laraF's nest

14. fejezet

Harry és Draco a következő délután mentek vissza a Szükség Szobájába. Harry elégedett volt, mikor besétált a szobába. Jóval nagyobb volt ugyanis, mint az azt megelőző napon. Harry remélte, hogy ez azt jelenti a szoba úgy vette észre, sok ember várható mára. A helyiség egyik végében egy pódium emelkedett, a pódium oldalánál pedig egy méretes asztal állt. Harry egyenesen a felé vette az irányt, levetette a táskáját, és kipakolta a nyáron elkészített óravázlatait.

Draco arrébb bóklászott, hogy megszemlélje a hatalmas párbajozáshoz kialakított területet az ajtóval szemben. Amíg a pódium jól jöhet beszédekhez és tanításhoz, addig a párbajtér bemutatókhoz tökéletes.

A szoba másik felében, szemben a pódiummal tárolókban mindenféle hasznos tárgyak hevertek – párnák és hasonlók –, a varázsigék gyakorlásához. Draco le volt nyűgözve. Visszabandukolt a pódiumhoz, ahol Harry foglalatoskodott. A pódium hátsó falát könyves polcok szelték át, és következőnek a polcokat vizsgálta meg, ujjait lassan végighúzva a könyvek gerincén, ahogy kibetűzte a címeket.

Visszafordult abba az irányba, ahol Harry ült az asztalnál, átolvasva a terveit.

 – Ezt a te saját védekezés tantermeddé alakítottad ki, nem igaz? – kérdezte Harryt, hangjában meglepődéssel.

Harry felhúzott szemöldökkel nézett Dracóra, majd röviden körülpislantott a szobában.

 – Nos, meg kellett mondanom a szobának alapvetően mit akarok, és ezt adta nekem – válaszolta Harry. – Azt hiszem, jól fog működni. Most már csak reméljük, hogy az emberek úgy döntenek, megmutatják itt magukat.

Draco ráérősen került egyet, és eltolta Harry székét, hogy így terpeszben Harry ölébe ülhessen. Draco önelégülten lemosolygott rá.

 – Valahogy úgy gondolom, jó fogadtatásban lesz részed, Piton professzor – szólt vontatott hangon Draco.

Harry fuldoklott egy sort, s kinyögte:

 – Nem vagyok Piton professzor.

 – Akár még lehetnél is. Lényegében egy professzor szerepét vállalod magadra. – Draco lendületesen körbeintett a szobában, és utána éles mozdulattal felkapta Harry óraterveit. – Nézz csak a tanteremre, amit alkottál, és még saját terveid is vannak az órákra, Merlin szerelmére! – kiáltott fel Draco.

Harry szemében pajkos szikrák gyúltak, és ravasz vigyort villantott Dracóra, ahogy kezeit Draco talárja alá csúsztatva megragadta a fiú csípőjét, és még közelebb húzta magához.

 – Ha ezt a játékot akarod játszani, az azt jelenti, hogy meg kell büntesselek, ha rosszul viselkedsz? – Harry gyakorlatilag dorombolva tette fel a kérdést azzal a sötét, selymes tónussal, ami nem is különbözött igazán annyira az apjáétól.

Draco nyöszörgött, ahogy Harry ölében fészkelődve még közelebb próbált férkőzni hozzá.

 – Azt hiszem ezt szeretem, Piton professzor – bökte ki elakadó lélegzettel a válaszát. Már mind a ketten félig keménnyé váltak, mikor Draco először Harry ölébe ült. Mostanra pedig mind a ketten nagyon kemények voltak, és mindketten megfeszültek erőlködésükben, hogy érinthessék egymást. Harry kissé elmozdult a székben, így csípőjét felfelé tudta hajlítani Dracóéhoz, ezalatt Draco Harry hajába markolt, és mozdulatlanul tartotta a fejét, hogy birtokba vehesse az ajkait.

