laraF's nest

Ez a fejezet valamiért nehéz volt. Lelkileg. De most már itt van, az a lényeg :)







– Mit mondott? – faggatta Blaise aggodalmasan.

Harry nem válaszolt; először megállt egy pillanatra, hogy Dracót megcsókolhassa, mielőtt elheveredett a kanapén, fejét a szőke fiú ölében nyugtatva. Ez volt az egyik hely, ahol a legszívesebben tartózkodott; különösképp, amikor a Mardekár klubhelyiségében lazultak. Jelenleg az egészet magukénak tudhatták, ami biztosított számukra némi magánszférát.

– Most, hogy kényelembe helyezted magad azt kívánom, bárcsak elkezdenéd végre, és megszabadítanál a szenvedésemtől – nyekeregte Draco.

– Úgy érted Blaise szenvedésétől? – kérdezett vissza Harry kíváncsian.

– Nem, itt határozottan én szenvedek. Az őrületbe kerget a kis pánikrohamával. Még csak nem is volt vicces szekálni miatta – duzzogott. – Változatlanul nehezen akaródzik elhinnem, de durván belezúgott Longbottomba.

Harry nevetett, Blaise pedig dühödten meredt Dracóra.

– Befognád? – pirított rá.

Draco felvonta a szemöldökét.

– Milyen sértődékeny kezd lenni valaki, nemde?

Blaise visszakozott.

– Bocsi. Csak meg akarom tudni, mire jutott Dustin – mondta szégyenkezve.

Harry megsajnálta, és végül válaszolt a kérdésére:

– Kiderítettem, hogy a fiúkat szereti, és szerintem tetszel neki, de igazából nem mondta ki hangosan.

Blaise szeme reményteljesen felcsillant.

– Azt mondta, hogy összejönne-e velem?

– Nem, szóval ne éld bele magad túlságosan – figyelmeztette Harry.

– De hát azt mondtad, szerinted kedvel engem, akkor már miért ne adna egy esélyt? – értetlenkedett.

– Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem azért, mert mardekáros vagy – ismerte be Harry.

Blaise homlokráncolva gondolkodott el a hallottakon. Harry türelmesen várakozva feküdt; élvezte, ahogy Draco ujjai szórakozottan simogatták a haját. Kissé meglepte, hogy barátja egyáltalán csendben maradt, de jó jelként könyvelte el. Az ifjú Malfoy nem táplált kellemes érzéseket Neville iránt, de úgy tűnt rájött, mennyire fontos ez barátjuknak.

– Dustin, beszélsz vele megint? – szólalt meg hirtelen Blaise.

– Miért nem beszélsz vele te? – vágta rá Harry.

– Nem tudom, meghallgatna-e – vallotta be a fiú.

– Valamikor szóba kell elegyedned vele, ha tényleg azt akarod, hogy együtt lehessetek – mutatott rá. – Szólítsd meg. Ezerszer jobban fog hangzani a dolog a te szádból, mint az enyémből.

– Nos, az igaz, de nem hinném, hogy meg tudom győzni, adjon egy esélyt – jelentette ki Blaise.

– És mi engedett arra a következtetésre jutni, hogy én képes lennék rá?

– Mindenki bízik benned – érkezett az egyszerű felelet.

– Nem is – hurrogta le Harry elutasítóan.

Draco felhorkantott.

– Dehogyisnem. Attól tartok, elnyerted minden egyes személy tiszteletét ebben az iskolában.

– Jól mondja – erősítette meg Blaise, őszintén bólogatva egyetértése jeléül.

Harry homloka ráncokba szaladt a töprengéstől. Arra már magától is rájött, hogy újra beszélnie kell Neville-lel, úgyhogy igazán nem volt értelme vitatkozni ezen a fiúkkal. Ugyanakkor még mindig azon a véleményen volt, hogy Blaise-nek kellene megközelítenie a griffendélest. Végül is, ő akart járni vele, nem Harry.

– Rendben – jelentette be végül. – Van számodra egy ajánlatom. Először te próbálsz beszélni vele. Ha nem tudod meggyőzni, hogy adjon egy lehetőséget, szervezünk egy találkát, és én is megpróbálom.

