, amíg el nem tudjuk vinni magát, és meggyógyítani rendesen. Most már fel tud állni, Potter? – kérdezte.

Harry rápislogott. Ez már egyenesen nyájas viselkedés volt a professzor részéről, aki annyira utálta őt. Harry megint pislogott, mielőtt ténylegesen felfogta a kérdést.

Lenézett a testén, és megpróbálta tesztelni kissé a végtagjait. Vér borította, és a bájitaloktól függetlenül még mindig pokolian fájt mindenhol, de felfedezte, hogy tud mozogni anélkül az éles fájdalom nélkül, ami korábban kínozta. Óvatosan lábra állt.

Harry végre észrevette Dumbledore professzort, aki épp a rokonaival beszélt. Mindhárman sápadtak voltak, és a szoba sarkában lapultak. A puszta látványuk újra felingerelte Harryt, és a homlokát ráncolta. Hát persze, hogy betojtak egy olyasvalakitől, aki ténylegesen is tud varázslatot használni ellenük.

Harry a bajsza alatt átkozódott:

 – Rohadt minisztérium. – Noha Piton meghallotta.

 – Mi köze van mindennek a minisztériumhoz, Potter? – kérdezte gúnyosan. Harry mérgesen bámulta.

 – Ha a kibaszott minisztérium engedné, hogy varázsoljak, képes lettem volna megvédeni magam.

 – Vigyázzon a szájára, Potter – dörrent rá Piton.

 – Cseszek a számra! – kiáltotta Harry. – Épp most verték ki belőlem a szart is, maga meg a szám miatt aggódik.

Piton dühödten rámeredt, de nem szólt többet. Ugyan Piton nem mutatta, de Potter mondott valamit. Perselus maga is járatos volt a minisztérium alkalmankénti szidalmazásában.

Dumbledore feléjük fordította az arcát.

 – Perselus, kérlek segíts Harrynek összepakolni a dolgait. Amint elkészültetek, visszatérünk a Roxfortba.

Harry Dumbledore-ra nézett, aztán a rokonaira. Úgy döntött, nem igazán érdekli, mit mondott nekik Dumbledore. Ha kijuthat innen, nem fogja megkérdőjelezni.

Harry még nem mozgott túl jól, tekintve a sérüléseit, de próbálta nem megmutatni a gyengeségét Pitonnak, aki utána jött. Harry felmászott az emeletre a szobájához, és egyenesen az éjjeliszekrényéhez ment, ahonnan felkapta a pálcáját. A nadrágja övrészéhez tűzte, a dereka mentén, mielőtt a ládájához ment, és kinyitotta azt.

Piton vad dühvel nézett rá, megint.

 – És miért is nincs magánál egyáltalán a pálcája, Potter?

Harry viszonozta a mérges tekintetet.

 – Mert rávezettek, hogy elhiggyem, itt tulajdonképp biztonságban vagyok, és ha a pálcám magamnál tartanám ebben a házban, túl nagy lenne a kísértés, hogy a feledésbe átkozzam azokat a bálnákat – gúnyolódott. – A minisztérium már enélkül is rám van szállva. Főképp pedig nem akarom kettétöretni a pálcám csak azért, hogy bosszút álljak azokon a faszkalapokon.

Perselus meglepetten pislogott.

 – Megtették ezt már ezelőtt? – kérdezte.

 – Mit törődik vele? – vágta oda gúnyosan Harry.

 – Potter – szólalt meg Piton figyelmeztetően.

 – Jól van – mondta Harry. – Tehát, jelenleg az igazságot akarja tudni? Habár kétlem, hogy elhinné. Nem, általában nem verik ki belőlem a szart. Úgy látszik, Vernon elvesztette az állását, és rajtam akarta leverni a port. Állítólag az én hibám. Valószínűbb, hogy a kövér, lusta disznó csak nem akarta végezni a rohadt munkáját. De nem, ez volt az első alkalom, hogy ennyire durván megvertek. – Piton erre felfigyelt.

