laraF's nest

8. fejezet

Harry izgatottan ébredt az elkövetkező napra. Ma ő és az apja először lépnek ki a házból apaként és fiaként.

Harry nagy ugrásokkal hagyta maga mögött a lépcsőt a konyhába tartva. Ráadásul ma nincs semmi dolga. Ez a nap csakis egy kis vásárlásról fog szólni, na meg arról, hogy jól érezzék magukat.

 – Jó reggelt, Apám! – üdvözölte Harry az apját vidám hangon.

 – Neked is jó reggelt. Biztos vagy benne, hogy készen állsz a mai napra? – Perselus tisztában volt vele, hogy ez a nap egy nagy tesztje lesz annak, hogy képesek-e úgy alakítani a dolgokat, ahogy azt remélték.

Harry gondolkodott rajta egy pillanatot.

 – Igen, tudom, hogy ez egy jelentős nap. A legnehezebb dolog az lesz, hogy emlékeztessem magam, nem feltételezhető rólam, hogy bárkit, vagy bármit is felismerek azon a helyen. Ennek ellenére ez az a döntés, amit hoztam. Remélhetőleg hogyha 'Harry Potter' távol van mindentől, a helyzet legalább egy kicsivel biztonságosabb lesz mindenki számára. – Aztán Harry vigyorgott. – De Dustin Piton is kész, hogy elkezdje az új életét. Büszke vagyok rá, hogy te vagy az apám, és nem tartok attól, hogy ezt meg is mutassam mindenkinek. Érdekes lesz látni a reakcióikat, hogy a 'zsíros hajú szemétládának' van egy fia!

Perselus megengedett magának egy kis mosolyt, amivel ellazította a vonásait.

 – Minden bizonnyal.

Még leültek reggelizni, mielőtt befejezték volna a készülődést az induláshoz.

 – Kész vagy? – kérdezte Piton.

 – Te kész vagy? – válaszolt kérdéssel Harry. – Én jól vagyok. Egyszer az életemben végre nem kell felnőjek a hírnevemhez. Legalábbis nem a sajátoméhoz. Másrészt te úgy vagy hírhedt, mint igazi gonosz rohadék. Tuti, hogy el fogja rontani a dolgot, hogy van egy fiad – jelentette ki Harry szemtelenül vigyorogva.

Perselus egy másodpercig töprengett ezen.

 – Sokan még így is úgy fognak rám tekinteni. Ez olyan renomé, amit továbbra is szándékozok bátorítani magamról, köszönöm szépen. De nem szégyellem, hogy végre van egy fiam. Büszke vagyok erre a tényre, és örömmel töltöm veled a napot. Szóval gyerünk ki innen.

Közvetlenül az Abszol út bejárata elé hoppanáltak. Összenéztek, majd egyszerre kezdték meg lépéseiket egymás oldalán.

Máris begyűjtöttek a vásárolgató emberektől néhány bámuló pillantást. A tinédzser Pitonnal lehetett ugyan jóval alacsonyabb nála, de az első pillantástól tisztán lerítt róluk, hogy rokonságban álltak.

 – Kezdjük elsőképp a patikával. Ebben az évben több hozzávalóra lesz szükséged bájitaltanra – fordult Perselus Harryhez önelégült mosollyal az arcán.

Harry felnyögött.

 – Miért van olyan érzésem, hogy több hozzávalót fogok kapni, mint amire az osztályban szükségem lesz?

 – Igen, csakugyan. Folytatni fogod a tanulmányaidat az órákon kívül. Nagyszerűen fejlődtél ezen a nyáron, de mindig van még több, amit megtanulhatunk. – Perselus a patikát közelítette meg, azzal a küldetéssel, hogy beszerezze a hozzávalókat, melyekre Harrynek szüksége lehet.

Harry simán követte. Igazából akarta az extra tanórákat, úgyhogy tényleg nem volt azon, hogy túl sokat panaszkodjon. Ahogy bolyongott körbe-körbe, míg Perselus összegyűjtött mindent, amit elengedhetetlennek tekintett, Harry figyelme az ablakon túlra terelődött. Úgy nézett ki, az első megmérettetése közeledik felé, két szőke fej formájában. Lucius és Draco Malfoy vették irányukat a patika felé.