– Így megfelel – vigyorgott szélesen Blaise.

Harry lehunyt szemmel merengett azon, vajon hogyan sikerült belekevernie magát ilyesmibe. Fogalma sem lehetett róla, hogy az elkövetkező nap estéjén ugyanezen fog rágódni, csupán egy teljesen más szituációval kapcsolatban.






Harryn és Dracón enyhe idegesség lett úrrá, mikor Perselus a fogadószobájába hívta őket estére, de nem leszidni akarta őket, amiért az előző napon rájuk rontottak. Ehelyett arról értesítette őket, hogy Voldemort magához hívta.

Órákkal később a férfi visszahozta Luciust a kastélyba. Szerencsére egyikükön sem látszódtak kínzás nyomai, de az ábrázatuk nagyon komoly volt. A fiúk feszülten várták, hogy apáik megosszák velük, mi történt pontosan.

– Baj van.

Perselus horkantott.

– Enyhébb kifejezést nem is találhattál volna, Lucius.

– Na és, most meg mi az? – szegezte nekik a kérdést Harry türelmetlenül. Nem tetszett neki a két férfi egymás közt váltott pillantása.

Lucius felé fordult:

– Úgy tűnik, még nagyobb hatással voltál a Sötét Nagyúrra, mint azt először gondoltuk. Még annak ellenére is, hogy tisztában van azzal, hogy nem jelölhet meg, arra utasított, vigyünk elé mindkettőtöket képességeitek, valamint hűségetek letesztelésére.

– Bassza meg! – kiáltott fel Harry. Felpattant, s öles léptekkel kezdte róni a szobát.

– Nos, szimplán nem megyünk el és kész – közölte Draco nyugodtan.

– Ez nem ilyen egyszerű, Draco – szögezte le Harry. – Ha nem megyünk, az apáinkat kockáztatjuk.

A fiú elsápadt.

– Úgy érted, tényleg el kell mennünk?

– Van még más is – szólt közbe Perselus élesen.

Harry szeme réssé szűkült.

– Ezt meg hogy érted?

A bájitalmester az orrnyergét szorította, és lehajtotta a fejét, de nem mondott semmit.

Lucius megnyugtatólag a férfi vállára helyezte a kezét, s Harry szemébe nézett a válaszhoz:

– Nem igazán tudjuk. Mivel a saját fiainkról volt szó, nem hozakodott elő a pontos tervekkel. Habár elhintette, hogy valami különlegessel készül számotokra.

– Bassza meg! – fakadt ki Harry újfent.

– Egyetértek. – Perselus hangja fanyar volt, ahogy fia cirkálását figyelte.

– Nem akarok semmiféle különleges eseménynek a részese lenni, amit a Sötét Nagyúr tervezett nekünk – jelentette ki Draco. Könyörgő tekintetét Harryre függesztette. – Az apáink meg lesznek büntetve, de bizonyosan ennyiben kimerül az egész, ugye?

Harry megtorpant, és rábámult.

– Remélem, nem akarod a büntetésüket.

– Dehogy! – kiáltott fel Draco. – Egyáltalán nem tetszik a Cruciatus ötlete, de fennmaradna az álcájuk, és semmit nem kéne megtennünk Voldemortnak – esedezett.

Lucius szólalt fel:

– Hajlok rá, hogy egyetértsek a fiammal. Talán nem kedvelem, viszont hozzá vagyok annyira szokva a Cruciatushoz, hogy elfogadjam, amennyiben távol tartja őt a bajtól.

Harry mindentudón pislogott rá.

– Igen, tarthatnánk magunkat ehhez az elképzeléshez. Draco és én távol leszünk a veszélytől, te és Apám megőrzitek az álcátokat. Egyetértek, Voldemortnak az én véleményem szerint is túl fontosak vagytok, hogy megöljön a mi hűtlenségünkért. Valószínűleg fel tudnánk hozni valamiféle elfogadható indokot arra, miért nem megyünk hozzá rögtön. De ezzel nem érne véget, igaz? – inkább kijelentésnek hangzott, hisz Harry már előre tudta a választ, s nem is várt Luciusra vagy Perselusra, hogy megadják. – Folytatná a kínzásotokat minden áldott gyűlésen, míg csak elé nem visztek.