Draco átcsúsztatta nyelvét Harry szájának nedves barlangjába, s felfedezte annak mélységeit. Harry torkának mélyéről sóhaj tört fel, s nyelve találkozott Dracóéval. Nyelvével végigsimította Dracóét, kóstolgatva az ízét, és a melegséget és élvezetet, amit magával hozott.

Harry rádöbbent, hogy soha ki nem találta volna – legalábbis a múlt hét eseményei előtt –, hogy az ő régi riválisának, Malfoynak ilyen egyedi és csodálatos íze lehet. De tényleg annyira felséges íze volt. Harry nyelvével átlökte Draco nyelvét a saját szájába, hogy feltárhassa azt az ízt még több részletében. Ahogy Draco száját kutatta a nyelvével, karamellt és mézet ízlelt, és azt az édességet, ami olyan egyedien Dracós volt.

Ki gondolta volna, hogy a Malfoyoknak megvan a saját ízük?

Harry tudta, hogy nem igazán racionális a gondolkodása az adott pillanatban. Elmerült a szenzációs érzésben. Draco csókjának íze isteni volt. Kezei mostanra szorosan tartották Harry haját, nem engedve Harryt elhúzódni, még hogyha akarna sem. Olyan szorosan egymáshoz préselődtek, hogy semennyi hely sem maradt köztük.

Harry csak röviden tudott sajnálkozni azon, hogy messze túl sok rétegnyi ruha volt rajtuk. Csak röviden, mivel dacára a több réteg ruhának érezni tudta Draco forró, kemény hosszát saját lüktető erekciója mellett. Ruhák nélkül jobb lenne, de ez még így is átkozottul jó érzés volt, ahogy egymáshoz dörzsölték magukat, próbálva még többet előcsalni abból a súrlódásból, mely mindkettejüket olyan nagy élvezettel árasztotta el.

Harry kihúzta Draco ingét a nadrágja derekából, majd felsiklatta kezét Draco oldalának sima, puha bőrén mindaddig, míg kezét át nem tudta csúsztatni Draco mellkasának kemény izmaira. Ahogy ujjai rátaláltak Draco mellbimbóira, és végigsimított fölöttük, Draco elhúzódott Harry szájától, hogy a már igencsak szükséges levegőért kapkodjon. Hihetetlenül szédületes érzés volt, s Harry élvezte Draco bőrének tapintását vándorló kezei alatt. Harry lejjebb hajtotta fejét, hogy megcsókolja és kényeztesse Draco nyakának ívét, ahogyan kezei gyengéden kínozták érzékeny mellbimbóit.

Draco még inkább Harryhez feszült; feje hátrahanyatlott, könnyebb utat engedve Harrynek, hogy nyakának hódolhasson, és csípőjét keményebben préselte Harryéhez.

 – Oh, istenek, ez annyira jó érzés, Dustin – nyögte Draco. Úgy érezte, elveszett a káprázatos kényeztetésben, és biztos volt benne, hogy ez volt minden, amit még összefüggően képes volt kifejezni. – Nem tudok... oh, kérlek – könyörgött Draco.

A könyörgés, és a Draco keltette hangok az erekciója melletti nyomással kiegészülve Harryt is a kielégülés határára küldték. Harry nyelvével nedves csíkot húzott Draco nyakán, hogy a végére érve finoman megszívhassa Draco fülcimpáját.

 – Élvezz el nekem, Draco – suttogta azon az új csábító hangon, amit nem rég fedezett fel magában.

Draco felnyögött, és pontosan azt tette, amire kérték, csípőjét Harryéhez nyomva, és magával ragadta Harryt a gyönyörbe. Annyira mesés érzés volt a megkönnyebbülés. Harry a szék háttámlájára ejtette a fejét, s Draco homlokát Harry vállára támasztotta. Mindketten ziháltak, és próbáltak levegőhöz jutni.

Harry meglengette a kezét, és elmotyogott néhány gyors tisztító varázslatot.

 – Ez rohadtul fantasztikus volt, Draco – suttogott Harry, nem igazán akarva megtörni a varázslatot, ami látszólag mindkettejüket foglyul ejtette.