Harry közelebb oldalgott oda, ahol az apja a készleteket halmozta fel.

 – Apám, úgy tűnik társaságot kapunk – mondta csendesen. Harry mély levegőt vett, és nézte, ahogy az apja ugyanazt tette, miután vetett egy pillantást kifelé az ablakon. Harry újabb mély levegőt vett, és azt motyogta:

 – Színpadra.

Megszólalt a csengő az ajtó felett, ahogy a Malfoyok benyitottak az üzletbe.

A Pitonok figyelték, ahogy a Malfoyok hagytak egy másodpercet arra, hogy szemük hozzászokjon az üzletben uralkodó félhomályhoz, majd ráébredjenek, hogy ott bent állt Piton egy ismeretlen fiatallal.

Perselus előrelépett, és kissé előrebiccentette a fejét.

 – Lucius, Draco.

 – Perselus, örömömre szolgál, hogy láthatlak, ahogy mindig – mormogta Lucius. – Ki van veled a mai napon? – Mind Lucius, mind Draco megpróbálkoztak felmérni ezt az új fiatalembert, aki ott álldogált csendesen.

 – Lucius, Draco, engedjétek meg, hogy bemutassam a fiam, Dustin Pitont – válaszolt Perselus. Harryhez fordult. – Dustin, ők itt Lucius Malfoy, és a fia, Draco. Ugyanabba az évfolyamba fogsz járni az iskolában Dracóval.

Belül Harry abszolút imádta a sokkos tekinteteket, melyek átsuhantak mindkét Malfoy arcán. Azok a hideg, arisztokratikus maszkok minden kétséget kizáróan lehullottak ettől a kis információtól. Harry előrelépett, s kinyújtotta a kezét.

 – Örülök a találkozásnak.

Beletelt egy pár másodpercbe, de aztán a szokásos Malfoy elegancia előjött mind az apából, mind a fiúból, s mindketten kezet ráztak Harryvel.

 – Perselus, azt hiszem egy kis tanácskozás van soron – szólalt meg vontatottan Lucius. – Esetleg Draco elvihetné Dustint a fagylaltszalonba, hogy kicsit összeismerkedjenek.

Perselus kérdőn pillantott Harryre. Nem tervezte, hogy magára hagyja Harryt már az első saját próbáján. Másrészt az sem volt tervbe véve, hogy a Mafloyok legyenek az elsők, akikkel összefutnak. Harry aprót bólintott. Lépéseket tett ez ügyben, s épp annyira kész volt, amennyire még több készülés esetén sem lehetett volna. Mindemellett, miután szembe nézett a Malfoyokkal, mindenki más meglehetős könnyű kell legyen.

 – Kétségkívül, Lucius. Dustin, Draco, találkozunk egy órán belül a fagylaltszalonnál. Draco, ez ismeretlen terep Dustin számára. Kérlek, próbáld távol tartani kettőtöket a bajtól – mondta Perselus Dracónak.

Draco csak bólintott. Még mindig enyhén meg volt illetődve annak felfedésén, hogy a professzorának van egy fia. Ki hitte volna?! Mentálisan megrázta magát, és az ajtó felé gesztikulált.

 – Örömömre szolgálna, ha én mutathatnék meg neked néhányat az Abszol út látnivalóiból.

Harry vigyorgott, elköszönt az apjától, és bólintott Lucius felé. Érdekes napnak nézett elébe!

Ahogy vissza kiléptek a ragyogó napsütésbe és az Abszol út sürgés-forgásába, Harry észrevette Draco oldalpillantását, amit az irányába küldött.

 – Tehát, merre megyünk, Draco? – Harry tudta, hogy Draco felméri. Biztos volt benne, hogy Draco azt próbálta eldönteni, mekkora vetélytársat jelent számára ez az új fiú.