 – Tehát már máskor is elverték?

Harry mérgesen nézte Pitont, amiért ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására kényszeríti.

 – Vernon megütött most és ezelőtt is, de semmi olyasmi nem volt eddig, mint a mostani. Dudley másrészről mindig is élvezett durváskodni velem. Az egyik kedvenc időtöltése. Persze, valamivel jobb lett az elmúlt néhány nyáron, mikor a fejük fölött lógattam a fenyegetést, amit a tömeggyilkos keresztapám jelentett.

Piton megint csak meglepetten pislogott.

 – Sirius Blackkel fenyegette meg őket? – kérdezte hitetlenkedve.

 – Igen. Nem varázsolhatok, tehát azt használom fel, ami adatik, hogy élhetővé tegyem ezt a helyet. Sajnálatos módon Dumbledore magára vette a feladatot, hogy informálja őket arról, hogy Sirius meghalt – mondta Harry keserűen.

Harry nem akart többé beszélni róla. Visszafordult a szobája belseje felé, és elkezdte kiüríteni a ruhásszekrényét.

Perselus csak csendben nézte. Körülpillantott a szobában, és rádöbbent, hogy az nem igazán hasonlított szobához. Használható volt, de extravagáns biztosan nem. A bagolykalitkán és a néhány varázskönyvön kívül, amik az íróasztalon feküdtek, nem lehetett észrevenni, hogy egy varázsló lakik benne. Valójában alig látszott rajta, hogy bárki is lakna benne. Semmi sem volt a polcokon, sem a falakon. Semmilyen dekorációt nem látott. Perselus nézte, ahogy Harry térdre ereszkedett, és félig bemászott az ágy alá.

Piton újra csak pislogott meglepetésében, mikor Harry visszakúszott, egy régi párnahuzatot vonszolva.

 – Mi olyan fontos, hogy az ágya alatt kell rejtegetnie, Potter? – kérdezte gúnyos mosollyal.

Harry csak dühösen ránézett, ahogy kiürítette a huzat tartalmát az ágyra. Azok különféle ételcsomagok voltak. Némileg enyhültebben röviden elmagyarázta:

 – Dudley távol marad minden mágikus cuccomtól, de a bálnája nem tud ellenállni a kajának. – Harry önelégülten vigyorgott. – Még azután sem látszik úgy, hogy képes lenne ellenállni neki, miután evett az ikrek nyelvnyújtó nyalánkságából.

Piton felhúzta a szemöldökét.

 – Mégis, ez még nem válasz arra, hogy miért érzi szükségét, hogy felhalmozza az ételt.

Harry lenézett az ágyán heverő ennivalóra. Piton csak nem fogja hagyni, hogy kibújjon a válaszadás alól ma, nem igaz? Harry úgy érezte, nem kéne annyira meglepődnie. Mikor hagyta csak úgy rá a dolgokat Piton valaha is?

 – Hermione, Ron és a többi Weasley tisztában vannak azzal, milyen nehéz számomra, hogy tisztességes ételhez jussak ezen a helyen. Ebben az évben jobban boldogultam, de ezt ők nem tudják, úgyhogy még mindig küldenek csomagokat – fejtette ki.

Harry mindet összegyűjtötte, és berakta a ládájába azon könyvek tetejére, amiket nemrég helyezett oda. Ezután a szoba sarkába sétált, levette a láthatatlanná tevő köpenyét a seprűjéről, összehajtogatta, és szintén a ládába helyezte. Piton cinikusan figyelte, de ezúttal nem zavarta meg több kérdéssel.

Harry körbepillantott a szobában, hogy lássa, elfelejtett-e valamit. Összességében, csak pár percbe telt, míg összekapkodta minden ingóságát. Bezárta a ládáját, aztán megfogta a seprűjét és Hedvig kalitkáját. Piton lelebegtette a ládát, és visszafordultak a földszint felé, majd távoztak a Roxfortba.