Harry szomorúan fordult az apjához.

– Te már így is elviszed a balhé nehezét, amiért nem vagy képes megtalálni engem – Harry Pottert. Semmi szükség kitenni még több büntetésnek, mert nem mutatom meg magam – Dustin Pitonként.

Perselusból nehéz sóhaj szakadt fel; bólintva nyugtázta fia igazát. Bár elismerhette a hozzászólásban rejlő valóságot, azzal nem kellett egyetértenie, hogy Harry újra Voldemort színe elé járuljon.

Draco vádlón tekintett szerelmére.

– Te tudtad, hogy vissza kell majd mennünk. Ezért mondtad azt a talárokról – emlékezett vissza Harry megjegyzésére, mielőtt elindultak az első halálfaló-találkozójukra. – Azt állítottad, hasznunkra lehetnek még – tette hozzá kihívóan.

– Igen – ismerte el Harry minden további nélkül. – Úgy véltem, jó lenne a kezünk ügyében tartani őket.

– Harry – kezdte Perselus –, egyikőtöket sem akarom ott tudni. Én sem akarom jobban Dracónál, hogy részesei legyetek a „különleges tervének”. Lucius és én sok-sok éve állunk a Sötét Nagyúr szolgálatában. Ezzel is meg tudunk birkózni.

Harry arcáról sütött a düh.

– Tudod, ez még csak választ sem érdemel részemről – vetette oda gúnyos mosoly kíséretében.

Három szempár figyelte csendesen, ahogy visszatért a cirkáláshoz. Ide-oda a kandalló előtt. Hallották néha-néha motyogni magában, de nem tudták kivenni, mit mond.

Perselus felkelt, összegyűjtötte a poharakat és az üveg scotch-ot. Töltött egy adagot Harrynek is, ami épp annyira állította csak meg, hogy elfogadja, ledöntse a torkán, s azután visszaadja a poharat, mielőtt folytatta a járkálást.

Perselus Luciustól, Dracótól és saját magától sem sajnálta az italt. Hátradőlve kortyolgatták, miközben Harryt nézték. Mind azon morfondíroztak, mivel fog előrukkolni. Végtére is ő volt az egyetlen, aki legyőzhette Voldemortot, s ebben az értelemben mindenkinél több joga volt terveket kovácsolni. Perselusnak és Dracónak olykor nehezükre esett elfogadni ezt, ám most kivártak; meglátják, mit sikerül kiókumlálnia.

Végül az ébenfekete hajú fiú lehuppant a kanapéra tejfölszőke társa mellé.

– Rendben, Dracóval repülni fogunk holnap, és kelleni fog hozzá Blaise, illetve Poppy.

A többieknek csak pislogásra futotta.

– Repülni fogunk?! – kiáltott fel Draco hitetlenkedve.

– Miért kell Blaise? – érdeklődött Perselus.

– Bölcs dolog beavatni Poppyt? – tette hozzá a magáét Lucius.

Harry megilletődve pillogott.

– Igen szükségem van rájuk fedezni Dracó távollétét. Az iskolából senki sem közölné direkt Voldemorttal, hogy valójában nem sérült meg, de akaratlanul is visszajuthat hozzá a hír, ha Draco nincs ténylegesen ott a gyengélkedőben. – Az apjára nézett. – Van kéznél Százfűlé-főzeted, ugye? – kérdezte. – Az újfajta, amit a nyáron fejlesztettünk ki, s a hatása több órán át tart.

Perselus végigfuttatta kezét hosszú arcán.

– Harry, ha nem bánnád, egyszerűen inkább elmagyarázhatnád a terved az elejétől.

– Naná – egyezett bele a fiú. – Dracóval holnap kimegyünk repülni, és eljátszunk egy balesetet. Százfűlé-főzetet adunk Blaise-nek, hogy úgy tűnjön, a gyengélkedőn fekszik. Tájékoztatnom kell Poppyt, mert tisztában lesz vele, hogy nincs valódi sérülés. – Rövid szünetet tartott, s észrevette, hogy a többiek csodálkozással a képükön bámulják.

