laraF's nest

4. fejezet

A következő pár hét mindkettőjük számára az egymáshoz csiszolódás jegyében telt. Még mindig sokat vitatkoztak, de az értelmetlen sértegetések már a múltéi voltak. Beállították, hogyan éljenek és dolgozzanak együtt. Folytatták továbbra is, hogy vacsora után leültek, és beszélgettek egymással egy kicsit mindenről. Perselus mindkettejüknek töltött egy pohár scotch-ot, és letelepedtek, hogy megvitassanak akármilyen témát, ami csak eszükbe jutott.

A témák pedig széles kört felöleltek. Megtárgyaltak Harry múltjából még több szeletet, mind a Dursleyknél, mind az iskolában töltött évekről. Időt szakítottak arra, hogy végigmenjenek bármilyen témán, amelyből aznap Perselus tanított neki; átnézve, mi ment jól, és mi kevésbé. Perselus elkezdte részletezni még a halálfalókról szóló információkat is Harry számára.

Dumbledore lehet, hogy nem gondolta volna bölcs dolognak, de úgy tűnt, Perselus végre felismerte annak létjogosultságát, hogy Harry annyit tudjon a halálfalókról, amennyi csak lehetséges. A fiútól arra számítottak, hogy szembenézzen ezekkel az ellenségekkel, és tulajdonképp már volt is egy pár ilyen helyzetben. Miért várták el tőle akkor hát, hogy harcoljon – tudatlanul az összes elérhető információról?

Azon eseményekkor, mikor Perselusnak a Rend-gyűlésekre kellett mennie, visszatérve róluk körvonalazta az összes hírt, amit csak megtudott. Perselus még mindig enyhén meglepődött, mikor Harry intelligens kérdéseket szegezett neki mindazokról az értesülésekről, melyeknek ily módon birtokába jutott.

Arra is szántak időt, hogy átbeszéljék Harry terveit a DS-ről. Harry Perselus közreműködését kérte, és Perselus megadta azt. Perselus ismét le volt nyűgözve, hogy Harry milyen remekül vezette elő a terveit. Harry változatlanul dolgozott rajtuk, Perselus pedig segített finomítani őket.

Akadt néhány komolyabb téma, de mindenek felett az esték nyugalmasan teltek. Azonban a nap folyamán Perselus még mindig nagyon is a professzor, míg Harry nem kevésbé a tanítvány volt.

A reggelek általában bájitalok főzésével mentek el. Harry rájött, hogy nem is volt annyira rossz a bájitalok terén, mint ahogy azt mindig is hitte. Vagy inkább csak sokkal jobban megtanulta így, hogy Perselus jóval emberibb módon kezelte őt. Harry feltételezte, hogy ehhez az is hozzásegített, hogy most senki nem volt körülötte, aki szabotálja a bájitalait. Akármi is volt az ok, Harry gyorsan haladt előre, most, hogy megkapta lépésről lépésre az instrukciókat. Perselus nem beszélt sokat, de elégedettnek látszott.

A délutánok már sokkal inkább nehézbe hajlottak. Minden nap néhány órát dolgoztak varázsigékkel, mégpedig minden fajtával – rontásokkal, bűbájokkal, átkokkal, átváltoztatásokkal. Mindet felölelve. Az első néhány napban Perselus gyakoroltatta Harryvel az összes lehetséges varázslatot, amit Harry már tudhatott. Az istenekre, Harry még csak nem is képzelte, hogy ennyi varázslatot tud! Bármilyen varázsigén, amivel kapcsolatban Harry kissé bizonytalannak rémlett, Perselus addig dolgozott vele, míg Harry helyesen, és jól megcsinálta. Ezek után áttekintették Harry tankönyveit az első pár évből.

Késő délutánonként Harry rendszerint olvasott. Átrágta magát bármilyen könyvön, amit Piton feladott neki, hogy olvassa el; ezek ismételten témakörök széles választékát fogták át. A pálcátlan mágiahasználattól a sötét mágiáig mindent magukba foglaltak. Harry abban nem volt biztos, hogy az egészet, abban viszont igen, hogy Perselus a nagy részét szándékozott oly célból biztosítani számára, hogy képes lehessen megtanulni őket ezen a nyáron. Nem volt igazán meggyőződve róla, hogy alkalmas lesz a pálca nélküli mágiára. Ami a sötét mágiát illeti, arról pedig nem tudta, Perselus azt akarja-e, hogy tudjon alkalmazni néhány sötét varázslatot, vagy csak arra ment ki az egész, hogy többet megtudhasson az ellenségéről. Egyszerűen csak tovább folytatta az olvasást.