Harry talán megdöbbent volna, ha rájön, hogy míg esetleg igaza volt abban, hogy Draco felbecsülte a lehetséges versenyt közöttük, Draco megjegyezte magának a másik megjelenését is. Ez a fiú nyilvánvalóan Piton sovány vonásaival volt megáldva, de még szörnyen sok minden szólt mellette. A bőrnadrág, a fekete póló, kihangsúlyozva a szikár izmokat, a gyönyörű sima és fényes fekete haj, mely a gallérjára lógott – és még a fekete ónix-szem is, mely olyan volt, akárcsak Piton professzoré, ezt a fiút egy hamisítatlan fekete látomássá tették. Épp a megfelelő mennyiségű ezüst fejelte meg a teljes látványt – a kígyó-fülbevaló, kígyó csecsebecsék díszítve a rövid bokacsizmát, és végül az igazán elbűvölő kiegészítő, egy igazi ezüst színű kígyó a felkarjára csavarodva.

Dracót úgy nevelték, hogy a legjobb dolgokat értékelje az életben, és ez a fiú igencsak jó volt. Ennek a fiúnak ellenállhatatlan vonzereje volt, s a szexuális varázsa csak úgy áradt teste minden pórusából; és Draco mindet felszívta magába.

Ahogy Harry arra várt, hogy Draco rájöjjön, hogy bámul, valamint arra, hogy mutassa számára az utat, megragadta az alkalmat, hogy még egyszer Dracóra nézzen. Rengeteg időt töltött el a fiúval harcolva az évek alatt, és csak ennek a nyárnak az elején jött tisztába a szexuális beállítottságával. Újfajta elismeréssel jegyezte meg Draco külsejét.

Dracónak nem volt meg ugyanaz a rosszfiús kinézete, ami Harrynek már nagyon ment az utóbbi időben. De körüllengte valami elegáns báj és kifinomultság. Fekete, nyilvánvalóan rászabott nadrágot viselt, ami alacsonyan pihent a csípőjén. Ezüst színű hosszú ujjú inge szépen simult a testéhez. Az ezüstszőke haj, ami mindig hátra volt nyalva, most lazán keretezte arcát. Harry sokkal vonzóbbnak találta ez utóbbit, ami felgyújtotta az érdeklődését. Harry úgy döntött, talán van még néhány ráadása ennek az új személyiségének, amire előtte nem fogadott volna.

Draco végül is magához tért, és elkezdte beljebb vezetni az Abszol úton. Harryt erősen emlékeztette az első kirándulására az Abszol úton, ahogy Draco leírt neki jó pár épületet. Ez igazán egy figyelemre méltó hely volt. Fokozatosan törtek utat maguknak Florean Fortescue Fagylaltszalonjához. Ez volt az egyik törzshely az úton, különösen a fiatalok körében. Mindegyikük fagylaltot rendelt, aztán leültek az egyik kinti asztalhoz.

Harry elszánta magát, hogy megtöri a jeget. Tisztában volt vele, hogy Draco oldalát furdalja a kíváncsiság. Senki sem tudta, hogy Pitonnak van egy fia.

 – Szóval, soha nem ismertem az apámat ezelőtt a nyár előtt. Az iskolában milyen?

Draco rövid szünetet tartott, mielőtt válaszolt volna:

 – Korábban soha nem ismerted az apád? – kérdezte.

Harry és Perselus végigmentek minden részleten a feltételezett múltjukat illetően. Habár nem akartak kiadni túl sok információt. Minél kevesebb a kiszolgáltatott részlet, annál kevesebb esélyt hagytak, hogy hazugságokon kapják őket.

 – Hát, az anyámmal nőttem fel. Korábban, ezen a nyáron halt meg. Soha nem ismertem az apámat, de anyám végrendelete kijelentette, hogy ki is ő. Érintkezésbe léptek vele, és hozzá lettem küldve, hogy éljek vele. Ez fontos változás volt az életemben, de rendben alkalmazkodom hozzá. Az apám igazán nagyszerű. Olyan kedves férfi. – Harry tudta, hogy ez meg fogja zavarni Draco figyelmét.

És valóban, Draco elképedtnek látszott.

