laraF's nest

13. fejezet

Mire az első találkozót előkészítették a kezdéshez, Draco már Harry oldalán állt, kimutatva támogatását. Ironikus volt – mivelhogy senki nem tudta, kicsoda is valójában Harry –, hogy Ron és Hermione szintén ott álltak Harry másik oldalán, ugyanúgy támogatásukat mutatva. Egyik fél sem tűnt kifejezetten elégedettnek a másikkal, de Harry ezt igazán nem bánta. Jobban viselkedtek, mint ahogy azt előre feltételezhette róluk.

Harrynek el kellett csodálkoznia azon, hogy mennyivel jobb volt a meggyőző beszédek terén, mint azt mindig is képzelte. Remélhetőleg legalábbis jobb volt, mivel az azt jelentené, hogy ez a találkozó úgy zajlik majd, ahogy abban reménykedett. A már végzettek kivételével az előző év összes DS tagja jelen volt, meg még egy csapat másik válogatott diák, akiket előzetesen szedtek össze – beleértve egy pár mardekárost.

Harry elgondolkodott rajta, és konstatálta, hogy az élete tényleg fordulatot vett az utóbbi időben, de tökéletesen boldog volt azzal, ahol épp volt – a fiúja és a legjobb barátai között. Tudta, hogy egy napon majd el kell nekik mondania az igazat, de ezt most félretolta. Már volt a keze ügyében egy háború, tényleg nem volt szüksége egy másikra.

Harry előrelépett, elnyerve mindenki figyelmét.

 – Mindannyian azzal számoltok, hogy Harry Potternek kellene a Varázsvilág Hősének lennie. – Harry körbepillantott a szobában, hogy lássa a legtöbb embert bólintani. – Rendben, nos, ő most nincs itt. Feltehetően valami Isten háta mögötti helyen edz, biztonságban. Ugyanakkor mégis mennyire valószínű, hogy egymaga le tudja igazából győzni Voldemortot? Mi van a halálfalókkal? Mi lesz, ha eldöntik, hogy megtámadják a Roxfortot?

 – Én személy szerint nagyon nem akarok csak ülni a fenekemen, és nem csinálni abszolút semmit. Észrevettem, hogy sokatoknak különböző véleménye van Harry Potterről. Néhányan kedvelik, mások nem. Én még nem láttam őt, de kívülállóként nekem is megvan a saját véleményem.

 – Harry Potter vagy képes legyőzni Voldemortot – Harry megállt a névnél, mint mindig –, vagy nem. De azt mondjátok meg nekem – miért kéne egyedül csinálnia? Pokolian biztos vagyok benne, hogy én aztán nem akarnám cipelni a varázsvilág súlyát a vállamon. Nem gondoljátok, hogy borzasztóan nagy felelősséget helyeztek egyetlen emberre?

 – Azért hívtalak ide titeket, mert – mint ahogy azt már elmondtam –, nem tetszik annak a gondolata, hogy ne legyek képes megvédeni magam. Az apám mesélt nekem a klubról, ami a múlt évben működött. Apám rengeteg mindenre megtanított múlt nyáron, és ott is sokat tanultam, ahonnan jöttem. Ha érdekel bárkit is, engedélyem van rá, hogy ezt a DS-t – Defenzív Szakkört – hivatalosan csináljam ebben az évben. Nyitott tagsággal akárkinek, aki részt akar venni.

 – Megértem, hogy a legtöbben valószínűleg nem bíztok bennem, mert egyike vagyok a gonosz, megvetendő mardekárosoknak. – Harry elvigyorodott, mivel ez terem-szerte kuncogást eredményezett. – Mégis, ez rendben van. Ezen a ponton ténylegesen nem is várom el, hogy megbízzatok bennem. – Erre sok üres pillantást kapott. – Úgy értem, hajlandó vagyok bebizonyítani, hogy megbízható vagyok.

 – Hadd fogalmazzam meg nyersen. Kurvára nem érdekel a házrendszer itt a Roxfortban. – Nos, gondolta magában Harry, a durvaság garantáltan megragadja mindenki figyelmét. – Nem azt mondom, hogy különösebben lenne valami probléma az eltérő házakkal. Ráadásul azt hiszem, a barátságos versengés jót tesz. De mindabból, amit sikerült leszűrnöm ti, emberek messze túlzásba viszitek.

