laraF's nest

12. fejezet

 – Jó reggelt, Apám – szólalt meg Harry, miközben átsétált Perselus nappali szobájába a következő reggelen.

Perselus felhúzta a szemöldökét.

 – Jó reggelt. Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen korán reggel lássalak ma – mondta Perselus azt nézve, ahogy Harry óvatosan helyet foglalt a kanapén.

 – Miért? Mert tudod, hogy a mardekárosok tartottak egy kis bulit a klubhelyiségükben múlt éjjel? Vagy úgy kéne mondjam, azt a bulit, amiről állítólag egy árva szót sem tudsz. – Harry megeresztett egy apró, enyhén fájdalmas, féloldalas mosolyt.

Perselus ajkai mosolyra görbültek, s egyszerűen a kanapé melletti kis oldalsó asztalka felé intett.

Harry szeme kitágult meglepetésében, mielőtt felkapta a fiolát, és legurította a tartalmát. Harry megkönnyebbült sóhajt hallatott.

 – Ah, sokkal jobb.

Perselus ajkáról végre felszabadult egy apró kuncogás.

 – Ennyire kétségbeesetten vágytál egy másnaposság elleni bájital után ezen a reggelen? – kérdezte.

Harry enyhén dühös pillantást küldött felé.

 – Tulajdonképpen mindent figyelembe véve elég jól teljesítettem. Nem mertem túl sokat inni, mert nem kívántam véletlenül elkotyogni a valós személyazonosságom. Noha többet ittam múlt éjjel egy-két pohárkányi scotch-nál – vallott Harry.

Perselus meredten bámult Harryre, tekintetében kíváncsiság és törődés vegyült.

 – Igazából mennyire jössz ki jól a mardekárosokkal? – kérdezte Perselus. – Látszólag barátokra tettél szert, és egész eddig jól boldogultál.

Harry lebámult a padlóra néhány másodpercig, s küzdött a késztetéssel, hogy idegesen beharapja az alsó ajkát. Ez egy volt Harry Potter szokásai közül, s keményen dolgozott azon, hogy megtörje, mivel egy másik nyomot szolgáltathat ahhoz, ki is ő valójában. Harry a haja takarásából pillantott fel Perselusra.

 – Draco most már a fiúm – mondta Harry; szavai tompán szóltak, annak ellenére, hogy hangja a suttogásnál alig volt hallhatóbb. Nem volt benne teljesen biztos, hogyan fogadja majd apja ezt a hírt. Draco barátjává válni szerepelt a tervekben. Barátnál többé válni egyáltalán nem szerepelt semmiféle tervben.

Egyszerűen fogalmazva Harry akarta Dracót. A fiú bűnre csábítóan szexis, és Harry élvezte, ha körülötte lehet. Az már csupán egy 'apró részletkérdés', hogy Draco nem tudta, hogy Dustin Piton igazából Harry Potter.

 – Ezt most nem mondod komolyan – gúnyolódott Perselus Harryvel.

Harry finoman összerezzent.

 – Komoly vagyok. Tegnap éjjel csókolóztunk, és most együtt vagyunk.

Perselus megszorította az orrnyergét, ahogy kísérletet tett a hír feldolgozására.

 – Harry, ez nem valamifajta bosszú a részedről, ugye?

Harry vehemensen rázta a fejét.

 – Ó, nem! Egyáltalán nem erről van szó! – Harry sietett megmagyarázni. – Tudom, hogy ennek lenne értelme annak fényében, ahogy a dolgok mindig is folytak köztem és Draco között, de nagyon is magam mögött hagytam a versengést. Te is tudod.

Perselus rábólintott.

 – Igen. Mindazonáltal nem ártott megkérdezni. Elég jelentős a múltatok Dracóval. Az volt a benyomásom, hogy jól haladtál a vele való összebarátkozásban a múlt héten. Nem tudom felfogni, hogy engedhetted tovább fajulni a dolgot.

Harry újra a padlóra szegezte tekintetét, és nehézkeset sóhajtott.