 – Piton professzor kedves?!

Harry nevetett legbelül, még ha a felszínen csak egy egy vigyort is mutatott ki.

 – Hát persze! Átrendeződést jelentett mindkettőnk számára ez az időszak, de ő remek. Annyira barátságos, és igazán megértő, és segít engem. Szóval milyen tanárként? Biztos vagyok benne, hogy minden diák kedveli őt.

Draco egy másodpercig csak bámult rá. Végül válaszolt:

 – Már nem vagyok biztos benne, hogy ugyanarról az emberről beszélünk. – Végtére elvigyorodott. – Nekem úgy tűnik, jó hatással vagy az apádra. Nem igazán a legnépszerűbb tanár az iskolában. Valójában a suli nagy része utálja, mert annyira szigorú a tanulókkal. Őszintén, a legtöbbször nem is igazságos, de mindig jól bánik a mardekárosokkal. Biztos vagyok benne, hogy beszélt neked a különböző házakról.

 – Ó, igen – vágta rá Harry. – Az apám sokat mesélt nekem az iskoláról. Előre várom a kezdést jövő héten. Habár nem érdekel különösebben, melyik házban végzem. Nekem úgy tűnik, ez valamiféle hülye rendszer, hogy mindenkit elkülönítve tartsanak vele. – Harry tudta, hogy megint csak sokkolja a szőke mardekárost ezzel a kijelentéssel.

Így is történt.

 – Mi?! Arra célzol, hogy nem akarsz a Mardekárban lenni, mint az apád? – kérdezte Draco.

Talán segíthet ellensúlyozni Draco saját kis előítéleteit.

– Nem, én csak azt mondom, nem igazán érdekel. Az emberek emberek, nem számít, hogy valami önkényes süveg hogyan dönt az elosztásukról. Eléggé elszigetelten nőttem fel, és nem kedvelem nagyon az ötletet, hogy még egyszer elkülönítsem magam pár előítélet mentén. Másrészről, nem látom be, miért ne a Mardekárba osztanának be, ha egyszer az apám is ott volt. Aztán még, talán más előnyök is járnak a Mardekárral – jegyezte meg Harry ravaszul, fel-le jártatva szemét Dracón.

Draco halványan elpirult, és csak bámult rá egy pillanatig.

 – Az az érzésem, fel fogsz számolni dolgokat a suliban ebben az évben. – Vigyorgott, hogy kimutassa, szerinte ez kirobbanóan hangzik. Draco mindig azon volt, hogy felkavarja kissé a dolgokat. És még mialatt beszélt, azalatt is látott egy esélyt erre pont feléjük sétálni.

Ez egyszerűen túl jó volt, semmint hogy elszalassza.

 – Nos, csak nem a Vízlipatkány és a Sárvérű? – gúnyolódott. – Engedjétek meg, hogy bemutassalak Piton professzor fiának, Dustin Pitonnak. – Örömmel figyelte, ahogy a sokk és a felismerés megjelent az arcukon. Tudta, hogy azt gondolják, épp elég rossz volt, hogy az az egy Piton is mindig ellenük volt. Két Piton az iskolában tutira bajt jelent.

Harry némi szívfájdalommal nézte, ahogy a legjobb barátai abszolút semmi jelét nem mutatták, hogy felismerték volna, ki is ő igazából. Tudta, hogy ez volt, amit akart – ami kellett annak érdekében, hogy megvédje őket, de még így is fájt. Úgy érezte, teljesen elvesztette őket. És rádöbbent, hogy tulajdonképp lehet, hogy e is lvesztette őket. Ki tudja, képesek lesznek-e valaha is megbocsátani neki. Feltételezve, hogy valaha meg tud szabadulni Voldemorttól, tehát egy nap elmondhatja nekik az igazságot. Mindenesetre talán tehetne valamit, hogy enyhítsen a dolgokon.

Végül elhatározta, hogy beleszól a sértésekbe, amit ez a három előtte egymásra szórt.