 – Vegyük csak minden ház jellemzőit – hűség, ész, bátorság és ravaszság. Személy szerint én azt gondolom, mindegyik kelleni fog ebben a háborúban. Nem vagyok itt még csupán néhány napja, és máris rosszul leszek azt hallva, ahogy az emberek mondogatják, hogy egyik ház jobb bármelyik másiknál. És igen, ebbe a saját házamat is belevéve. Valójában miután az apámra figyeltem oda egész nyáron, azt hiszem már majd belebetegedtem hallani arról, milyen nagyszerű is a Mardekár, mielőtt még egyáltalán idekerülhettem volna! – Megint vigyorgott, míg a szobát még több kuncogás szelte át.

 – Most komolyan, szerintem kellene egy határnak lennie a házak versengésében. Egy jelentős háború közepén vagyunk. Miért vesztegetnénk az időnket, hogy egymással harcoljunk, mikor esetleg jóval nagyobb csatákkal nézhetünk szembe?

 – Mostanra megismertem a helyzetet; a legnagyobb ellenségeskedés az iskolában a Griffendél és a Mardekár között folyik. Vannak azok, akik nem bíznának abban, ha egy mardekáros vezetné ezt a csoportot, és vannak azok, akik nem bíznák azt egy griffendélesre. Jóhiszeműségemet tükrözi, hogy megkértem Dracót, hogy segítsen, ahogyan szövetkeztem a griffendéles Ronnal és Hermionéval is. Ők segítettek Harry Potternek vinni a csoportot múlt évben, és ez azt mutatja számomra, hogy segíteni tudnak vezetni a dolgokat ebben az évben is.

 – Képesek akarnak lenni támogatni a barátjukat, és megvédeni saját magukat, valamint a többi barátjukat és a családjukat is, ha szükséges. A kérdés, amit meg kell válaszolnotok, hogy ti is meg akarjátok-e tenni?

Harry újból körülpillantott a szobában. Elégedettséggel töltötte el látni a sok elgondolkodó arcot.

 – Kérlek, gondolkodjatok arról, amit mondtam; aludjatok rá egyet, beszéljétek át a barátaitokkal, vagy amit csak akartok. Hívjatok akárkit, aki csatlakozni akar hozzánk – szó szerint mindenkit szívesen látunk. Csak arra ügyeljetek, hogy ez nem egy tipikus tanóra lesz, amihez mind hozzászoktunk. Ha itt vagyunk, az azért lesz, mert itt akarunk lenni – mert mind nyerni akarunk, és békében élni. – És ezzel a végén Harry még kijelentette: – Remélhetőleg mindannyiótokat viszont látlak itt holnap háromkor. Köszönöm mindenkinek, hogy időt áldozott rá, hogy meghallgasson.

* * * * *

Aznap este vacsoránál látni lehetett szárnyra kapni a hírt az egész csarnokban. Mikor Draco és Harry először beléptek a terembe volt egy pillanatnyi csend, mielőtt a fecsegés még hangosabban tört volna ki, mint korábban. Számos szempár követte Harryt, míg a Mardekár asztala felé tartott.

A maga részéről Harry őszinte mosolyt villantott a diákokra, mikor körbenézett a teremben. Szükséges volt, hogy bízzanak benne. Mindenkinek a felfogását meg kellett változtatnia azokról a bizonyos ördögi mardekárosokról. Tisztában volt vele, hogy általánosságban véve a legtöbb esetben mindaz, amit a mardekárosoktól látni lehetett a mogorvaság és haragos tekintetek voltak. Harry megtett minden tőle telhetőt, hogy a barátságosság és nyitottság légkörét árassza magából.

Ami érdekfeszítő volt a másik asztaloknál ülők számára, az Draco hozzáállása. Sokan felfigyeltek az elismerő bólintásra, amit Draco Ron és Herminone felé küldött a Griffendél asztalához. Még nagyobb volt az ámulat, amikor Hermione és Ron visszabólintottak neki.

Harry tudta, azzal a módszerrel, ahogy Dracót felnevelték erős politikus lehet belőle. Lucius kétségkívül éveken át dolgozott a minisztériummal, és bőséges leckéket adott Dracónak ezen a téren. Harry biztos volt benne, hogy Draco szövetségeseként jóval egyszerűbb lesz elnyernie más diákok bizalmát.

