laraF's nest

11. fejezet

Harry a Mardekár klubhelyiségének egyik bőr karosszékében heverészett. Bámulatos volt, mennyire másnak tűnt a hangulat, összehasonlítva azzal az egyetlen alkalommal, mikor itt volt másodévben. Akkor minden hidegnek és sivárnak látszott. Ellenben most a tűz fényesen lobogott, és szünet nélkül ment a fecsegés az ott levő diákok között.

Az elmúlt pár nap gördülékenyen telt el, ahogy mindenki visszaszokott a tanórák rutinjába. Harry számára majdhogynem nevetségesen könnyűnek tűnt. Azt gondolta, hogy sokkalta bonyolultabb lesz igazodnia ehhez az új személyiségéhez. Talán még annyira sem fogja hiányolni, hogy Harry Potter lehessen, mint azt eleinte hitte. Ráadásul úgy nézett ki a dolog, hogy lehet, hogy még Ronnal és Hermionéval is újra barátokká válhatnak. Na jó, nem volt annyira biztos Ronban, de Hermionénál látott rá lehetőséget. Mindig is jóval nyitottabb volt, és ránézésre hajlandó volt adni neki egy esélyt. Harry határozottan remélte.

Harry észrevette, hogy többen a diákok közül őt méregették. Biztos volt benne, hogy sokan közülük még mindig próbálják felbecsülni, hova is tegyék őt. Pansy és Millicent egy sarokban sugdolóztak, és feléje pislogtak. Kíváncsi vagyok, pontosan mire is készülnek. Úgy látszott nem kell soká várnia, hogy kiderüljön.

Pansy szólalt fel:

 – Úgy vélem itt az ideje egy kis év eleji ismerkedős elfoglaltságnak. Azt mondom üljünk le egy kör 'Sohasemezésre'; szóval, ki van benne? – Ez a kijelentés a klubhelyiség nagy részéből éljenzést váltott ki. – Draco kedves, nincs egy pár üvegnyi Lángnyelv-whiskyd, amivel támogatni tudnád a játékot? – kérdezte kihívó tekintettel fordulva Draco irányába.

Draco Harry felé pillantott. Igen, ez még érdekes lehet. Elindultak Blaise-zel a hálóterembe, hogy összeszedjenek néhány üveget.

Mindenki más egy körbe kezdett összegyűlni a klubhelyiség közepén. Harry elszánta magát, hogy ő is játszik velük. Ez lehetne egy módja annak, hogy jó kapcsolatba kerüljön a mardekárosokkal, különösen azokkal, akik még nem döntötték el, hogy bízhatnak-e benne vagy sem.

Harry kecsesen lecsusszant a karosszékből a padlóra. Hátát nekidöntötte a széknek, s lábait kinyújtotta maga előtt. Draco és Blaise italokkal tértek vissza, és a lányok mindent elrendeztek, hogy kezdődhessen a játék. Draco körülnézett a szobában, mielőtt aztán elhelyezkedett volna Harry mellett.

Pansy Harry másik oldalán foglalt helyet magának, és bejelentette a játék kezdetét.

 – Leszek én az első. Könnyedén kezdünk. Sohasem csókoltam még meg lányt. – Azonnal felkapta az üvegét, és meghúzta, ezzel megmutatva, hogy ő maga bizony már csókolt meg lányt korábban. Valójában a kör nagyja ivott az üvegéből.

Harry vette rá magát, hogy feltegye a következő nyilvánvaló kérdést.

 – Sohasem csókoltam meg fiút – mondta, és ezután kortyolt az italából. Ez jó néhány felülértékelő tekintetet eredményezett a szobából. Harrynek nem kerülte el a figyelmét, hogy Draco őt nézi, miközben felemeli a saját üvegét.

Draco igyekezett kitalálni, mivel jöjjön fel következőnek.

 – Sohasem feküdtem le fiúval. – Ekkor, miután letette az italát anélkül, hogy beleivott volna, közelről figyelte, ahogy Harry nyugodtan felvette az italát, és ivott belőle.

Különösen a hatodéves mardekárosok mind pillantásokat váltottak a helyiségen keresztül. Úgy tűnt, ennek az új srácnak érdekes múltja van.

Millicent tette fel a következő kérdést.

 – Nos, hogy felvegyem a fonalat; sohasem feküdtem le lánnyal. – Letette az italát anélkül, hogy ivott volna belőle. Pansy szintén a padlóra rakta az üvegét, de majdnem minden fiú mélyen húzott a sajátjából erre a feltevésre.

Harry ellazulva és kiegyensúlyozottan ült ott, az eddigi történésekre gondolva. Hát, ez biztosan hamar a felszínre hozza a dolgokat, szögezte le magában kis mosolyba görbülő ajkakkal. Az érdekes az egészben az volt, hogy megkapta a legtöbb fiú érdeklődését a helyiségből ugyanúgy, ahogy a lányokét is. Harry elégedetten vette tudomásul, hogy a gyönyörű szőke fiú a balján még nagyobb érdeklődéssel nézett rá.

Harry kénytelen volt bevallani magának, hogy mindig annyira el volt foglalva az évek folyamán azzal, hogy harcoljon Dracóval, hogy soha nem vette szemügyre úgy igazán. Nos, olyan szempontból nézett rá, amivel felmérhette egy küzdelemhez, de semmi többért. Elnézve most Dracót ráébredt, hogy Draco külseje eléggé magáért beszél. Az a gyönyörű, halvány bőr, az elképesztő ezüst szemet keretező hosszú szempillák, a fényes, szőke haj, mely körbeöleli az arcát. Nem is említve a kviddicstől edzett, kemény vonalú testet. Igen, Harry nem bánná, ha a közeli jövőben sokkal közelebbről is megismerhetné Dracót.

