9. fejezet
Harry kissé aggodalmasan várakozott a nagyterem tanári asztala mögötti szobában. Úgy döntött, kihagyja a vonatutat, és helyette rögtön a Roxfortba jött az apjával. Most pedig csak várt a beosztási ceremóniára. Gyakorlatilag nem törődött azzal, melyik házba osztják be, de azt viszont tudta, hogy tényleg egy csomó dolog folyt a házakban ebben az iskolában. Időbe fog kerülni, míg átverekszi magát azon a rengeteg ellenségeskedésen. És még abban sem volt biztos, hogy ez egyáltalán lehetséges-e.
Nos, legelőször is be kell mutassák a suliban. És tudta, hogy valószínűleg a Mardekárba kerül. Hova máshova oszthatnák be? Ez alkalommal nem tervezte, hogy vitatkozik a süveggel, na meg mindazzal a kettősséggel, amivel lavírozik ebben az évben, tényleg nincs semmilyen másik ház, ahová a Teszlek Süveg rakhatná. Nem, ami igazán aggodalomra adott okot, az az volt, hogy hogyan lesz képes felszámolni az összes előítéletet, hogy együttműködhessen az iskola fennmaradó részével. Igazán nem akart csak a mardekárosokkal megragadni társaságaként.
Rengeteg időt töltött az apjával beszélgetve, és száműzni tudott jó néhányat a saját büszke elképzeléseiből a mardekárosokról. Szerette volna, ha segíthetne elűzni ugyanezeket a feltételezéseket az iskola többi tagjának gondolkodásából is. Noha azt is tudta, meglehet, csak vágyálom részéről, hogy mindez valaha tényleg meg is történjen.
Harry újból elkezdett odafigyelni, amint észrevette, hogy az addig egyre növekvő zaj a nagyteremből elhalt. Úgy látszik, elérkezett az ideje, hogy elkezdődjenek a dolgok. Dumbledore úgy határozott, őt mutatják és osztják be először, tehát tudta, hogy nemsokára hívni fogják. Valóban, az apja kinyitotta a termeket összekötő ajtót, s egy intéssel áthívta. Perselus röviden megszorította a vállát, mielőtt visszament volna a helyéhez a főasztalnál.
Minden szem Harryre szegeződött, ahogy megkerülve az asztalt a középen elhelyezett háromlábú kisszék felé lépkedett. Elvette a süveget, melyet McGalagony professzor nyújtott át neki, leült, és a fejére húzta. Harry figyelmen kívül hagyott mindenkit, és várta, hogy a süveg beszélni kezdjen hozzá.
– Úgy tűnik, visszatértél, Mr Potter – mondta neki a süveg. – Feltételezhetem, hogy eleged volt a Griffendélből, és készen állsz rá, hogy oda kerülj, ahová mindig is rendeltettél?
Harry az elméjében vágott vissza neki.
– Nincs bajom a Griffendéllel, de felismerem, hogy most valószínűleg szükségszerű a Mardekárban lennem. Sok forog kockán.
– Ah, látom, hogy a birtokodban lévő összes ravaszságot beveted annak érdekében, hogy megóvd a barátaid és a családod. Bizonyosan nagyon jól fogsz ott boldogulni...
– Mardekár! – kiáltotta ki a süveg az egész nagyterem hallatára.
Ahogy Harry kecsesen lecsusszant a székről, és lerakta a süveget, minden mardekáros üdvrivalgásban tört ki. Harry odaballagott az asztalhoz, és lehuppant Draco mellé. Eltekintve bárminemű személyes érdekétől, ami vezérelni kezdte a fiúval kapcsolatban, ironikus módon még mindig Draco volt az, akit a legjobban ismert a Mardekár házból. Harry számos gratulációt zsebelt be, és egy nagy vigyort Dracótól. Harry épp elég boldog volt ott, ahol volt. Felnézett a főasztalra, és egy kis önelégült mosolyt küldött az apjának. Az apja viszonozta a mosolyt, mielőtt visszafordult volna az elsősök beosztásához, mely épp akkor vette kezdetét.
Azonban Harry hamarosan újra magára vonta mindenki figyelmét. Korábban egy ház sem tapsolt soha egyik másik háznak sem a beosztás alatt. Harry viszont eldöntötte, hogy kicsit felborítja a dolgok menetét. Ezek az elsőévesek a Roxfort új tanulói voltak, nem csupán egy-egy házé. Harry minden egyes beosztott elsőst megtapsolt.