Perselus okklumencia órákat is beszervezett a napirendjébe. Ez alkalommal Perselus ráfordította az extra időt, hogy jobban megmagyarázza a dolgokat, és hogy biztosra menjen, hogy Harry tényleg tanul is belőle. A meditációs technikák és megtanulni koncentrálni Harry rendes napi rutinjának részévé vált. Végre itt is némi igazi javulást tudott elérni. Harry mostanra már alig érzett néhanapján egy kis szúró fájdalmat a sebhelyében, amiért szerfelett hálás volt.

Mindent összevetve, a dolog intenzív volt, de Harry örült neki, hogy ennyi mindent tanul. Szüksége lesz rá.

* * * * *

Harmincadikán éjjel Harry tovább volt fenn beszélgetni Perselussal, mint általában tette. Ahogy egyre közeledett az éjfél, Harry egyre többet nézte az órát. Várni, hogy az idő végre a szülinapjára forduljon a saját hagyományává vált. Végül Perselus megkérdezte, hogy mégis mit művel.

Harry kicsit szégyenlősen nézett.

 – Nincs igazán semmilyen családi szokásom, de olyan hagyomány-félévé vált számomra, hogy fennmaradok éjfélig a szülinapom előtti napon. Igazából az elmúlt évektől kapok csak ajándékokat a barátaimtól, és a baglyok mindig éjfélkor szállítják ki őket.

Perselus Harryre nézett.

 – Jól gondolom, hogy soha nem volt még egy normális szülinapod sem? – kérdezte.

 – Attól függ, mit nevezünk normálisnak – vágta rá Harry szarkasztikusan. – Általánosan házimunkával töltöm a szülinapom, akármilyen fajta is legyen. Azt hiszem, a rokonaim igazából emlékeznek rá, mikor van a szülinapom, mert azon a napon a teendőim listája hosszabb szokott lenni, és nehezebbek szerepelnek rajta.

 – Valamiért azt gondolom, a legtöbb ember nem ezt írná le normálisnak – jelentette ki Perselus szárazon.

Harry vállat vont.

 – Mióta roxfortos vagyok, nem olyan rossz. Ahogy mondtam, a barátaim végül is mindig emlékeznek rá.

Harry felpattant, és az ablakhoz ment, hogy kinyissa. Majdnem éjfél volt. Mire visszaült, az első bagoly berepült a szobába. Nemsokára még két bagoly követte.

Harry elégedetten mosolygott, ahogy megszabadította a baglyokat terheiktől. Elsőként a Roxfortból jött csomagot bontotta fel. Hagrid egy szülinapi üdvözletet küldött neki, és egy rakás Mézesfalás édességet. Harry kibontott egy csokibékát, és vígan a szájába dobta. Perselusra vigyorgott, aki csak rázta a fejét Harryre, mosolyféleséggel az arcán.

Vot ott egy rövidke üzenet Dumbledore-tól is, szintén boldog szülinapot kívánva. De mikor kicsomagolta az ajándékot hozzá, az teljesen sokkolta. Felnézett Perselusra.

 – Igen – mondta Perselus. – Dumbledore elmondta, hogy el fogja küldeni neked a születésnapodra. Úgy gondolja, hasznos lehet számodra, és hajlamos vagyok egyet érteni vele ezt illetően. Meg foglak tanítani rendeltetésszerűen használni. – Aztán Harryre villantott egy irritáló vigyort. – Tekintve, hogy a merengőkkel kapcsolatos megelőző tapasztalataid távolról sem illendőek.

Harryn volt a sor, hogy újra csak szégyenlősen nézzen.

 – Sajnálom azt, tudod. Átléptem a határt, és tisztában vagyok vele.

Perselus viszont nem akarta elrontani a fiú születésnapját.

– Beszélünk róla valamikor máskor. Most elfogadom a bocsánatkérésed. – Harry többi csomagja felé intett. – Mid van még? – kérdezte.

Harry még mindig mérgesnek nézett ki, de hamarosan újra mosolygott, ahogy elolvasta Ron levelét.

 – A Weasleyk mind jól vannak – jelentette vidáman.

Perselus mindössze kérdőn pillantott rá.

 – Köszönöm, hogy tudattad ezt velem – mondta szárazon.

Harry csak önelégülten rávigyorgott, ahogy tovább bontogatta a csomagot. Benne mindenféle ételt talált, még egy szülinapi tortát is. Ron szintén egy rakás édességet küldött neki.

 – Nyilvánvalóan mindenki abban a hiszemben él, hogy extra éhes vagy – szólalt meg Piton.

 – Általában az is vagyok július végére – vont vállat Harry.

Mikor Harry felnyitotta a Hermionétől származó dobozt is, az szintén ételt tartalmazott, de ezúttal csakis az egészséges fajtából. Perselus felhúzta a szemöldökét.