 – Kedvelem őt, Apám. Soha nem számítottam rá, hogy igazán megkedveljem, de annyira jó érzés, mikor vele vagyok – mondta Harry csendesen. – Tudom, hogy furcsán hangzik.

 – Felfogtad, hogy valószínűleg meg akar majd ölni, mikor kideríti? – kérdezett rá egyenesen Perselus.

Harry ironikus módon úgy látszott, visszanyert egy keveset az önbizalmából erre az emlékeztetőre.

 – Tudom. Inkább az a kérdés – pontosan mennyiben különbözne ez attól, ahogy normál állapotban érez irányomban? – tette fel a kérdést szárazon Harry.

Perselus szórakozottan horkantott. Harry rávigyorgott az apjára.

 – Én tényleg kedvelem őt, Apám. Soha nem lett volna esélyem megismerni Harry Potterként. Valószínűleg ez az egyetlen lehetőségem, ami valaha adódik vele, és meg fogom ragadni. Tudom, hogy ez önző dolog tőlem, és különösképp az nem tetszik, hogy ilyen módon megtévesztem, de akárhogy is, vele akarok lenni – fejezte be Harry halkan.

Perselus hosszú percekig merengve tanulmányozta Harryt.

 – Harry, egyetértek abban, hogy ez a fajta viselkedés kissé önzőnek tűnhet részedről, és ez a tény már önmagában elmondja nekem, mennyire is törekszel egy kapcsolatra Dracóval.

Harry üres arckifejezéssel nézett rá.

 – Nem értem.

 – Mikor viselkedtél valaha is önzően? – érdeklődött Perselus nyugodtan.

Harry elgondolkodva ráncolta a homlokát, és végül vállat vont.

 – Nem tudom.

 – Pontosan – vágta rá Perselus. – Azt hiszem, megérdemled, hogy egyszer az életben önző legyél. Ha ez valami, amit igazán akarsz, akkor hát folytasd csak. De tudatában kell lenned a következményeknek. Aggódom, hogy egyszerűen meg fogsz sérülni emiatt.

Harry melegen mosolygott az apja által kimutatott törődés hatására. Csodálatos érzés volt, hogy valaki vigyázni akart rá, és megóvni őt.

 – Tudom, hogy amikor Draco rájön, a dolgok könnyedén visszatérhetnek arra a szintre, amin mindig is voltak kettőnk között. De talán bebizonyíthatom neki, hogy nem az vagyok, akinek gondolt. Megváltoztam. Ami azt illeti, ő is megváltozott. Hajlandó vagyok vállalni a kockázatot – jelentette ki Harry őszintén.

Perselus a fejét rázta fanyar szórakozásában.

 – Te aztán optimista vagy, Harry.

* * * * *

A reggel folyamán később a diákok a nagyterembe gyűltek reggelizni. Sokan nézték Harryt besétálni Dracóval az oldalán, ahogy az már szokássá vált az elmúlt pár napban. Úgy látszott, a Mardekár Hercege új vetélytársra akadt.

Elakadó lélegzetek zaja hallatszott, és sugdolózás indult útjára, amint Harry megcsókolta Dracót, mielőtt szétváltak, s továbbsétált a főasztal felé.

Harry felhúzta a szemöldökét, és önelégülten vigyorgott az apjára, megközelítve a tanári asztalt. Dumbledore-ral akart beszélni, de úgy döntött, először az apjához indul. Perselus morcosan nézett rá.

 – Mindenképpen szükség volt erre a bemutatóra ma reggel? – kérdezte gúnyosan Perselus. Egyedül Harry volt elég közel hozzá, hogy láthassa az élvezetet csillogni a szemében.

Harry ártatlanul vonogatta a vállát.

 – Egy találkozót kell lerendeznem Dumbledore-ral.

Még mindig morcosan Perselus egyszerűen ennyit mondott:

 – Később beszélünk.

Harry képtelen volt eltüntetni az arcáról az önelégült mosolyt.

 – Természetesen, Apám. – Tovább ment az asztal mellett Dumbledore-hoz. – Azon tűnődtem, tudnék-e önnel egy pár szót váltani reggeli után, uram. Amennyiben van pár perce.

Dumbledore lekacsintott rá.