Először mindenki csak nézett rá, mintha őrült lenne. Különösen a mardekárosok, mikor Harry tapsolt az első kiválasztott kis griffendélesnek. Még a tanárok is kérdőn néztek rá. Mardekárosok nem éljenzik a griffendéleseket, az ő emlékezetük szerint.
A csöndben, ami a tapsolását követte, Harry egyszerűen felállt, és kijelentette a tömegnek:
– Ezek az elsősök az iskola új diákjai. Mindannyian szívesen látottnak kéne lenniük a Roxfortban. – Kimondatlan maradt, de mindenki kihallotta belőle a folytatást – nem számít, melyik házba osztják be őket. Ezt követően az egész iskola teljesen új hozzáállással vetette bele magát a beosztásba. Az üdvrivalgás és kiáltozás fülsüketítő volt, ahogy az iskola egésze köszöntötte az új diákokat.
A mardekárosok különösképpen nem voltak biztosak ebben az egészben, de nem szándékoztak szembemenni a házvezető tanár fiával. Emellett pedig Draco többeket is figyelmeztetett közülük a vonaton arról, hogy úgy tűnik, ez az új fiú néhány, az övéktől eltérő eszmét vall. De ránézésre Draco kedvelte, így hát ez egyszerűen csak még egy jóváhagyás volt részükről, miszerint támogatják ezt az új fiút. Így esett tehát, hogy még a mardekárosok is az elsősöket robbanásszerűen kitörő üdvözléssel fogadva végezték. Majdhogynem ez vált az új kihívássá: hogy ki tud hangosabban éljenezni minden egyes új diáknál.
Perselus pusztán fanyar tekintettel nézett rá. Még Harry Potter személye nélkül is, a fia meg tudta zavarni az iskola természetes rendjét, szabályait és hagyományait. Igazán nem kéne ezen meglepődnie.
Dumbledore szemei veszettül csillogtak, míg nézte, ahogy Harry egyesítette a teljes diákságot. Tudta, hogy Harry nagyszerű dolgokra képes, de csak Harryre kell hagyni, hogy elég fondorlatos legyen még ahhoz is, hogy összefogja a Mardekárt a többi három házzal. Garantáltan egy szórakoztató évnek néznek elébe.
Ahogy a lakoma folyt előre, Harryt kérdésekkel bombázták. A mardekárosok mind, ahogy az iskola többi része is próbálta kitalálni, ki is lehet ez az új fiú. Alig volt ott egy órája, és máris felrázta az egész iskolát. Féktelen találgatások keringtek erről az új fiúról. Attól a pillanattól fogva, hogy előjött a másik szobából és leült a kisszéken, a legtöbb lány, de még néhány fiú is kellőképp méltányolták ennek a fiúnak a külsejét. Szexi, sötét és titokzatos – ez újonnan felfűtötte a hangulatot a teremben. Aztán adjuk még hozzá a megdöbbenést, mikor Piton fiaként mutatták be, még mielőtt beosztották volna a Mardekárba. Mindennek a tetejébe a hagyományos beosztási ceremóniát a feje tetejére állítja azzal, hogy mindenkit megéljenez. Mindenki többet akart tudni Dustin Pitonról.
Harry fel se vette, hogy ő a csúcslátványosság, ahogy elkezdte megpakolni a tányérját. Ugyan senki sem tudta az apján és Dumbledore-on kívül, de Harry hozzászokott ehhez a fajta figyelemhez a nagyteremben. Ugyanakkor ez évben, ezzel az új megjelenéssel Harry fel volt készülve, hogy kezelje is a helyzetet. És prímán kezelte is, ahogy válaszolgatott jó pár kérdésre, mialatt evett. Elmagyarázta magáról azt a kevéske információt, amit már megadott Dracónak, hogy hogyan is jutott odáig, hogy az apjával éljen. Nyílt és barátságos volt mindenkivel. Ő maga is feltette a saját kérdéseit az iskoláról, amiről állítólag semmit nem tudott azon kívül, amit az apja mondott neki.
Harry körülnézett a nagyteremben. Be kellett vallania magának, hogy nagyon furcsa volt az iskolának erről az oldaláról megfigyelni a dolgokat. Látta ahogy a barátai beszélgettek és nevettek, és hiányzott neki, hogy velük lehessen. De az is jó érzés volt, hogy új barátokat szerzett. Főleg azt élvezte, mennyire közel volt hozzá Draco. Egy teljesen új tudatosság volt ez részéről, melyre soha nem számított volna azzal az énjével, mellyel az előző évben elhagyta az iskolát.