 – Igen – mondta Draco, még mindig enyhén zihálva. – De legközelebb ezt a sok ruha nélkül kellene kipróbálnunk.

 – Egyetértek – mondta Harry.

Aztán hirtelen Harry gonosz vigyora korábbról visszatért.

 – A ruhák szükségességét tekintsd ez alkalommal a büntetésnek.

Draco hátrébb hajolt, hogy Harryre bámuljon egy pillanatig, elfelejtve, hogyan is kezdődött ez az egész. Majd önelégülten elmosolyodott.

 – Igenis, Piton professzor.

Harryn enyhe borzongás futott végig.

 – Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném, hogy te Piton professzorként emlegess. Egyszerűen van valami eredendően rossz az ötletben, hogy összetársítsam az apámmal azt, amit épp most tettünk.

Draco is beleborzongott Harry szavaiba.

 – Lehet, hogy van abban valami, amit mondasz. – Eltöprengett. – Mit szólnál akkor, ha csak professzornak szólítanálak? – nézett rá buján.

Harry csak a fejét rázta, és megeresztett egy lemondó mosolyt.

Draco körbenézett a szobában.

 – Tudod, jó dolog, hogy extra korán akartál ma ide jönni.

Harry nevetett.

 – Ja, azt terveztem, arra használom fel az időt, hogy újra végigmenjek a terveimen, de ez egy sokkalta élvezetesebb módja volt az idő eltöltésének. – Még egy gyors ölelést adott Dracónak, mielőtt eltolva magától arra ösztökélte, hogy szálljon le az öléből. – Az a jó dolog, hogy többnyire fel vagyok készülve, de talán még egyszer gyorsan át kéne futnom a jegyzeteim.

Draco kicsusszant Harry öléből.

 – Jól van akkor. Habár tudom, hogy több, mint felkészült vagy. – Vigyorgott pökhendin Harryre.

Harry vigyorgott viszonzásképp, és visszatért a jegyzeteihez, míg Draco újra a könyvespolcokhoz kóborolt, mialatt várt.

Csak egy pár perccel később történt, hogy Hermione és Ron besétáltak a szobába, őket pedig számos különböző griffendéles követte. A következő tizenöt perc alatt minden házból tanulók szivárogtak be a szobába. Az érdekes dolog az volt, hogy amennyire Harry meg tudta állapítani, majdnem minden mardekáros ott volt, míg a többi házból csupán töredéknyien.

Hermione az asztalhoz ment, hogy szót válthasson Harryvel, míg Ron és még sokan mások elmászkáltak, hogy tanulmányozzák a párbajteret. Az minden bizonnyal nem olyasmi volt, ami helyet kapott a DS teremben az előző évben.

 – Dustin, ez a szoba pazar! – áradozott Hermione.

Harry vigyorgott.

 – Ja, azt hiszem megteszi.

 – Megteszi?! Olyan tantermet hoztál létre, ami messze jobban van felszerelve a jelenlegi Kivédés termünknél! – kiáltotta. – Ez így jobb, mint amink múlt évben volt a DS-nek. És én úgy gondoltam, múlt évben is jó volt.

 – Hát, sok mindennel fogunk foglalkozni idén ebben a szobában – mondta Harry, újból körüljártatva tekintetét az említett helyiségen.

Draco tűnt fel Harry mögött, míg Hermionéval társalgott, s karját Harry nyaka köré fonva előrehajolt, hogy csábítóan a fülébe suttogjon:

 – Még szexszel is foglalkozni fogsz ebben a szobában.

Harry rácsapott Draco kezére, de vigyorgott.

 – Szelektíven folyik majd a tanítás ebben a szobában, egy csomó témát felölelve – mondta Harry.

 – Ez meg mit jelentsen? – kérdezte Hermione, gyanakodva pillantva egyik fiúról a másikra maga előtt. Draco úgy vigyorgott, mint a famacska*, de Harry arcán egy egyértelműen hamis ártatlan mosolyt játszott.