Ami mélyebben belegondolva ironikus. Harry ismerte Draco történelmét az iskolában. Az egyedüliek, akik bíztak Dracóban, azok a marekárosok voltak. De azzal, hogy Draco aktívan változtat a magatartásán, méghozzá az egész iskolát illetően, sokkal könnyebb lesz Harrynek egyesítenie a mardekárosokat a többi házzal.

Harrynek feltűnt, hogy számos mardekáros figyelte titokban Dracót is. Draco régóta a vezetőjük volt. Sokan majdhogynem automatikusan követnék a vezetését. Noha páran a többiek közül ránézésre azt gondolták, hogy Draco teljesen elvesztette ezt a szerepet.

A hír a korábbi DS találkozóról a mardekáros asztalnál is széltében-hosszában terjengett. Végignézve az asztaltársaságon Harry arra gondolt, talán éppen itt az ideje egy összejövetelnek erre az estére a Mardekár klubhelyiségében.

* * * * *

Nem sokkal azután, hogy Draco és Harry letelepedtek a kandalló előtti kanapéra a klubhelyiségben, köréjük kezdtek gyülekezni az emberek. Mikor már úgy tűnt, mindenki ott van, a hetedévesek egyike végül feltette a mindannyiukat foglalkoztató kérdést.

 – Mi folyik itt? – szólalt meg.

Harry és Draco váltottak egy pillantást egymással, majd Harry aprót bólintott Dracónak. Megengedi, hogy Draco, a Mardekár Hercege kezdjen bele ebbe a kis gyűlésbe.

 – Összerakunk egy Defenzív Szakkört. Edzeni akarunk, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat – válaszolta.

 – Már miért akarnátok ezt tenni? – kérdezett Theodore Nott.

Draco forgatta a szemeit, majd megvetően rápillantott.

 – Ha nem vetted volna észre, történetesen háborúban állunk – mondta csöpögő szarkazmussal. – Szándékomban áll elsajátítani a védekezést, és az is szándékomban áll, hogy bárki másnak segítsek edzeni, hogy aztán képes legyen megvédeni engem.

Harrynek nevethetnékje támadt ettől a kijelentéstől, de inkább visszatartotta. Ez annyira önző hozzáállás volt, de tudta, hogy segíteni fog kapcsolatot teremteni ezekkel a diákokkal. A mardekárosok mind az önfenntartásukat tartották szem előtt. És amilyen furcsa volt ez az ötlet Harrynek – az ötlet, hogy Draco azért csinálja ezt, hogy segítsen a saját hátát megóvni fog segíteni tisztázni Draco érvelését a többi mardekárosnak.

 – De Draco – nyafogott Millicent –, miért akarsz belevonni griffendéleseket? – Megborzongott, és Harry észrevette, hogy sokan a szobában enyhén megrezzentek az ötletre.

Draco Harryre nézett, mielőtt reagált. Mindenkinek szemet szúrt a váltott pillantás, és újfent rádöbbentek, hogy láthatóan mekkora befolyása is van ennek az új srácnak. Harrynek Dustinként látszatra nagy tekintélye volt az ő Mardekáros Hercegük fölött.

Draco visszanézett a csoportra.

 – Nézzétek, én sem örülök a griffendéleseknek. – Itt tulajdonképp maga Draco is kissé megborzongott. – De nem ellenzem az ötletet, hogy arra használjam őket, hogy segítsenek megóvni az én hátsómat. Mind tudjuk, hogy ez a háború egyre csak fokozódik. Én éppenséggel értékelem a saját életem, és akármit meg fogok tenni, amit csak kell, hogy megmentsem magam.

 – De hát az apád meg fog védeni – mondta Pansy.

Draco körülnézett a szobában, éles pillantással illetve jó párat a halálfalók gyerekei közül.

 – Nem vagyok benne biztos, hogy támaszkodhatok az apámra. Tudom, hogy meg fogja tenni a tőle telhető legtöbbet, de ott van a másik elköteleződése, amivel összeütközésbe keveredhet – mondta nyomatékosan.

Még egyszer összenéztek Harryvel.

 – Néhányan közülünk kétségtelenül ellenkezünk a családunk érdekeivel. Eldöntöttem, hogy én akarom meghozni a saját döntéseimet. És egy azok közül a döntések közül, amit nemrégiben hoztam az, hogy nem akarok meghajolni senki előtt. Különösen nem egy őrült előtt.

 – Én NEM leszek halálfaló – jelentette ki Draco hevesen.