Ahogy gondolatai elkalandoztak a játék tovább folytatódott. Eddigre már mindenki elég rendesen kezdett berúgni. Körbe a szobában számos arc kipirult, az emberek jóval lazábbak voltak, és lezseren egymásnak dőltek. Harry elhatározta, hogy megnézi, mennyire emelheti meg a tétet. A következő ráeső fordulónál Harry így kezdte:

 – Sohasem volt még tetoválásom. – Ivott az italból, majd feljebb ült, és levette magáról az ingét. Gyakorlatilag már ez önmagában nyáladzásra késztette az embereket a szobában. Kétségtelenül minden szem rászegeződött. Elakadó lélegzetek zaját lehetett hallani, ahogy Harry felállt, és megfordult.

Harrynek sikerült rátalálnia a nyáron egy olyan bűbájra, amivel a varázsfotókhoz hasonlatosan mozgásra bírta a tetoválását. A kígyók most már vég nélkül siklottak és fonódtak egymás köré, állandó mozgásban.

A tetoválása hirtelen új értelmet nyert, ahogy letekintett Dracóra a válla fölött. Abban a pillanatban semmi mást nem akart jobban, mint körülfonni magát akörül az Ezüst Kígyó körül, aki egy leheletnyi bámulattal és vággyal nézett vissza rá. Draco tekintete újra Harry hátára villant, és öntudatlanul megnyalta az ajkait, ahogy újabb pillantásban részesítette Harry csodálatosan sima bőrét. A bőrnadrág, amit viselt alacsonyan pihent a csípőjén ugyan, de az összefonódott kígyók még annál is kicsit lejjebb értek. Harry nézte, ahogy Draco szeme összevillan az övével egy röpke momentum erejéig, azután pedig lassan hátra nyújtotta a kezét, hogy pont azzal a kicsivel húzza lejjebb a nadrág hátulját, amivel láthatóvá válik a teljes tetoválás.

Minden szempár a kettejük közt lezajló eseményekre fókuszált. Mindenki tisztában volt vele, hogy Draco a mardekárosok vezetője. Mindenki tudta azt is, hogy amit Draco akart, azt meg is szerezte. Harry volt az új srác a csapatban, de egyre inkább tisztává vált, hogy még azon felül is, hogy a házvezető tanár fia, a személyében olyan erő testesül meg, amivel számolni kell. Bárki, aki így a térdeire tudta kényszeríteni a Mardekár Hercegét fontos ember kellett legyen.

Valahol az elméje egyik hátulsó zugában Harry felfogta, hogy épp megkapja a tiszteletet, ha nem éppen a bizalmat a háztól. Ugyanakkor figyelme abban a pillanatban leszűkült a közvetlen mögötte levő szőkére. Harry lassan megfordult, és lenézett Dracóra, aki még mindig a padlón térdelt, ahová azért mászott, hogy közelebbről is megszemlélhesse Harry tetoválását. Harry kecsesen a térdeire ereszkedett Draco elébe, szemét még mindig azon a gyönyörű ezüst szempáron tartva maga előtt. Egyetlen további szó nélkül mindketten előrehajoltak, míg ajkaik találkoztak. Először csupán ajkak könnyed érintése volt. Tekintetük változatlanul egymáséba fúródott, hangosan fel nem tett kérdéseket és válaszokat küldve a másiknak. Mindketten tudni akarták, rendben van-e ez a másik fél részéről, és mindketten igennel válaszoltak.

Harry kezét Draco mellkasára fektette, Draco pedig kezével Harry vállát ragadta meg, ahogy még egyszer újra előrehajoltak, szemüket lassan behunyva. Harry ajka Dracóéhoz ért, s nyelvét engedélykérőn végigfuttatta Draco alsó ajkán. Draco gyorsan megnyitotta ajkait, nyelvével kutakodva előre. Hosszú percekre elvesztek egymás szájának felfedezésében.

Végül is a többiek a szobában kizökkentek döbbenetükből és csodálkozásukból, és a dermedtség feloldódott. Nagy hirtelen a helyiségből mindenünnen füttyögéseket és hujjogásokat lehetett hallani. Harry és Draco hátrahúzódtak, ahogy érzékelték, hogy ők vannak a figyelem középpontjában. Noha egyikük sem pirult el. A köztük levő kölcsönhatás túlságosan jó volt ahhoz, hogy szégyenkezzenek miatta. Harry Draco szemébe nézett, mielőtt megszólalt:

 – Lennél az ezüst kígyó az én fekete kígyóm mellett? – Harry anélkül tette fel a kérdést Dracónak, hogy tudatosan elgondolkodott volna rajta. Amint egyszer elhagyta a kérdés a száját rájött, hogy szerfelett mókásan hangzott, de még így is egyszerűen csak jó érzés volt feltennie.

Dracón sem látszott, hogy furcsának találná, ahogy gyorsan rábólintott.

Mindkét fiatal felidézte Harry tetoválásának képét, ahogy a fekete és az ezüst színű kígyó együtt összefonódnak. Valamiért az egészet így érezték helyesnek.