 – Mindenki meg fog tanulni bizonyos varázslatokat, de szét is fogunk válni különböző csapatokra. Minden csapatnak meglesz egy bizonyos specialitása, amit fejleszteni fognak – magyarázta Harry azt, amit igazából tenni szándékozott a csoporttal, de nem kis nehézségbe ütközött fenntartania az ártatlan kinézetet, főleg amikor Draco vihogásba kezdett mögötte.

 – Én határozottan a te csapatodban akarok lenni, Dustin – mondta vontatottan.

Harry végül nevetni kezdett.

 – Fogd be, Draco! Miért nem mész, és olvasol egy könyvet, vagy valami? – Draco kéjesen rámosolygott, de visszakószált a polcokhoz, ahogy Harry kérte

Hermione most már igazán gyanakodva nézett mind a kettőjükre.

 – Valahogy nem hiszem, hogy tudni akarom – mondta.

Harry bűnbánóan mosolygott.

 – Nem, nem gondolnám, hogy szeretnéd. De komolyan, amit mondtam, az igaz. Némely dolgokon teljes csoportként fogunk ügyködni, az időnk egy részét pedig avval fogjuk tölteni, hogy külön csapatokban dolgozunk – magyarázta el röviden. – Hamarosan többet beszélünk erről. Közben szívesen venném, ha átnéznél néhányat a terveimből. – Felpattant, és a székére mutatott. – Foglalj helyet.

Hermione több mint hajlandó volt látni mindazt, amit Harry eltervezett. Már majdnem leült, mikor az eszébe ötlött valami.

 – Ó, Dustin, várj – szólt, mialatt beletúrt a táskájába, és kihúzott onnan egy dobozt.

 – Itt van a doboznyi érme. – Körülnézett a gyorsan megtelő szobában. – Azt hittem, túlságosan optimista voltál, amikor ilyen sokat kértél, de most kezdek kíváncsi lenni rá, valójában eleget készítettem-e.

Harry elvette tőle a dobozt, és zsebre dugta a magányos érmét, amit a lány adott neki.

 – Nem, ez így tökéletes. Köszi. Ha nincs elegendő, akkor csak csinálunk még többet később.

A lány bólintott, majd beletemette az orrát az asztalt borító pergamenek kupacába. Harry erre a látványra csak a fejét ingatta, és a pódium közepére ballagott. Elégedett volt vele, hogy milyen sok ember volt jelen. Ez egy csomó mindenben lesz más az előző évhez mérve, amikor csak huszonöten voltak. Kicsit figyelte az embereket a szobában, de már majdnem ideje volt elkezdeni.

Végül magára vonta mindenki figyelmét, és megvárta, hogy a szoba lecsendesedjen.

 – Helló, mindenki. Örülök, hogy mind el tudtatok jönni – mondta Harry meleg mosollyal. – Ez az a hely, ahol igazi védekezést fogunk tanulni ebben az évben. Ha jól értelmezem a dolgokat, mind sokkal többet fogtok elsajátítani a Sötét Varázslatok Kivédése óráitokon ez évben, de tekintetbe véve az elmúlt pár év hiányát, ami a tisztességes oktatókat illeti, valamint a tényt, hogy háború folyik, úgy érzem, még mindig rengeteg minden van, amit magunktól megtanulhatunk.

Harry továbbment, hogy megmagyarázza a dolgok többségét, amit tervbe vett, hogy megtanít nekik ebben az évben, és elmagyarázta, hogyan akar kis csapatokat alkotni az idő előrehaladtával. Azt is leírta nekik, hogyan működnek a galleonok, amik tudatják velük az időpontot, amikor találkozó van.

 – Van valakinek bármilyen kérdése, mielőtt ténylegesen belevágnánk?

 – Hogy lehet, hogy ennyi itt a mardekáros? – kérdezte Zacharias Smith lenézően.

Harry ráemelte dühödt pillantását.

 – Mert ők is, akárcsak te, az iskola tanulói, akik képesek akarnak lenni megvédeni magukat.