– Honnan tudod, hogy együtt fognak működni veled? – puhatolózott Lucius.

Harry vállat vont.

– Blaise a barátunk, fedezni fog minket. Tudja, valahogy elértük neki a Sötét Jegy elodázását; szó nélkül falazni fog.

Lágyan elmosolyodott.

– Poppy vajszívű, ki fog segíteni, ha megkérem.

– Csak hogy tisztázzuk; a sárkányhölgyről beszélünk, aki a gyengélkedő fölött őrködik, ugye? – jegyezte meg Lucius.

Harry vigyorgott.

– Igen, meglehetősen erőszakos tud lenni, ha a betegeiről van szó. De olyan gyakran jártam nála az évek során; elég alaposan megismertem. Végül úgy döntöttem, beavatom a titkomba, mert soha nem tudhatni, mikor lesz szükségem újra egy látogatásra nála, és jobb lenne, ha birtokában lenne a kórtörténetemnek.

– Akárhogy is, tényleg támogatna egy ilyen helyzetben? – akadékoskodott tovább az idősebb Malfoy. – Tulajdonképp Dracónak kérnél szívességet tőle.

– Abszolút. Az én oldalamon áll és – amellett, hogy óvatosságra int –, nem fog sokat kérdezősködni. Hozzászokott Dumbledore-hoz, és azt hiszem hasonlóként kategorizált engem is; nem faggatózik. Apámmal elláttuk általunk fejlesztett plusz bájitalokkal, ami kisegíti a munkájában. Ráadásul van egy DS osztagom, akik rendszeresen vele dolgoznak. Mi segítjük őt, ő tanít minket. Egy szónak is száz a vége – tudja, ki vagyok, és miként igyekszem megvédeni mindenkit, úgyhogy támogatni fog – magyarázott.

Lucius a halántékát masszírozta.

– Tehát, miért kell úgy tűnnie, hogy a fiam a gyengélkedőn van? – kérdezte.

– Igen, kérlek, folytasd; avass be minden részletbe bennünket – fűzte hozzá Perselus csípősen.

Harry tekintete dühösen villant felé.

– Én sem akarom, hogy Draco részt vegyen a gyűlésen; tehát amennyire Voldemort érintett az egészben, nem is lesz ott.

– Akkor miért akarsz bedugni a gyengélkedőre? – szólalt meg a teljesen összezavarodott szőke mardekáros.

– Egészen egyszerű okból, tényleg. Azzal védjük a hátunkat, hogy Dracót sérültnek tettetjük – fejtette ki Harry mindannyiuknak. – Itt mindenki abban a hitben fog élni, hogy csak őt látogatom meg, miközben a valóságban Voldemorthoz megyek, és értesítem a sajnálatos balesetről.

Harry elértette a Lucius és Perselus szemében tükröződő felismerés élét, s alig észrevehetően bólintott, jelezve – épp annyira jól tudja, mint ők, mit is jelentett ez pontosan.

Hálásan, amiért szerelmes semmit nem vett észre folytatta, megválaszolva a kérdést:

– Senki titka nem sérül. Noha Draco ott lesz velem erősítésként a láthatatlanná tévő köpenyem alatt arra az esetre, ha valami rosszul sülne el. Hagyom magam sodortatni az árral, s rájövök, mit takar Voldemort különleges terve. Attól függően, miben áll a teszt teljesítem, vagy kizsupszkulcsozom magam a francba onnan. Ha ez megtörténik, én eltűnök, de Voldemortnak halvány lila gőze se lesz arról, hogy történt. Én nem mehetek többé vissza, de remélhetőleg Apám és Lucius tiszták lesznek, ahogy te is, Draco.

– Ez neked egyszerű?! – hallatszott a hitetlenkedő kiáltás.

Harry a fiúra nézett.

– Nos, ja. Mindenkit biztonságban tart Voldemort haragja elől, már amennyire ez lehetséges. Az egyetlen álca, ami lelepleződhet az enyém, és még az se, hogyha a teszt a többi halálfaló kínzásából áll vagy ilyesmi. – Arcán rosszindulatú, elégedett vigyor tűnt fel. – Semmi kifogásom az ellen, hogy rajtuk teszteljem a tudásom.