Erre a legkülönfélébb reakciók érkeztek. Páraknak csupán elakadt a lélegzetük meglepetésükben, hogy Draco nyíltan őrültnek nevezte Voldemortot. Mások gúnyosan mosolyogtak, hiszen Dracónak ebben kizárt, hogy igaza legyen. Voldemortnak állítólag a hatalmat kellett volna elhoznia számukra. Ő nem valamifajta hibbant dilinyós.

Végre is Harry szólalt fel:

 – Van valamim, amit meg akarok mutatni mindannyiótoknak. A házunkat gyűlölik és félik, mert azt feltételezik, hogy mind gonosz, sötét varázslók vagyunk. Valamennyiünket felkészítő kiképzés alatt álló halálfalóknak hívnak.

Feltartotta az egyik kezét, hogy meggátolja a tiltakozásokat, és még néhány büszke tekintetet is, amit ez a kijelentés okozott.

 – Közületek mennyien látták igazából Voldemortot? Hányan tudják közületek, milyen is halálfalónak lenni? Meg fogom mutatni nektek ténylegesen, méghozzá most azonnal.

Harry elővette a mellette levő dobozból a merengőt, és elhelyezte az asztalra maga előtt. Körülpislogott a szobában.

 – Ez nem lesz valami szép látvány – figyelmeztette őket, majd felkavarta a merengőt, és elkezdődött a jelenet, amit mindenkinek meg akart mutatni.

Harrynek volt egy beszélgetése az apjával. Ahogy ő látta, a problémák egyike az volt, hogy a mardekárosok nem értették igazán, mibe fognak belemászni. Végül azzal az ötlettel állt elő, hogy lényegében bemutatja nekik. Némi győzködésbe került a részéről, de végül is rábeszélte az apját, hogy engedje meg neki, hogy megosszon egyet az apja emlékei közül a halálfaló gyűlésekből.

Az emléket gondos óvatossággal választották meg. Harry ábrázolni kívánt egy keveset a borzalomból, és hogy milyen is valójában Voldemort, de biztosra kellett mennie abban is, nehogy a háborúval kapcsolatos fontos információt szivárogtasson ki.

Draco tompított a fényeken, s ahogy a kép elkezdett lejátszódni, Harrynek olybá tűnt, mint egy film a moziban. Természetesen ez messze rosszabb volt egy horrorfilmnél; tekintve, hogy ez volt a valóság.

Még mindig volt elég fény, ami megengedte Harrynek, hogy megfigyelhesse az embereket maga körül. Már látta néhányszor az emléket, mindemellett pedig hozzá volt szokva, hogy lássa ezeket a gyűléseket a látomásaiban. Aztán meg jó párszor találkozott magával azzal az elmeháborodottal is. Így hát Harry a többieket figyelte. Ha nem lett volna ennyire komoly a dolog, vicces lett volna az ex-griffendélesnek látnia, ahogy a mardekárosok szép lassan bezöldülnek a halálfaló találka kibontakozását nézve.

Mind látták, ahogy Voldemort a gyűlésre hoppanált, vörös kígyó-szemeivel rosszindulatúan bámulva halálfalóinak soraira. Látták, ahogy minden egyes halálfaló felváltva előre ment, hogy letérdeljen Voldemort előtt, és megcsókolja a talárja szegélyét.

Mindenki hallotta Voldemortot az egyik üres szónoklatával előhozakodni, amiben különösképpen Harry Potterről panaszkodott. Úgy esett, hogy ez egy olyan gyűlés volt, amin az egyik újonc volt eléggé ostoba hozzá, hogy megkérdezze, miért is hajszolják Harry Pottert. Miután nyugodtan kiszórta a Cruciatust, Voldemort elégedetten figyelte a sikoltozó embert. Meghallgatták, ahogy Voldemort végre abbahagyta a kínzást, és azt intézte az összes halálfalójához, hogy soha nem kérdőjelezhetik meg őt, vagy ha mégis, hát megfizetik az árát.

A mardekárosok hallgattak és figyeltek, ahogy a gyűlés előre haladt. Más és más halálfalók jelentéseket adtak le a különböző rajtaütésekről, amiken részt vettek. Egyike volt a fontos, megjegyzésre érdemes dolgoknak, hogy nem csupán egy ismeretlen mugli család volt említve; szólt egy beszámoló egy megkínzott és meggyilkolt aranyvérű családról is.