Harry fenyegető tekintetet küldött minden egyes diákra, ami versenyre kelhetett volna eggyel az apja legjobb halálos pillantásai közül, és jó néhányan visszahúzódtak meglepetésükben és félelmükben. Harry hangja nagyon halkká, és halálosan fenyegetővé vált.

 – Úgy vélem, valamit még most tisztáznom kell. Itt minden diák szívesen látott.

 – Valójában akkor itt és most kijelenteném, hogy ebben a szobában nincsenek olyan dolgok, mint különböző házak. Nem azért vagyunk itt, hogy óvjuk a házak versengését. Azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk, hogyan védjük meg magunkat ebben a háborúban – közölte Harry. – Ha bárkinek gondja van ezzel, az most elmehet.

Senki nem mozdult. A szoba néma volt, ahogy mind Harryt bámulták. Harry ugyanazon a hideg, kemény, halálos hangszínen folytatta:

 – Mi mind ugyanazon az oldalon vagyunk ebben a háborúban.

 – Igen, de honnan tudjuk, hogy bízhatunk benned, nem is beszélve a többi mardekárosról. – Smith volt elég bátor, vagy elég ostoba ahhoz, hogy újra felszólaljon. Nem Harry volt az egyetlen, aki mérgesen bámult rá.

 – Mert mindenki ebben a szobában, engem is beleértve, ki fogja dolgozni a belét ezen helyiség falai közt ebben az évben, ezzel elnyerve egymás bizalmát – mondta Harry.

Harry arca újra nyílttá vált, ahogy végighordozta tekintetét a szobában összegyűlteken.

 – Hadd mondjak nektek valamit. Jelenleg minden egyes személyben megbízom ebből a szobából.

 – Hogyan bízhatsz mindenkiben? – kötekedett az egyik mardekáros.

 – Bízom benne, hogy mindenki, aki arra a döntésre jutott, hogy itt marad kész tanulni. Bízom-e abban, hogy itt mindenki hajlandó lenne fedezni a másik hátát? Még nem, de teljes mértékben azt tervezem, hogy mind pontosan ennyire meg fogunk tanulni bízni egymásban.

 – Mind indokkal vagytok itt önként. És ez a tanulás. Bárki, aki egymással akar küzdeni ahelyett, hogy a halálfalók ellen védekezne, elmehet – mondta Harry.

Még egyszer senki sem mozdult.

 – Ezért bízhatok meg itt mindenkiben. Itt mindenki döntést hozott, és én tisztelem azt. És akár tisztában vagytok vele, akár még nem, minden egyes személy ebben a szobában – és ebben az iskolában, ami azt illeti –, megbízhat bennem. Nem azért kezdem el a DS-t, hogy közületek bárkivel harcoljak. Azért csinálom ezt, hogy edzelek titeket.

 – Hogyha most azonnal halálfalók jelennének meg az iskolánál, harcolnék, hogy megvédjem egyesével mindegyikőtöket – nyilatkozott Harry magabiztossággal és határozottsággal a hangjában.

Susan Bones szólalt fel puhatolózva.

 – Um, Dustin, öö, honnan tudjuk, hogy megvan a tudásod ahhoz, hogy taníthass minket? Mármint, te is csak egy diák vagy.

Harry vigyorgott.

 – Na, ez már egy gyakorlatias kérdés. – A szoba hátuljába pillantott.

 – Apám, készen állsz egy párbajra? – kérdezte.

Fejek pördültek a terem hátulja felé. Piton professzor anélkül slisszolt be a helyiségbe egy pár perccel azelőtt, hogy bárki észrevette volna. Elfogadóan bólintott egyet, és a párbajtérhez vette az útját.

Harry vigyorogva nézett vissza a sokaságra.

 – Megrendeztem egy kis bemutató párbajt erre a délutánra. Akár nyerek, akár veszítek, azt hiszem képesek lesztek belátni, hogy van pár olyan képességem, amit megtaníthatnék mindannyiótoknak ebben az évben.