Perselus visszatért az orrnyerge veszedelmesen erős szorításához.

– Harry, mondd, hogy feltűnt neked is, körülbelül kismillió dolog mehet rosszul ennek a tervnek a megvalósítása során.

A fia csak a vállát vonogatta.

– Talán, de Voldemort nagyjából kiszámítható. Elég jó elképzelésem van róla, mint fog telni a gyűlés. – Haragosan nézett a felnőttekre. – Ahogy nektek, kettőtöknek is – hangsúlyozta élesen. – Tudjátok, hisz sejthető, hogy két dolog közül fog választani. Bizakodjunk benne, hogy az esti szórakozást a többi halálfaló kínzásával kell szolgáltatnom.

Perselus dühe felért az ifjú Pitonéhoz.

– Igen, és ha helyette valami muglit hozat, akit meg kell kínoznod, majd megölni?

Harry vállat vont.

– Ezért lesz szükségem Dracóra a közelben egy-két pótzsupszkulccsal. Ha némító bűbájt szórunk a köpeny alá, elég szabadon mozoghat körülöttünk ahhoz, hogy kivigye az áldozatokat onnan.

– Felfogod, mekkora veszélynek teszed ki magad? – Draco feldúltnak látszott.

– Teljes mértékben – csattant fel Harry. Kezdett dühbe gurulni. – Azt hiszed, akarom ezt? Ha nem megyünk el, automatikusan nagyobb kockázatnak tesszük ki az apáinkat, mint amekkorában már most is vannak. Azt pedig végképp nem akarom. Épphogy visszakaptam az apámat. Nem vagyok hajlandó most elveszíteni.

Minden másodperccel dühösebb lett. Pontosan tudatában volt, mire készül, és annak is, hogy ez korántsem mondható el Dracóról. Ő aztán nem fogja beavatni, vagy a fiú még nagyobb patáliát csapna. Egy pillantás Luciusra elég volt a szinte észlelhetetlen főhajtással egyetemben; ékesszólóan bizonyította, hogy a férfinak nem voltak illúziói a szituációt illetően, s vele együtt elfogadta azt. Nem mintha a céljai között lett volna, mikor mindezt kiötlötte, de az a sanda gyanúja támadt, hogy épp most tett szert egy árnyalatnyival nagyobb tiszteletre a Malfoy családfőtől.

Visszafordult a Dracóval folytatott vitájukhoz, habár a szőke mardekárost láthatóan megdöbbentette Harry növekvő haragja.

– Más nézőpontból viszont szükségünk van rájuk kémként. Tudom. Nem tetszik, de ennek így kell lennie ameddig csak meg tudjuk tartani őket a pozíciójukban. Reménykedem, hogyha így csináljuk legalább téged és az apádat relatív biztonságban tarthatlak, ha csak egy kis időre is – fortyant fel jegesen nézve Dracót.

Egy gyors pillantás apjára – aki élénken tanulmányozta –, megmutatta neki, hogy Perselus legalább tudta követni a mondandóját, minden rejtett üzenetével együtt. Hogy egyetértett-e abban, az előnyök túlszárnyalják a hátrányokat még a jövő zenéje volt, de Harry tudta, az apja mindent tökéletesen belátott, ami eddig elhangzott. Talán az még fontosabb volt, hogy az előadása meggyőzte róla, mennyire át is érzi voltaképpen a sötét valóságot fiatal kora ellenére.

Öles léptekkel szelte át a szobát oda-vissza, miközben tovább ömlött belőle a szó:

– Sajnálatos módon, ha valamiért elszúrom – vagy inkább Voldemort keresztbe tesz nekem azokkal a hülye terveivel –, akkor nagy valószínűséggel az álcámnak száz százalékban lőnek, vagy az apám ugyanabban a helyzetben lesz, amiből a beszélgetésünk indult. Minden egyes hívással nagyobb lesz a kockázat, s minden alkalommal megkínozzák, amiért a fia disszidálni merészelt a halálfalók köréből. Már így is majdnem mindig megkínozzák, amiért nem tudja felmutatni Harry Pottert.