Elég részlet volt adott ahhoz, hogy néhány ember gyakorlatilag kimenekült a szobából hányni. Eddigre láthatóan mindenki határozottan rosszul lett. Ez nem az volt, amiről a halálfalóságnak szólnia kellett volna. Az aranyvérűeknek állítólag nem kellene meghalniuk. Magukat a halálfalókat nem kellene ilyen könyörtelenül kínozni. Voldemortnak magának nem kéne ennyire őrültnek látszania és hangzania.

Több halálfaló lett megkínozva kisebb vétségekért, amiket látszólag senki nem értett Voldemortot kivéve. És a viselt maszkok és talárok ellenére a diákok közül sokan ismerték fel Lucius Malfoyt. Figyelték, ahogy Voldemort Cruciatust szórt ki rá csakis azért, mert képtelen volt fellelni Harry Pottert, ahogy az pedig a minisztériumi kapcsolatai alapján remélhető lett volna.

Végül is az emlék a merengőben véget ért, s Harry visszavarázsolta a fényeket normál erősségűre. Teljes volt a csönd, leszámítva a zajokat, amiket Harry keltett a merengőt visszarakva a dobozba. Olyan merengő volt, amit ő és az apja kifejezetten úgy tettek össze, hogy csak egy emléket tartalmazzon, így hát nem volt meg a kockázata más emlékek felfedésének.

Harry visszaült, s hátrahúzta magához Dracót, hogy az érintésével nyugtatgassa. Draco halálosan fehérnek látszott, miután látta az apját megkínozni. Tudni, hogy megtörtént teljesen más volt, mint látni azt. Sokan a szobában egymást tartották, próbálva némi támaszt nyújtani azután, amit láttak. A félelem és szorongás tapintható volt a szobában.

Pár perc múltán Harry végtére is szólásra nyitotta a száját:

 – Ha jól értem az, amit épp most néztetek meg egy elég tipikus halálfaló gyűlés. Persze hallottátok a leírásokat, mire is küldték ki őket. Én ezt nem látom olyasminek, aminek részesévé akarok válni. Ő egy dühöngő őrült, akinek nem tűnik úgy, hogy lenne bármilyen valós célja.

 – Neki kellett volna jobbá tennie a dolgokat – suttogta valaki.

Harry sóhajtott.

 – Igen, sok ember csatlakozott Voldemorthoz azon eszmével, hogy a dolgok jobbak lesznek számukra. Akár javulást az aranyvérűek helyzetében, akár több hatalmat, vagy épp nagyobb tekintélyt vártak. Nem látom, hogyan kap meg ebből bárki bármit is. Voldemort igazából azon van, hogy elnyerje a halhatatlanságát, és uralni akarja a világot.

Harry arckifejezése határozottá vált, amint kijelentette:

 – Ez nem az a világ, amelyben élni akarok. Átkozott legyek, ha állandó félelemben akarnék élni.

 – Ti magatok láttátok. Voldemort félelemmel és kínzással irányítja a halálfalókat. És ezek a saját követői. Hallunk arról, hogyan kínozza és öli meg a muglikat, de nem hiszem, hogy sok ember rájönne, milyen szörnyen bánik a saját követőivel. A halálfalók biztosan nem fognak semmit kimondani, mert félnek feldühíteni a mesterüket.

Ideje volt visszacsempészni egy kevés reményt a szobába.

 – Én már meghoztam a döntésem, és nem akarok semminek része lenni ebből. Ez az, amiért létrehozom a DS-t. Minél több ember tudja megvédeni magát attól az őrülttől, annál jobb. Szerintem Dumbledore összességében véve jól jár el, különösen a Voldemorttal folytatott háborúban, de azt nem tudom, hogyan segít nekünk diákoknak megvédeni magunkat. Elég önfenntartási ösztönöm van hozzá, hogy többet akarjak tenni, mint csupán hátradőlve várva azt remélni, hogy Dumbledore majd kiment minket mind Voldemort markából.

 – Dumbledore soha nem tesz semmit, hogy segítsen minket, mardekárosokat – mondta Blaise keserűen.

Körbe a szobában sokan bólintottak. Harry tudta, hogy a mardekárosok a legtöbb esetben nem bíztak Dumbledore-ban. És tényleg, elég sok okuk volt arra, hogy ne tegyék.

 – Nem hiszem, hogy ez egészen igaz lenne, de értem, honnan veszed – szólt Harry. – Ezért gondolom, hogy van egy másik alternatíva.