 – Bizonyosan, fiam. A jelszó zselé pálca. Kilenc órakor látjuk egymást.

 – Köszönöm, uram. Ott leszek – szólt Harry, majd sarkon fordult – talárja csak úgy kavargott körülötte – és a Mardekár asztala felé vette az irányt. Még egyszer önelégülten elmosolyodott, mikor észrevette, hogy változatlanul minden szem rá szegeződik. Annak a mozdulatnak meg kellett erősítenie bennük, hogy ő tényleg Piton fia.

Leült Draco mellé, s gyors csókot adott neki.

 – Hiányoztam? – kérdezte pimaszul.

Draco pusztán egy savanyú tekintetben részesítette.

 – Igen, annyira régóta nem láttalak. – Habár e reakciót figyelmen kívül hagyva elégedettnek tűnt a csókkal. – Tehát, tulajdonképp mit is csináltál?

 – Csak megkérdeztem, tudnék-e találkozni vele. Azt mondta, ma reggel meg tudjuk ejteni. – Dracóra pillantott. – És mielőtt megkérdeznéd, még nem mondom el neked, miért. Van valami, amit kérni akarok tőle, és nem akarom még azelőtt eljátszani a szerencsém, hogy esélyem lenne beszélni vele.

Draco mérgesen nézett rá.

 – És azt hiszed azzal, hogy elmondod nekem mi van, eljátszod a szerencséd.

Harry csak vigyorgott.

 – Nem, csak még egy kicsit tovább akarlak bizonytalanságban tartani. Imádni való vagy, mikor ilyen frusztrált vagy.

Draco erre nemes egyszerűséggel folytatta a dühödt bámulást. Harry nem tudott neki ellenállni. Előrehajolt, hogy belesuttogjon Draco fülébe:

 – Találkozunk, miután végeztem. Pusztán ez nem olyasmi, amit mindenki előtt akarok megvitatni, ráadásul még azelőtt, hogy megtudnám, hogy amit csinálni akarok, az tényleg meg is történhet. – Beszéd közben gyengéden beleharapott Draco fülébe.

Draco testén kis remegés futott végig, megérezve Harry leheletét a fülén; ezután nehéz lett volna csalódottnak maradnia. Tisztában volt vele, hogy kijátszották, de engedett.

Harry szelíden mosolygott. Hátradőlt.

 – Köszönöm.

Draco csak fanyarul mosolygott, s visszatért a reggelijéhez.

* * * * *

Harry leült Dumbledore-ral szemben, és visszautasította a szokásos teát és édességeket.

 – Hogy mennek a dolgaid eleddig, fiam? – kérdezte Dumbledore.

 – Meglehetősen jól, uram. Még jobban haladok, mint ahogyan azt vártam. Fogalma sincs senkinek a valós identitásomról, és eléggé könnyen beilleszkedek a mardekárosok közé – válaszolta Harry.

 – Csakugyan. – Dumbledore szeme csillogott. – Úgy tűnik, szintén sikerrel összehoztad a házakat, hogy mindannyian dolgozzanak össze egy kicsit az évnyitó lakomán.

 – Igen. Tulajdonképp elég jó móka volt – vigyorgott Harry.

 – Akkor hát, mi hozott ma ide? Van valami gond? – kérdezte Dumbledore.

 – Nem, nincs gond. Azért vagyok itt, mert ön kell ahhoz, hogy jóváhagyja a DS-t, és szükségem van erre a fedősztorira, ezzel megmagyarázva Ronnak és Hermionénak, hogy egyáltalán honnan tudok a múlt évben folytatott DS-ről – válaszolt Harry.

 – Szükségesnek véled, hogy legyen újra DS? Ugye tudod, hogy Lupin professzor visszajött erre az évre, így hát nem gondolom, hogy be kellene indítani megint a csoportot – jelentette ki Dumbledore.

 – Á, pedig ahogy látja, pont úgy vélem – mondta Harry. – Még mindig csak az az egy jól leadott évünk van, amikor korábban Remus itt volt. Remus nem lesz képes egyszerre mindenkit felzárkóztatni. Apám engem tovább képezett a védekezés edzéseimmel a nyáron, de a legtöbb diák nem ilyen szerencsés.