Elhaladtában az emlegetett férfira nézett, de még mindig szerelméhez szólt:

– Talán, csak talán lenyűgözhetem annyira Voldemortot, hogy felenged az apám iránt. Számítania kell valamit Voldemort számára, ha valaki ilyen jó halálfaló-ivadék – biggyedt le a szája gúnyos-lenézően.

Valóban táplált reményeket ezzel kapcsolatosan. Voldemort mérges volt Perselusra, amiért nem tudott információt kifacsarni Dumbledore-ból Harry Potter tartózkodási helyéről, de totál rá vallana, ha lazítana a büntetéseken legalább egy pirinyót, amiért ilyen jól kiképezte a fiát.

Megállt, s a dühös szempár újra Dracóra talált.

– Én okoztam ezt az egészet azzal, hogy korábban személyesen mentem el hozzá. Kurvára megtenném újra, ha ezzel megmentenék mindenkit a Sötét Jegy felvételétől. De rizikós volt, hogy hamarabb maga elé hívat, mint akarnám, és most, hogy ez megtörtént mindent beleadok, hogy túléljük.

– Baszd meg a rohadt griffendéles ostobaságodat – vetette oda gúnyosan Draco. – Én élve akarlak.

Harry viszonozta a kedvességét.

– Minden griffendéles bátorságomat felkarolom a túlélés érdekében. Épp ahogy minden mardekáros ravaszságomat is be fogom vetni hozzá. Sőt, tudod mit? A hugrabugos hűségemet fogom felhasználni, hogy téged átjuttassalak az egészen élve. És hollóhátas intelligenciám minden cseppjét latba vetem, minden tudásomat Voldemortról a túlélés érdekében.

Szikrázó tekintetét az összes jelenlévőn végighordozta.

– Basszátok meg az átkozott előítéleteiteket!

Mind összerezzentek Harry szavaitól. Rendszerint rájátszottak azokra a bizonyos előítéletekre, ebben mind bűnösek voltak.

Figyelmét újra partnerére szűkítette.

– Ezt már lezongoráztuk, Draco. Megvan hozzájuk a megfelelő hely és idő, ez pedig nem az. Szükségem van a griffendéles ostobaságomra, ahogy te nevezed a sikerhez.

– Nem akarom megtenni – ismételte mérgesen. – Csupán nem látom, mi más választásunk lehetne. – Rövid szünetet tartott, s kihívóan nézett körbe. – Ha bárkinek jobb ötlete van, ossza meg velem is.

Eztán sarkon fordult, s elhagyta a szobát, nem adva esélyt nekik rá, hogy bármit mondjanak. Kábult döbbenetet hagyott maga mögött.







Draco végül egy óra múltán lelt rá Harryre. Megtorpant és végigmérte, majd odalépett hozzá. A fiú a tavat bámulta, fejét a mellkasához húzott térdén pihentetve. Karját szorosan maga köré fonta; úgy tűnt, sír. Ami nem lepte volna meg Dracót, figyelembe véve korábbi vitájukat.

Mellé telepedett, s átölelte a kisebb fiút. Ő röviden ellenállt, de amikor belátta, hogy a másik nem enged ellazult.

– Meg kell tennem, Draco – szólalt meg halkan.

– Csss, tudom – suttogta a hajába. – Ahogy apáink is. Miután elmentél tanakodtak, de képtelenek voltak jobb tervekkel előállni. Azt üzenik, a te ötleteid alapján fognak cselekedni.

Harry közelebb fészkelődött; menedéket keresett szerelme testének melegében.

– Csak hogy tudd, én is félek – mondta.

– Csss – csendesített le újra Draco. – Ezen is túl leszel, s én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítselek. Nem vagy egyedül.

Sokáig ültek ott csendben; a tavat nézték, s elmerültek saját gondolataikban.

– Gyere – törte meg végül az idillt a szőke mardekáros. Harryt is magával húzva felkászálódott. – Vonuljunk el. Ma engedd, hogy szeresselek.