Blaise reménykedőnek tűnt, ahogy a szobában a legtöbben.

 – Mi az alternatíva? Ha azt választjuk, hogy nem megyünk Voldemorthoz, az nem azt jelenti, hogy Dumbledore-ral kell tartanunk?

Leszámítva mindent, amit azon az estén láttak és hallottak Harry tudta, hogy a következő kijelentése nem valószínű, hogy pozitív reakciókat fog kiváltani.

 – Én Harry Potter mellett vagyok – mondta ki Harry magabiztosan.

 – Mi?! – Kiáltások hangzottak fel az egész helyiségben. Harry Potter nem egészen az a választási lehetőség volt, amiben reménykedtek.

Harry egyszerűen csak önelégülten mosolygott rájuk mind.

Egy másik halk suttogás tört át a szobán.

 – Harry Potter már évek óta áll ellen tudjátokkinek. – Volt egy leheletnyi lenyűgözöttség a hangban.

Harry egy apró, fanyar mosollyal nyugtázta.

 – Igen. Nem tudom, hogyan élte túl az idióta griffendéles, de egy éves kora óta száll szembe azzal az elmebeteggel.

Azután Harry újra idegesítően elvigyorodott:

 – Én kibaszottul biztos vagyok benne, hogy nem akarok Voldemort oldalán állni. És őszintén nem bízom meg biztosan Dumbledore-ban. Viszont Harry Potter feláll Voldemorttal szemben – és túléli. Azt hiszem, igazából többet harcolt Voldemort ellen, mint Dumbledore valaha.

Draco elgondolkodott.

 – Potter ránézésre kitart, mi? Úgy értem – most a háborút félretéve – mindig sikerült neki győzedelmeskednie annak ellenére, amennyi szarsággal elborítottuk az évek során. Nem számít, mi történik a kölyökkel, mindig jól jön ki a dolgok végén.

A többi mardekáros elmélázott ezen. Pansy szólalt meg.

 – De ki mondja, hogy Potter a mi oldalunkon lesz? Mindig megtettük a legjobbat, ami csak tőlünk telt, hogy nyomorult legyen az élete. Nem akar majd segíteni megóvni minket.

Harry a legbiztatóbb dolgot címezte nekik, amit azon körülmények között tudott.

 – Valahogy nem hiszem, hogy érdekelni fogja őt kik vagytok addig, amíg mellette álltok. Ha jól értem, azért volt a mardekárosok ellen, mert a mardekárosok ellene voltak. Számomra magától értetődő, hogy Potter meg akarja nyerni ezt az átkozott háborút.

 – Azonban nem látom be, hogyan tehetné meg egyedül. Látszatra meglehetősen meggondolatlanul ugrik bele ezekbe a csatákba – vigyorgott fölényesen Harry.

Azok ott a szobában erre nevettek, és gúnyosan mosolyogtak. Harry folytatta:

 – És ennél gondolom úgy, hogy mi mardekárosok segíthetnénk. Több tervezés kell Voldemort legyőzéséhez. Úgy tűnik mindenki azt hiszi, Potter lesz az a valaki, aki majd ezt megteszi; még maga Voldemort is látszólag ebben a hitben él, máskülönben miért kergetné Pottert mindenek előtt?

 – Azért rakom össze ezt a DS csoportot, mert úgy vélem, minden tanulónak képesnek kell lennie védelmeznie magát, stratégia kell nekünk, és voltaképpen segíthetünk Potternek nyerni. Nem elégedek meg azzal, hogy ráhagyok mindent Potter szerencséjére – mondta Harry.

 – Azt gondolom, némi segítséggel Potter igazán meg tudja csinálni. – Harry sorban egyesével végigmérte a mardekárosokat, akik a hatalmat sok dolog fölé értékelték. – Úgy hiszem, Voldemort okkal féli Harry Pottert. Ő egy hatalmas varázsló, és Voldemort aggódik emiatt. Tekintetbe véve, hogy Potter gyermekként legyűrte Voldemortot hiszem, hogy Potternek nagyobb esélye van most, hogy idősebb, és kibontakoztatja az erejét.

 – Lehet, hogy Potter egy kölyök, de erős. Ráadásként megbízhatónak látszik. Megszámlálhatatlan panaszt hallottam róla, de mindenki lojálisnak hiszi. Még ti mardekárosok is itt mind. Talán nem kedvelitek őt túlzottan, de senki sem látszik megkérdőjelezni, hogy meg fog tenni mindent, amit tud, hogy vereséget mérjen Voldemortra.