 – És úgy érzed szükséges, vagy akár bölcs lenne tanítanod őket? – tette fel a kérdést Dumbledore.

Harry hideg, dühödt pillantással sújtotta.

 – Igen, úgy vélem nagyon is szükséges felkészíteni a tanulókat. Képeseknek kell lenniük megvédeni magukat, és valakinek képesnek kell lennie arra, hogy megtanítsa nekik, tulajdonképp hogyan is tegyék. És miért ne én lennék az, aki tanítja őket? Én vagyok az az egy, akinek szembe kell néznie Voldemorttal, és tényleg kihasználhatnám a segítségüket, ha arra kerül a sor.

Dumbledore ránézett.

 – Erre való a Rend és az aurorok, Harry. A diákoknak nem szabadna a háború részesévé válniuk.

Harryben fortyogni kezdett a harag, de kívül sikerült hűvösnek maradnia. Ez elengedhetetlen volt a terveihez.

 – És mi van akkor, ha a Rend és az aurorok nincsenek jelen, amikor történik valami? Mi van akkor, ha éppenséggel diákok vesznek körül, mikor egy rakás véremre szomjazó halálfalóval akadok össze? Meg tudom védeni magam, de azt csak néznem kéne, ahogy a diákokat megölik, míg a Rendtagok felbukkanására várunk?

Harry kemény tekintettel meredt Dumbledore-ra.

 – Nem tudom ezt egyedül csinálni. Mind a ketten tisztában vagyunk azzal, hogy folyton veszélyes helyzetekbe kerültem, mindig más tanulókkal együtt. Nem elég pusztán az Aranyfiút képezni. Ennek az Aranyfiúnak kéne néhány hátvéd, akik meg tudják védeni magukat. Soha nem tudhatom, mikor vagy hol történhet valami, és soha nem tudhatom, kik lesznek körülöttem, mikor megtörténik. De azt kijelenthetem, hogy eddig még egyszer sem volt jelen egy Rendtag vagy auror, mikor szar helyzetbe kerültem. Ugyanakkor minden egyes alkalommal más diákok voltak ott. Nem óvhatok meg mindenkit, de átkozottul minden tőlem telhetőt megtehetek, hogy biztosítsam, mindenki meg tudja védeni saját magát.

 – Mit óhajtanál tanítani a diákoknak, amit nem sajátítanának el a tanórán? – kérdezte Dumbledore lassan.

Habár Harry egyszerűen leintette.

 – Már elő vannak készítve a tervek az órákra. A nyár eleje óta dolgozom rajtuk.

 – Viszont Lupin professzor bizonyosan meg fogja tanítani a diákoknak, hogyan védjék meg magukat – érvelt Dumbledore.

Harry hangjában gúnnyal reagált:

 – Nagyon szeretem Remust, és lenyűgöző tanár, de ahogy már korábban mondtam, egyszerűen túl sok mindent kéne tennie. És sajnálatos módon kötelező követnie az ön előírásait arról, mit kellene, és mit nem kellene tanítani.

Harry újra dühösen nézett Dumbledore-ra.

 – Márpedig én nem szándékozom a korlátozásai által behatárolt területen mozogni azt illetően, mit kellene tanítani, és mit nem. Akár azt akarja, hogy a diákjai gyerekek maradhassanak, akár nem, még mindig egy háború folyik, amire fel kell készülniük.

 – Harry, nem engedélyezhetem neked, hogy szabad kezet kapva taníthass egy csoportnyi diákot – szögezte le Dumbledore.

 – De igen, megengedheti, és meg is fogja tenni – vágta rá Harry hidegen. – Meg fogja, mert kellek magának. Én vagyok az egyedüli fegyvere Voldemort ellen, és ezt maga is tudja. Olyan úton-módon irányított engem az elmúlt tizenhat évben, ahogy csak akart. Csupán annyira elegendő információkkal látott el, amikkel úgy tettem a dolgokat, ahogy maga akarta, de mindössze ennyi. Egyébként sötétben hagyott. Nos, ez nem lesz így többé. Ez a fiú felnőtt ezen a nyáron. Van egy feladatom, amit be kell végeznem; le kell győznöm Voldemortot. Nos, én azt fogom tenni, ami ahhoz szükséges, hogy ezt a feladatot letudhassam. Maga nem fog megállítani abban, amit meg kell tennem.