Érzett egy kis bűntudatot, hogy annyi embert becsap, de mélyre letuszkolta magában. Újra az apjára pillantott. Tudta, hogy nem számít mi történt, ez mégiscsak megérte. A tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtja, méghozzá az összes emberért ebben a teremben. Legfőképp pedig helyesnek érezte ezt az új kezdetet az apjával – a családjával.
A lakoma végét záró megszokott bejelentések között volt egy, mely Harryt különösen érdekelte.
Dumbledore felszólalt.
– Mind tudjátok, hogy Voldemort – szünet a felzihálásoknak – visszatért. A minisztérium hivatalosan is kijelentette ezt végre a nyár folyamán. A világunk sajnos háborúban áll. Azt is tudjátok, hogy Harry Potter Voldemort fő ellensége. – Ennél a pontnál újabb szünet állt be a még több zihálásnak az iskola – és a gúnyos horkantásoknak a mardekárosok részéről.
– Az összes merényletet tekintve Harry ellen ebben az iskolában, úgy lett megítélve, hogy nem biztonságos számára itt folytatni ebben az évben a tanulmányait. Harry egy másik helyre került, amely mostantól nem kerül nyilvánosságra még a legközelebbi barátainak sem, és folytatni fogja a tanulást, valamint az edzését ezen a számára biztonságosabb helyen. – Ez már sok csalódott hurrogást csalt elő az iskola nagy részéből, mely együtt járt a jól kiszámítható éljenzéssel a mardekárosoktól.
Ahogy Dumbledore folytatta az év eleji bejelentéseit, Draco előrehajolt.
– Légy hálás, hogy nem kell boldogulnod azzal az idiótával ebben az évben. Így, hogy Dumbledore aranyfiúja kikerült a képből, ez az iskola tényleg egy jobb hely kell legyen – mondta gúnyos vigyorral.
Harry hátrébb dőlt, hogy megeméssze mindezt. Merengve nézte Dracót, mielőtt végre kijelentette:
– Tudod, sokat hallottam Harry Potterről. Én igazából sajnálom őt. Én biztosan nem akarnám a varázsvilág súlyát a vállamra. Most még csak suliba sem járhat a barátaival. Én jól tudom, milyen érzés magad mögött hagyni a barátaidat. Nem látom be, hogy lehetne ez könnyű számára.
Draco és a körülöttük levő mardekárosok meghökkentek. Piton fia kiáll Harry Potter mellett?! Az egy dolog, hogy kiáll az elsőévesekért; az már egy teljesen másik, hogy kiáll Harry Potter mellett. Hogy egy mardekáros kiálljon az aranyfiúért? Ilyenről még senki sem hallott. Habár a döbbent csendben úgy látszott, egy pár diáknak a megértés szikrája suhant át az arcán.
Mindemellett Draco még nem volt kész rá, hogy feladjon egy öt éven át tartó rivalizálást. Az ő véleménye szerint Dustint nyilvánvalóan be kellett avatni még néhány ténybe Harry Potterről. De ránézve Dustin komoly arckifejezésére, úgy döntött, hogy mostanra ejti a témát. Tényleg Dustin jó oldalán akart maradni. Elhatározta, hogy más megközelítéssel indul neki.
– Nos, mondhatom, nem lesz probléma új barátokra szert tenned itt, a Roxfortban. Személyesen azt hiszem, elég népszerű vagy – jelentette ki vontatottan, ahogy tekintetét végigjártatta Harry vonásain.
Harry kihallotta, amit kellett, látta Draco tekintetét, és csak vigyorgott. Igen, Harry készen állt rá, hogy legalábbis egy újdonsült barátsága tovább fejlődjön.
Harry kérdéssel válaszolt:
– Szóval, most már mehetünk a pincébe?
A rá jellemző elegáns kecsességgel Draco felemelkedett a padról.
– Igen, a legtöbbünknek még mindig ki kell pakolnia. – Önelégülten rámosolygott Harryre. – Feltételezem, te már berendezkedtél az új tanévre.
Harry szintén kecses mozdulattal emelkedett fel a padról, hogy Dracóval tarthasson.
– Ja, berendezkedtem az új szobámba, mialatt ti még mindig a vonaton ücsörögtetek. Még nem döntöttem el, vajon jó, vagy rossz dolog-e, de a szobám az apámé mellett van. Később megmutatom neked. Gyere, addig is mutasd meg nekem a Mardekár hálótermeit, és segítek neked berendezkedni.