 – Ami azt illeti, minden mást kenterbe verve a legfőbb sirámok ellene annak tűnnek, hogy ő Dumbledore Aranyfiúja, és különleges bánásmódban részesül. – Harry eltöprengett. – Hmm, kíváncsi vagyok, vajon Harry Potter igazából nem érdemel-e meg egy kis lazaságot. Valahogy, ha tőlem számítanának arra, hogy megszabadítsam a világot a gonosztól, kint lenni takarodó után nem bírna túl nagy jelentőséggel.

Harrynek jólesett látni a mardekárosok nagyját lassan bólintani egyetértésük jeléül. Remélhetőleg Harry meg tudta érinteni ezekkel mardekáros társait. Kétségtelenül sok gondolkodnivalót adott nekik ezen az estén, amit emésztgethetnek magukban. Már csak remélhette, hogy nem Voldemort követését fogják választani.

 – Ez a ti választásotok. Nem a szüleitek által meghozott döntés. Nem is Voldemort, vagy Dumbledore általi, akik mindketten nyomást gyakorolnak, hogy válasszuk az ő oldalukat. Személyesen én azt a döntést hozom, hogy Harry Potter mögé állok. Szerintem neki van a legjobb esélye legyőzni Voldemortot, és egy olyan varázsvilágot hagyni ránk, ahol nem kell félelemben leélnünk az életünket. Igyekeztem több információt adni nektek, amire alapozhatjátok az elhatározásotok. Ez most a ti választásotok; hozzátok meg magatok a döntést.

* * * * *

 – Hogy csinálod ezt? – követelőzött Draco Harrytől, mikor már újra egyedül voltak Harry szobájában.

 – Mit csinálok? – kérdezett vissza Harry zavartan.

Draco nagyot lendített a kezével a levegőben, miközben a kandalló előtt járkált fel-alá.

 – Mindent. Nagyon jól tudtam, mit fogsz tenni. Úgy értem tudtam a merengőről, és meghallgattalak téged beszélni mindezekről a tervekről, de még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt a fajta reakciót váltottad ki.

Megállt Harry előtt.

 – Valahogy azt hiszem, valószínűleg pont most győzted meg az egész Mardekár házat, hogy álljanak Harry Potter mellé. Minden ember közül épp mellé! – kiáltotta.

 – Tudtad, hogy erre készülök, Draco – mondta Harry nyugodtan.

Draco visszatért a járkáláshoz.

– Igen, de nem számítottam rá, hogy mind meg fognak hallgatni. Basszus, a fele társaság azzal a tudattal nőtt fel, hogy halálfaló válik belőle. De mindössze egyetlen este alatt mindezt fenekestül felfordítottad, elérve, hogy abban higgyenek, inkább Harry Pottert kell követniük.

Folytatta a tirádát:

 – És az átkozott dolgo az egészben az, hogy hiszek az igazadban! Basszameg! Öt éve harcolok Potterrel! Ez az egész annyira szürreális. Mégis hogyan harcolhatnánk mind Potter oldalán? – Kissé zavartnak tűnt.

Harry megszánta.

 – Draco, gyere ide. – Harry kinyújtotta felé a karját, és magával húzta Dracót a kanapéra.

 – Tényleg számít valamit, hogy Harry Potterről van szó? Szerintem nem. Ő is csak egy ember, mint te vagy én, aki történetesen Voldemort ellen szegül. – Harry hirtelen elhallgatott, elgondolva, mit is mondjon.

 – Azt hiszem, ennek a felnőtté váláshoz van köze. Ez már nem igazán a gyerekkori rivalizálás helye többé – mondta.

Harry kicsit szorosabban tartotta Dracót. Számára már bizonyosan nem versengést jelent. Kezdte azt gondolni, hogy szerelmes Dracóba, viszont határozottan soha nem láthatta előre, hogy ez meg fog történni. Végigharcolta Dracóval az elmúlt öt évet, de ez többé már egyszerűen nem számított. Felnőtt, mivel sajnálatos módon egy háborút kell megvívnia. Már ideje volt feladnia a gyermeki vetélkedést, és annyira boldog volt, hogy megtette.