Dumbledore Harryre bámult.

 – Valóban felnőttél, nem igaz, fiam?

 – Igen, öregember, fel – mondta Harry szárazon.

Ez már visszahozta a csillogást Dumbledore szemébe. Dumbledore – nyugtázva a dolgokat – bólintott.

 – Na igen, azt hiszem épp itt az ideje, hogy Albusnak szólíts, Harry. Számomra úgy tűnik, kiérdemelted a jogot, hogy a keresztnevemen hívj.

Harry meglepetten nézett rá.

 – Albus?

 – Igen, úgy tűnik megint csak alábecsültelek téged, Harry. Úgy látszik, sokkal inkább készen álltál a jóslat híreire, mint azt én felismertem. Valójában azt hiszem, talán ideje bevenni téged a Rendbe is. Remek összekötőként fogsz szolgálni a Rend és a diákok között.

Harry döbbenten ült ott egy pillanatig. Bejött az irodába eltökélve, hogy megszerzi, amit akar, és jóval többet kapott az általa eltervezettnél. Végül így szólt:

 – Köszönöm, Albus.

Dumbledore mosolygott.

 – Szívesen, Harry.

* * * * *

 – Beszélnem kell Ronnal és Hermionéval – szólalt meg Harry. Tudta, hogy Draco valószínűleg robbanni fog ezen kijelentés hallatán.

Draco valóban robbant.

 – Mi?! Ezt meg honnan a faszból vetted? Emlékezz, hogy nem különösebben vagyok boldog egy griffendélessel sem, de főleg nem azzal a kettővel. Ők Potter haverjai.

Harry nyugodt maradt. Számított erre a reakcióra Dracótól. És az igazat megvallva a közeli jövőben nem is fognak jobbra fordulni a dolgok. Ügy döntött, mardekáros módon próbálja meg eltéríteni Draco akadékoskodását.

 – A mardekárosok értékelik az információt, igazam van? – kérdezte Harry.

Dracó óvatosan méregette.

 – Igen, mi köze van ehhez vízlipatkánynak és a sárvérűnek?

A gúnynevek használatára belül megrezzent, de úgy döntött, most kivételesen eltekint a nevektől.

 – Nos, átbeszéltem néhány ötletet Dumbledore-ral, és ő azt mondta, Ron és Hermione azok, akiknél ott az információ, ami kell nekem.

Draco horkantott.

 – Ja, persze. Mégis miféle információjuk lehetne? – Ferde oldalpillantással nézett Harryre. – És miért kéne neked az az információ?

Harry mély levegőt vett, és elkezdte magyarázni Dracónak az ötleteit a Defenzív Szakkörről, amibe bele akart vágni. Draco még mindig nem látszott túl boldognak a magyarázat végére. Valójában, még ha hagyta is, hogy Harry elmondja a mondandóját, nyilvánvalóan forrongott mérgében.

 – Folytatni akarsz egy klubot, amit Potter kezdett el? És azt akarod, hogy én legyek a segítségedre, két griffendélessel együtt? – köpte oda sorban a kérdéseit Harrynek.

 – Igen – válaszolta Harry egyszerűen. – Nem érdekel, hogy ki kezdte eredetileg a DS-t. Jó ötlet, hasznos, és a háttérmunka már le van fektetve hozzá. Ez juttatott oda, hogy Ront és Hermionét akarjam. Ők segítettek lerakni azt az alapot, ami azt jelenti, hogy hasznosak lesznek. Különösen amíg el tudják érni a diákokat a többi házból.

 – Szóval fel akarod használni őket, hogy előremozdítsd a saját nyereséged – mondta ki Draco lassan. Merengve nézett Harryre. – Igazából ez eléggé mardekáros húzás tőled, tudtad?

Harry horkantott.