Szobájukba érkezvén Draco szó nélkül Harry elé vitte a kis dobozkát a kontaktlencséinek; kimondatlanul jelezve, hogy ma este az igazi szemébe szeretne nézni. Mivel hosszú távúak voltak, ritkán vette le őket a lelepleződés kockázata mellett. Ajkain puha mosollyal engedelmeskedett most Dracónak.

Elkezdett levetkőzni ugyan, de párja megállította. Gyengéden tolta el kezét, s lassan gombolta ki az ingét. Harry némán állt, tekintete Dracóéba fonódott, miközben alávetette magát a másik akaratának.

Draco lecsúsztatta válláról az inget, ledobta a földre, aztán előrehajolva végigsimított ajkain; csókja egyszerű ígéretet rejtett. Harry szeme rebegve lecsukódott, ahogy minden porcikájával átérezte a pillanatot.

Ahogy a szőke fiú komótosan kihámozta ruháiból s az ágyra irányította, míg ő maga is meg szabadult tőlük érezte az este felhalmozódott feszültség egy részét távozni. Elnehezedett szemhéja alól figyelte Dracót, ahogy az utolsó darabokat lehajigálta magáról és az ágyra mászott. Élesen szívta be a levegőt, mikor a fiú elhelyezkedett rajta; már pusztán meztelen bőrük érintkezése mámorító volt.

Karjával magához húzta, Draco ajkai az övéhez tapadtak; finoman csókolóztak. Fokozatosan mélyítettek csókjaikon, mintha csak érzéseiket igyekeznék egyik testből a másikba önteni általuk. Azzal a szenvedéllyel simultak egymáshoz, mely a kezdetektől feszült közöttük mégis ez most inkább szólt szerelmük újbóli megerősítéséről.

Legalább annyira, mint lelkifurdalásról és megbocsátásról a korábbi dühért. Draco bűntudatát alázatos érintésekkel és csókokkal mutatta ki, odaadóan kényeztetve párja testét. Harry úgy érezte, a maradék stressz és idegesség is elszáll belőle a fiú ezernyi arcát elborító könnyed csókjától; ahogy nyelvével követte az álla, a nyaka vonalát.

A kezei következtek; Draco sorba vette a tenyerét, csuklóját, könyökhajlatát, majd enyhe nyomást gyakorolva fektette vissza őket, szavak nélkül kérve Harryt, maradjon úgy. Ő még inkább ellazulva dőlt hátra; kezek siklottak bőrén, majd puha ajkak csókolták, már-már áhítatosan okozva gyönyört.

Elmerült a csodálatos érzésekben, ahogy Draco újra, tetőtől-talpig felfedezte a testét. Épp annyira átélte a dédelgetést és tiszta szeretetet, mint az egyre lehetetlenebb magaslatokra hágó vágyat. Tudta, hogy a másik is ugyanúgy érzi.

Ez nem a gyors klubhelyiségi szex volt, ami inkább egyszerű testi vágyak beteljesülését sürgette. Ez szerelem volt, bizalom, megnyugvás; kijelentése annak, hogy egymáshoz tartoznak.

Képtelenül arra, hogy ezt az élvezetes kínzást tovább elviselje Harry a szemével könyörgött Dracónak, hogy tegye magáévá. Mikor partnere óvatosan belé hatolt, új magasságokba emelkedett. A világ számára elvesztek, csakis egymásnak léteztek valahol, a létezés egy másik, láthatatlan univerzumában, melyet csak ők ismerhettek.

Csillogó smaragd íriszek fonódtak össze fényes ezüsttel; minden egyes lökést előre üdvözölt, s a testük tökéletes harmóniában forrt össze. Két vágytól elködösült szempár ígérte, hogy mindig ott lesznek egymásnak, mindegy mit hoz az élet. Draco addig simogatta, míg el nem élvezett, s egy utolsó lökés őt is átröpítette a beteljesülés kapuján.

Egy szót sem szóltak, mióta beléptek a szobába. Harry az oldalára gördülve fúrta összegömbölyödött, kényelmesen elhelyezkedett Draco karjában; fölöslegesnek ítélte megtörni a csendet. Draco érintésétől átjárta a megbocsátottság, a nyugalom, a szeretet. Hadd hozzon minden mást majd a holnap.







folytatás >>