 – Hermione szülei fogorvosok – magyarázta Harry. – Nem szokott édességeket küldeni. Nem hiszem, hogy összebeszéltek, de ő és Mrs Weasley mindig biztosítják, hogy tápláló ételeket egyek, míg Ron és Hagrid az édességekért felelősek, mivel a nyáron általában nem kapok semennyit. Emellett olyan érzésem van, hogy Ron úgy gondolja, az édességek fontosak ahhoz, hogy az ember szervezete rendesen működjön. – Harry újra vigyorgott.

Harry visszanézett a Hermionétől kapott dobozba, és kiemelt egy könyvet. Ez alkalommal egy olyat kapott, mely arról szólt, hogyan válhat valaki animágussá.

 – Mindig küld egy könyvet is – jegyezte meg fanyarul.

Perselus a könyvre nézett.

 – Tudod, ez olyasvalami lehet, amin szintén dolgozhatnál ezen a nyáron. Animágusnak lenni segíthet kijutni egy durva helyről, amennyiben szükséges. Arra is megtanítalak, miként is kell hoppanálni.

Harry meglepődve nézett rá.

 – Tudod, hogy csak tizenhat lettem, nem tizenhét, ugye?

 – Mégis mióta törődsz te a szabályokkal, Harry? – kérdezte Perselus savanyúan. – Lehetőséget jelenthet számodra, hogy biztonságba kerülj bizonyos helyzetekből.

 – Nos, ha ilyen szempontból nézzük, mikor kezdjük? – kérdezett rá szemtelen vigyorral Harry.

Perselus egyszerűen figyelmen kívül hagyta, és az oldala mellől előhúzva Harry kezébe nyomott egy dobozt. Harry nem látta ott korábban.

 – Nem terveztem odaadni neked holnapig, de látva, hogy ma bontottad ki a többi ajándékod, így látszik helyénvalónak.

Harry megint meglepődött. Biztosan nem számított semmire Perselustól. És még be is volt burkolva ezüst színű papírral. Harry lassan felbontotta a csomagot, majd felemelte a doboz tetejét.

 – Váó – lehelte. Csillogó szemmel pillantott fel Perselusra.

 – Ez egy különleges fajtájú kígyó, arra tenyésztve, hogy dekoratív legyen. Többnyire arra vannak nevelve, hogy a csuklóra, nyakra, avagy felkarra tekeredve viseljék őket – magyarázott Perselus. Aztán önelégülten mosolygott Harryre, szemét végigfuttatva az öltözékén.

 – Valahogy a te képességeiddel, nem hiszem, hogy problémád lenne vele, hogy arra kérd, amit csak kívánsz tőle. Valamint úgy látszik, passzol az újonnan választott ruháidhoz is.

Harry visszavigyorgott volna, de máris megint a kígyóját bámulta. Az az ezüst szín gyönyörű volt. Harry soha nem látott még ezelőtt ilyen szép kígyót. Szeme röviden Perselus irányába villant, mielőtt beszélni kezdett hozzá.

 – ~~Az én nevem Harry. Téged hogy hívnak?~~ – sziszegett Harry a kígyónak.

 – Meglepsz, ifjú mester. Beszéled a nyelvem. A nevem Suziana.

 – ~~Helló Suziana. Igen, beszélem a nyelved. Igazán gyönyörű vagy.~~

 – Köszönöm. Azt hiszem, jól fogok mutatni rajtad. Egyetértesz?

 – ~~Ó, igen. Szeretnél a karomon pihenni?~~

 – Hát persze, ifjú mester. Arra neveltek, hogy díszítselek. Az én örömömre szolgál, hogy te vagy az új mesterem, aki még a nyelvem is beszéli.

Harry beledugta a karját a dobozba. Suziana felsiklott a kezére, és tovább a karjára, mielőtt feltekerte magát a felkarjára.

Harry visszanézett Perselusra; szeméből még mindig csodálat fénylett.

 – Ő gyönyörű, Perselus. Nagyon szépen köszönöm.

Perselusról is lerítt a saját bámulata, miután meghallgatta Harryt párszaszóul társalogni a kígyóval.

 – Szívesen, Harry. Ránézésre kedvel téged.

Harry vissza letekintett a kígyóra a karján.

 – Azt mondja, a neve Suziana, és boldog, hogy én vagyok a mestere, mert úgy esett, hogy tudok vele beszélni.

 – Miért nem viszed magaddal, és fekszel le? Nagyon késő van – mondta Perselus.

Harry felállt, hogy távozzon, de Perselus tartogatott még egy dolgot, amit elmondjon.

 – Boldog születésnapot, Harry.

Harry boldogan mosolygott.

 – Köszönöm – mondta lágyan, mielőtt kisétált az ajtón.