 – Soha nem mondtam, hogy a rossz házba raktak. Csak azt mondtam, nem kéne mindenkinek ennyire elkülönítve lennie.

Harry nem szándékozott elmondani Dracónak, hogy egyben vissza is akarta kapni a legjobb barátait, akárhogy legyen is képes visszaszerezni őket. Együtt dolgozni velük a DS-sel talán a legtöbb, amit kaphat, és nem fogja elszalasztani. Átfutott az agyán a gondolat, hogy az alattomos módszer, ahogyan a régi barátaival tölti az időt szintén meglehetősen mardekáros módja volt a dolgok intézésének.

Draco ránézésre meggondolta, amit Harry mondott, és mivel jelentősen lenyugodott, Harry tovább beszélt.

 – Minden házat be akarok vonni. Mindenki hasznát veheti egy kis extra védelemnek. Ha a griffendélesek felhasználása segít megnyerni a többi ház bizalmát, akkor ez az, amit tenni fogok.

Harry vívódott, hogy mi mást akarhatna még mondani Dracónak. Arra a sok emberre gondolt, akik már meghaltak ebben a háborúban.

 – Nézd, Draco, ez tényleg fontos nekem. Az anyám engem védelmezve halt meg, remélve, hogy én élhetek. – Harry azt már kihagyta, hogy így tett James, Cedric és Sirius is, viszont gondolt rájuk.

A hangja kissé fojtottan szólt, ahogy tovább ment:

 – Nem akarok látni senki mást meghalni. Leszarom, hogy hugrabugos, hollóhátas, vagy griffendéles. Senki sem érdemli azt, hogy meghaljon. Pláne nem egy holdkóros, elmebeteg bolond vagy a követői keze által.

 – Ha ez azt jelenti, hogy Potter helyét kell elfoglalnom, hogy segítsek edzeni az embereket, hogy képesek legyenek megvédeni magukat, hát legyen. Mert hogyha ez az, amit tehetek, hogy biztosítsam, hogy az embereknek ne kelljen feleslegesen meghalniuk, akkor hát ezt fogom tenni.

Draco úgy nézett ki, mint aki már megérti, miről beszél Harry, de csak bámult Harry szemébe, csendesen engedélyt adva neki, hogy ledobja a mellkasát borító terhet. Ennél a pontnál már Dracónak is világos volt, hogy ez nagyon fontos volt Harry számára.

 – Hogy őszinte legyek, Draco – folytatta Harry –, igazán az oldalamon akarlak tudni ebben. Részben azért, mert rendkívül fontos vagy nekem. – Dracóra mosolygott. Draco puha mosollyal viszonozta.

 – De még... Draco, tudom, hogy borzasztóan nagy segítség lehetnél. Okos vagy, és jó. Azt hiszem, sokat nyújthatnál másoknak. A tudásoddal és a háttereddel úgy vélem, sok életet segíthetnél megmenteni – mondta Harry.

Harry nem volt túlzottan biztos benne, hogyan fog érezni Draco, amiért ezt mondta róla. Harry érzése szerint ez egy nagyszerű bók volt, de azt is megtanulta, hogy Draco sok mindent megtartott magának. Ebben az évben tisztázódott számára, hogy egyáltalán alig ismerte Dracót a megelőző iskolai években. Kétségkívül sok változott a nyár folyamán, de ez nem jelentette azt, hogy Draco hirtelen hajlandó lesz kitárulkozni, és megosztja, amit tud az iskola többi részével.

 – Ha nem akarsz kisegíteni, megértem – mondta Harry.

Draco erre csak hitetlenül horkantott.

 – Ne – szólt Harry. – Tényleg megértem. Félretéve a házrivalizálás dolgot, és a múltadat ebben a suliban, egy dolog, amit megtanultam rólad, hogy meglehetősen privát személy vagy. Az a sok Malfoy kiképzés, gondolom – vigyorgott Harry szarkasztikusan, de komolyan folytatta: – Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad, és ha ez az ötlet őszintén nem működik neked, akkor hát nem akarom, hogy csináld.

Draco enyhe csodálattal a szemében nézett Harryre.

