Dec. 14th, 2015 at 11:11 PM
No further comment.
MoonlightVampiress: Ronald Weasley haditervei
"Ronald Weasleyn unalom lesz úrrá Voldemort legyőzése után. Ahelyett, hogy csak a tanulmányaira koncentrálna szeretne valami olyasmibe belevágni, ami felpezsdíti a hetedévet. Ó! Tudja is, mi legyen az. Összehozza Harry Pottert és Draco Malfoyt."
Mit tesz egy született stratéga, ha unatkozik? Kamatoztatja briliáns képességeit maga körül. Sakktábláján helyet is kapott már egy király (le kell szoknia arról, hogy görénynek szólítja, hiszen Harry pasija! Lesz…) és egy királynő (bár ő még nem tud erről. De ugyan már, senki nem hiheti, hogy az édes, visszahúzódó kis Harryből seme lesz. Ne már!). Feltűnnek ugyanakkor bekalkulált és kevésbé kiszámítható mellékszereplők is. Egy ínycsiklandónak tűnő fekete lovag... Hoppá, eltért a témától. Igen. Összehozza őket. Ha emellé véletlenül még ő is bepasizik, hát annyi baj legyen!
Humor, Romantika, 18+, Draco/Harry és egyéb slash & femslash párosítások
Rengetegszer jelenik meg a drarrykben Ron úgy, mint a legnagyobb akadály. Egy nagy rakás Ron- és úgy nagy általánosságban véve Weasley-utáló ficcel találkoztam már, s míg néha arra vágyom, mégis üdítő, mikor végre valaki pozitív fénybe helyezi. Az meg különösen tetszik, hogy jelen esetben ő ismert rá leghamarabb a fiúkák rejtett (hát, szerintem mondjuk nem annyira...) szexuális frusztrációjára, és ő akarja, hogy összejöjjenek. Igazán szerethető karakter ebben a sztoriban, és végre belelátunk egy kicsit a gondolkodásmódjába.

Comments