 – Úgy vélem Potter részben azért nincs itt a Roxfortban, mert nemes egyszerűséggel már nincs ideje foglalkozni az ehhez hasonló dolgokkal. Egy háborút kell megvívnia, és mindenki arra számít tőle, hogy megnyeri. Valamiért kétlem, hogy téged büntetőmunkába juttatni azonos fokon állna Voldemort legyőzésével – jelentette ki Harry fanyarul.

Draco erre már kuncogott kicsit.

 – Nem. Feltételezem, igazad van ebben.

Egy kis ideig mind a ketten elvesztek a gondolataikban.

 – Draco?

 – Hmmm.

 – Valójában miért utálod Pottert? – kérdezte Harry.

Draco eltűnődött ezen.

 – Nos, egyrészt a kellemetlenje elutasította a barátságom, mikor felajánlottam neki a vonaton első évben. Mindig gyűlöltem ezért.

 – Miért utasított volna el? – kérdezte Harry. Persze Harry tudta a választ, de azt is tudni akarta, mit mondana rá Draco.

 – Weasley hibája volt – válaszolt gúnyosan Draco. – Azt hiszem Weasley egy rakás szart mondott neki rólam.

 – Á, szóval ezért utálod annyira Ront? – kérdezett rá Harry.

 – Igen, legalábbis részben. Aztán meg köztünk Malfoyok és a Weasley-k között mindig viszálykodás folyt. De felbosszantott, mikor elfordította tőlem Pottert. Azt reméltem, hogy jóban leszek vele, és Weasley elrontotta ezt – magyarázott Draco.

 – Szóval te semmi olyat nem mondtál, ami miatt Potter nem akart volna a barátod lenni? – tette fel a kérdést óvatosan Harry.

 – Hát, talán egy kicsit erősen léptem fel – mondta Draco kissé szégyenkezve.

Harry nevetett, és könnyedén megpuszilta Draco arcát.

 – Ezt már el tudom képzelni.

 – Szóval mi másért utálod még Pottert? – kérdezte meg újból Harry.

 – Elegem van abból, hogy Potter mindig mindent megnyer – nyűgösködött Draco. – Mindig megver kviddicsben. Győzött abban a párbajban, ami másodévben volt, csak mert beszél párszaszóul. Hogyhogy Potternek van egy ilyen képessége? Első évben a Mardekár nyerte meg a házkupát, de Potter meg a haverjai ellopták előlünk az év végi lakomán. Mindig különleges bánásmódban van része Dumbledore-tól. Potter megússz az olyan dolgokat, amikért más diákokat kicsapnának. A pokolba is, Pitonon kívül minden tanár különlegesen bánik vele. Valahogyan még a Trimágus Tusára is sikerült bekerülnie, pedig még nem is volt elég idős ahhoz, hogy nevezzen. Kiemelten kezelték, hogy egy három személyes tusán negyedikként szerepelhetett.

Harry megállította egy percre Draco szóáradatát.

 – Öm, Draco, az apám azt mondta nekem, hogy azzal a tusával tett szert Potterre Voldemort, így aztán fel tudta használni Pottert segédeszközként a testet öltéséhez.

 – Na ja, de akkor is Potter nyert. Mindig megnyer mindent. Igazából még a Sötét Nagyúrral szemben is mindig győztesként végzi. Ő élve jött vissza onnan, míg Diggory nem. És tulajdonképp hogyan élhette azt túl akár az egyikük is? Voldemort nem hagyja csak úgy elsétálni maga elől az embereket. De valahogy Potter megcsinálta.

 – Draco, nem pontosan ez az, amiért segítenünk kéne Pottert? – kérdezte Harry. – Potter arra született, hogy győzzön, még Voldemorttal szemben is. Az előbb te magad mondtad. Igazából nem kell kedvelned Pottert; az ügy kimerül abban, hogy támogatod Voldemort ellen.

Draco megállt, és Harryre meredt.

 – Valóban nem kellene ahhoz kedvelnem, ugye? De a szégyenletes kölyöknek biztosan hasznára válna egy kis mardekáros segítség. Túlságosan is egy idióta, felelőtlen griffendéles, és arra kárhozott, hogy megölesse magát, ha továbbra is ugyanígy mennek a dolgok. Használhatna egy adag ravaszságot és furfangot, hogyha igazán a győzelem hajtja. – Draco elveszett a saját gondolataiban.

Harrynek vigyorognia kellett magában. Hogyha Draco rájönne, mennyire ravasz és furfangos is valójában Harry Potter...