 – Engednéd, hogy csak úgy kisétáljak ebből a te egész elképzelésedből, ha azt mondanám, ez az, amit akarok? Még akkor is, ha nyilvánvalóan olyan fontos neked?

Harry kissé zavartan nézett rá.

 – Hát persze. Máris különleges vagy számomra, Draco. Nem akarlak olyan pozícióba rakni, amiben nem akarsz lenni. Egészen addig, míg nem próbálsz kényszeríteni a tervem feladására, nos, nem; nem leszek mérges rád.

Draco előrehajolt, hogy adjon Harrynek egy csókot, majd visszakozott, hogy újra közvetlenül Harry szemébe nézhessen.

 – Dustin, köszönöm. – Látta a zavart Harry arcán, és megválaszolta: – Hogy az én érzéseimet teszed az első helyre. Egész életemben mások elvárásainak kellett megfeleljek. A tervek, bármik is voltak azok, mindig elsőként következtek. Korábban soha senki nem erőltette meg magát azzal, hogy a belegyezésem kérje.

A megértés kifejezése suhant át Harry arcán.

 – Igen, ezt megértem – mondta egyszerűen.

 – Kaphatnék egy kis időt, hogy átgondoljam ezt a te grandiózus tervedet? – kérdezte Draco.

 – Hát persze – válaszolt Harry. Aztán hozzátette: – Szóval, ha ezzel a megbeszéléssel most végeztünk, leülhetnénk végre-valahára komolyabban smárolni?

Draco csak Harry köré fonta a karjait, és elhelyezkedett, ahogy csókolózni kezdtek.

* * * * *

Mikor Ron és Hermione épp elhagyták a nagytermet vacsora után, Harry zárkózott fel hozzájuk.

 – Lenne nektek kettőtöknek néhány percetek beszélni? Valamiről szeretnélek megkérdezni benneteket – mondta Harry.

Hermione óvatosnak és egyben kíváncsinak is látszott, de Ron dühösen bámult rá, s alig tudta kinyögni a szót – Miért? – a pálcája felemelése nélkül.

Harry tartóztatta magát attól, hogy a szemeit forgassa, tudva azt, hogy Ron egynek nézte azokból a 'gonosz mardekárosokból'. Nem is olyan rég még biztosan ő maga is gyanakvó lett volna.

 – Először Dumbledore professzorhoz mentem, és ő javasolta, hogy beszéljek kettőtökkel – jelentette ki Harry.

Hermione körül azonmód megszűnt a gyanakodó légkör. Ron még mindig dühösen bámulta, de a főbejárat felé intett, tehát kimehettek beszélni.

Amint letelepedtek egy füves részen közel a tóhoz, Hermione megkérdezte:

 – Miért küldött Dumbledore professzor hozzánk?

Harry belekezdett a magyarázatába, hogy hogyan akarja újraéleszteni a DS-t, és akarja hozzá a segítségüket.

Ron csak úgy köpte:

 – Te, egy mardekáros, akarod a mi segítségünket?

Habár Hermionénak úgy látszott, más járt a fejében.

 – Miért akarod újra összerakni a DS-t, amit Harry kezdett el? Harry még csak nincs is itt.

Harry a szemét forgatta ezekre a megnyilvánulásokra.

 – Igen, mardekáros vagyok – kit érdekel. Igen, úgy gondolom, értékes emberek lennétek a csoportnak. Csináltátok ezelőtt, és ismeritek az egész menetét.

 – Ami pedig azt illeti, hogy miért akarom újra összerakni a DS-t, és fejleszteni; mert nem tetszik a gondolata a diákoknak, akármelyik diáknak, akik képtelenek megvédeni magukat. Nem vagyok oda különösképpen a gondolattól, hogy emberek haljanak meg. – Újra a szemét forgatta. – Gyerünk, elmélkedjetek el ezen.

Hermione összeszűkült szemmel nézett rá.

 – Folytasd – mondta.

Harry ránézett. Mit értett azalatt, hogy Harry még csak nincs is itt?