 – Ti srácok, miért sértegetitek egymást ennyire? – A reakciók, amiket begyűjthetett ezzel a kérdéssel, hihetetlen viccesek voltak. Legalábbis akkor, ha valaki tudta a hármójuk mögött álló múltat, amit ő feltehetően nem. Nagyon sok önuralmába került, hogy távol tartsa az arcáról a vigyort, mikor mindhárman megálltak mozdulataik közepén, hogy egyként rábámuljanak.

Harry külön ránézett mindegyikükre, aztán megkérdezte:

 – Valami rosszat mondtam? Sajnálom, ha igen. Felfogtam, hogy egyikőtöket sem ismerem, meg minden, de nekem mindannyian elég kedves embereknek tűntök.

Draco, Ron és Hermione mind elkezdték felé bocsánatkéréseiket gagyogni és zagyválni. Egyikük sem igazán akart Piton professzor fiának rossz oldalára kerülni. Mind realizálták, hogy az bizony eléggé bonyolult évkezdést jelentene számukra.

Harry úgy döntött, játszik még velük egy kicsit. Tudta, hogy a következő kijelentését mindhármuk gyomra nehezen fogja megemészteni.

 – Az apám csak egy kicsivel ezelőtt mutatott be Dracónak. Draco, nem bánnád, ha bemutatnál? Feltételezem, ők is a mi iskolánkba járnak, és tök jó lenne, ha megismernék néhány iskolatársat, mielőtt kezdek a jövő héten. – Az ajkára kellett harapnia, ahogy mind a hárman undorodó kifejezést vettek fel. Becsületükre legyen mondva, elég gyorsan leálcázták.

Draco igyekezett kinyögni a bemutatást.

 – Dustin Piton, ez itt Hermione Granger és Ron Weasley. – Egy gesztussal intve Harry felé, ezt mondta: – Ő itt Dustin Piton, Piton professzor fia. – Dustinnak pedig ezt címezte: – Igen, ők szintén hatodévet kezdenek majd velünk – viszont rosszindulatú hangnemben hozzá kellett még fűznie, hogy –, de ők griffendélesek.

Harrynek sikerült nyugodtan kijelentenie:

 – Ó, már tudod, mit mondtam a házakról. Igazán nem törődöm vele, melyik házba leszek beosztva. Az egész rendszer egy kicsit elavultnak tűnik nekem. – Ez természetesen megragadta Hermione figyelmét.

 – Nem tetszik a különböző házak elmélete? – kérdezte kíváncsiságból.

 – Nem, nem igazán. Ahogy már mondtam is korábban Dracónak, már így is az életem nagy részében el voltam szeparálva. – Egyikük sem jöhetett rá, mennyire igaz is volt ez, de Harry csak tovább folytatta. – Főképp nem tetszik az az ötlet, hogy az iskola háromnegyedétől el legyek szigetelve attól a pillanattól fogva, hogy beosztottak. Majd meglátjuk, mi fog történni, gondolom.

Hermione úgy nézett ki, mint aki tovább akar kérdezősködni, Ron és Draco pedig meglehetősen felháborodottan néztek ki a fejükből az egész elgondolással kapcsolatban, de Perselus épp akkor lépett be Luciussal az oldalán.

Perselus megfigyelte a négy fiatalt, azon tanakodva, vajon mi is folyik itt. Meglepődött azon, hogy egyetlen kivont pálcát sem látott. Na persze mindketten, Draco és Weasley is úgy néztek ki, mint akik pálcát akartak rántani, de ránézésre türtőztették magukat. Grangeren látszott, hogy nem érzi kényelmesen magát Malfoy jelenlétében, ellenben úgy nézett ki, mint aki épp most fedezett fel egy új könyvet, amit el akart olvasni. Harry simán csak állt ott halál-nyugodtan a legjobb barátai és legfőbb ellensége között a megelőző évekből, tekintete enyhén csínyről árulkodott.

 – Helló, Apám – üdvözölte. – Draco épp most mutatta be nekem néhány másik évfolyamtársunkat. Biztos vagyok abban, hogy ismered őket.