 – Mit számít az, hogy Harry Potter most épp nincs a közelben? Hát nem ő még mindig a Varázsvilág Hőse, aki feltehetően megment mindenkit? Azt gondoltam, ő a barátotok, és őszintén azt hittem, hogy ti ketten mindent képesek lennétek megtenni azért, hogy segítsetek neki; akkor is, ha azonnal nem is elérhető számotokra. Legalábbis ez az, amit gondoltam mindabból, amit hallottam a Griffendél Trióról.

Hermionének és Ronnak is sikerült elszégyellnie magát erre. De Ron felszólalt:

 – Igen, tudjuk, hogyan érzünk a dolgokkal kapcsolatban, és nem, nem tévedsz. Igenis képesek akarunk lenni segíteni Harryt, de pontosan hogyan kellene hozzálátnunk, amikor még azt sem tudjuk, merre van. És különben is, mit érdekel ez téged? – Ron most már mogorva volt vele.

 – Érdekel, mert történetesen szeretem a varázsvilágot. Egészében véve jó volt hozzám. Átkozott legyek, ha hagyom, hogy Voldemort irányítsa a helyet. – Harry figyelte, ahogy Ron összerezzen a névre. – Ha Harry Potter az, aki állítólag megszabadít minket attól a bolondtól, hogy békében élhessünk, akkor feltétlenül Potter oldalán állok, és támogatom, amilyen módon csak tudom.

Hermione figyelmesen nézte.

 – Szóval ezért akarod a DS-t működtetni? – kérdezte.

 – Igen – mondta Harry. – Nem tudom, Potter mire készül, de ő kezdte ezt a kis DS csoportot, tehát nyilván úgy gondolta, érdemes.

Hermione egy picit szégyenlősnek tűnt, de nem mondott semmit sem. Harry tudta, mire gondolt. Ez eredetileg Hermione ötlete volt. Harry tudta ezt, ahogy azt is tudta, hogy megint kelleni fog a lány segítsége ahhoz, hogy mehessen a dolog.

 – Nézzétek, úgy gondolom, Potternek ezzel volt valami jó a tarsolyában. Van értelme segíteni az embereket, hogy képesek legyenek megvédeni magukat. És őszintén; teszek rá, mennyire jónak hiszik az emberek Harry Pottert, úgy vélem hasznát tudná látni némi segítségnek a Voldemorttal és talpnyalóival vívott harcban. Nem sok ez kissé, hogy neki magának kelljen elbánnia mindegyikükkel? – kérdezte.

Ron a háttérben dühbe gurult.

 – Mi itt vagyunk Harrynek. Én csak nem értem, miért tetteted, hogy ennyire törődsz vele.

Harry így válaszolt:

 – Nem tettetem. Úgy esett, hogy értékelem az életet, és nem értem, miért érdemelné meg akárki a halált. És valamilyen furcsa oknál fogva – vigyorgott dölyfösen Harry –, úgy vélem, több embert bevethetnénk, hogy segítsen. Hacsak nem tervezitek magatokra vállalni az összes halálfalót, hogy megvédjétek a barátotokat.

Ron visszavonulni látszott. Nem, ő igazán nem akarta a halálfalókat mind maga legyűrni. Éppen elég rossz volt múlt évben a Minisztériumnál. Ron váltott egy pillantást Hermionéval.

Hermione mindkettejüknek válaszolt:

 – Rendben, benne vagyunk. Mit akarsz tőlünk, mit tegyünk?

Harry elkezdte kiteregetni az ötleteit, mind a kettejük beleszólását kérve. Megbeszélték, hogyan mentek a dolgok a megelőző évben, ahogy az előttük álló évre szóló elgondolásokat is. Nem jött ki különösebben jól, mikor Ron felfedezte, hogy Draco közvetlenül be lesz vonva, de Harry elmagyarázta, hogy értékes emberük lehet, és be kellett venniük az összes forrást, amijük csak volt. Harry először meg volt lepődve, mikor Hermione valójában mögötte állt ebben. Másrészről ő Hermione, az információ pedig információ, nem számít, honnan származik.

Lassacskán Harry tervei összeálltak, és úgy tűnt, ott voltak neki a fontos emberek, akikkel dolgoznia kellett.

* * * * *