Perselus megemelte a szemöldökét, ahogy a fiára pillantott. Min ügyködhetett a fiú az elmúlt egy órában? És hogy sikerült ellenőrzés alatt tartania ezt a valószínűtlen helyzetet? Bizonyosan példátlan volt Weasleytől és Malfoytól, hogy akármennyi időre együtt legyenek anélkül, hogy előhúznák a pálcájukat. Perselus ajkai csak egy picit kunkorodtak felfelé a fiának címezve, ahogy megjegyezte:

 – Igen, a Roxfortba járnak. Ismerem Grangert és Weasleyt – bólintott felváltva mindegyikükre.

Hermione és Ron bólintottak viszonzásul. Nagyban meglepetve, hogy a professzoruk nem mondott semmi rondát nekik. Mindketten mormogtak egy-egy viszlátot, s farkukat behúzva elinaltak a Pitonok és Malfoyok közeléből.

 – Apám, most már készen vagy, hogy folytathassuk a bevásárlásunkat? – kérdezte Harry. – Tudom, hogy még számos kellékemet be kell szerezni, ami kelleni fog az iskolában. Esetleg a Malfoyok csatlakozhatnának hozzánk? Biztos vagyok benne, hogy Dracónak is sok ugyanolyan könyv és felszerelés kell.

 – Valóban – volt minden, amit Perselus válaszként intézett hozzá. Még mindig nem volt biztos benne, mire készült a fia, de nem tudott találni eddig semmit, ami helytelen lett volna.

Draco is felszólalt:

 – Igen, Apám, boldog lennék, ha megmutathatnám Dustinnak a többi boltot is, és segíthetnék kiválasztani a dolgait is. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb óránk ugyanaz. – Draco nem állt készen, hogy feladja az idejét ezzel az új fiúval – dacára a sárvérűvel és a vízlipatkánnyal megesett epizód furcsaságának. Könyörgő szemekkel nézett fel az apjára.

Lucius és Perselus egymásra pislogtak. Úgy látszott, mind a ketten ráeszméltek, hogy nehéz lenne megtagadniuk a fiaiktól, amit azok akarnak. És az igazat megvallva, nem idegenkedtek tőle, hogy egymás társaságában töltsék az idejüket, ahogy követték fiaikat keresztül az úton.

Mindketten bólintottak a fiuknak, amivel előidézték, hogy a fiúk először az apjukra, majd egymásra vigyorogjanak. A fiúk tudták, hogy ezt a kört megnyerték. Újból nekirugaszkodtak tehát, célul kitűzve, hogy végeznek a vásárlással.

Harry 'találkozott' több más emberrel is azon a napon, de tekintetbe véve a kompániát, amivel tartott, a legtöbbjük mardekáros volt. Egyike az érdekesebb dolgoknak az volt, hogy úgy találta, igazán élvezi Draco társaságát. Mikor épp nem volt egy beképzelt fasz, voltaképp kedves srác volt. Harry Draco szarkasztikus szellemességét rendkívül szórakoztatónak találta. Egyenesen vicces volt hallgatni Draco meglátásait bárkiről és bármiről, amivel szembetalálkoztak aznap.

Szintén egy kissé megdöbbentő volt Luciust megfigyelni a nap folyamán. A férfi erős ellenfél volt halálfaló öltözetben, de apaként valójában nem tűnt olyan rossznak. Ránézésre Harry apja sem bánta Lucius jelenlétét. Talán több is volt emögött, mint ami egyből szembeötlött az embernek. Ez olyasmi volt, amivel Harry több időt fog eltölteni, hogy elmélkedjen rajta, és kétségkívül olyasmi, amit megfigyelés alatt akart tartani.

Kissé nehézkes volt egybeolvasztani ezeket az új megfigyeléseket a Malfoyokkal. Egy dolog világos volt; Harry Potternek soha nem engedték ezelőtt, hogy szemügyre vegye az igazi Malfoyokat.

Ahogy haladtak előre, Harry még inkább örült, hogy úgy határozott, egyelőre félrerakja Harry Pottert. Jó érzés volt Dustin Pitonnak lenni.

* * * * *