A diákok izgatott csevegésben törtek ki, ahogy Harry a párbajtér felé vette az irányt. Soha nem láttak még egy párbajt egy tanár és egy diák között. Sokak nem láttak még semmiféle varázslópárbajt. Nemhogy a tanár ráadásképp Piton professzor legyen. Mindenki izgatott volt, hogy ezt megnézze.

Harry már megrendezte ezt az apjával. Ez egy 'tiszta' varázslópárbaj lesz, a megfelelő szabályokat követve, és Sötét Varázslatok nincsenek. Attól eltekintve bármi megtörténhet.

Harry felvette a helyes testtartást, és hetykén az apjára mosolygott, aki viszonozta a mosolyt. Ez szórakoztató lesz! Meghajoltak, és belekezdtek.

Megegyeztek, hogy néhánnyal az egyszerűbb igék közül indítanak, mert Harry lehet, hogy akár elsőéveseket is tanítani fog. És amúgy is mindenki különböző színvonalon áll a képességek terén. Harry és Piton varászlatok széles választékát szórták ki, és egyre feljebb emelték a nehézségüket.

Mindketten egyszerűn kitértek az átkok elől, vagy blokkolták akármelyiket. Egyikük sem sérült meg semmilyen módon, de ahogy növelték a varászigék nehézségét, mind a ketten elkezdtek izzadni. Ránézésre megfeledkeztek a többiek jelenlétéről a szobában, ahogy egyre inkább rákoncentráltak a közöttük levő párbajra.

A tömeg lenyűgözötten figyelte a párbajt. Nem igazán számítottak arra Harrytől, hogy képes legyen kitartani az egyik professzorukkal szemben, de éppen hogy pontosan ez történt. Nézték, ahogy Harry egy hátráltató ártást szór ki, ami hátrarobbantotta Pitont jó pár lábnyira pajzsostul, mindenestül. Az átok mögötti erő ámulatba ejtő volt. Végül is Piton védtelenül tudta érni Harryt, és egy tűzártást küldött rá, ami belekapott Harry talárjának szélébe. Harry épp azon volt, hogy eloltsa a lángokat, mikor aztán Piton végtére is ki bírt szórni rá egy Capitulatust, hogy megkaparinthassa Harry pálcáját. Gyorsan eloltotta a lángnyelveket Harry talárján.

Még egyszer meghajoltak egymás felé. Egyikük is, másikuk is lihegett a megerőltetéstől. Tizenöt percnyi kemény párbajozáson voltak túl. Harry bánatosan mosolygott.

 – Valóban találnom kell egy jobb módot rá, hogy védekezzek a tűz ellen – mondta az apjának.

Piton csak önelégülten mosolygott rá.

 – Még ha csak ez lenne. – Harry bólintott köszönetképpen, és Piton kiviharzott a párbajtérről, ahogy a szobából is. Harry visszafordult a szobában levő diákok felé. A professzoruk után becsapódó ajtó hangja végre felélesztette őket döbbent némaságukból.

Éljenzés tört ki az egész szobában.

Draco felugrott az emelvényre Harry mellé, és szoros ölelésbe zárta.

 – Ez bámulatos volt! – kiáltotta.

 – De hát vesztettem! – nevetett Harry.

 – Kit izgat?! – kiáltott fel Ron. Eléggé közel volt ahhoz, hogy hallotta Harryt. – Ez egy őrületes párbaj volt! Akárki, aki így fel tudja venni Piton professzorral a harcot, az nekem okés. Még akkor is, ha te a fia vagy.

Harry megint csak nevetett, ameddig sokan a többiek közül egyetértően kiáltoztak.

 – Tulajdonképp igazad van. Akár meg is nyerhettem volna inkább ezt a párbajt, de a célom igazából az volt, hogy megmutassam, rengeteg minden van, amit megtaníthatok nektek az év során.

Harry átnézett a többi diákra.

 – Szóval, mind elhiszitek, hogy rám bízhatjátok, hogy tanítsalak titeket a DS-ben? – kérdezte.

Visszhangzó éljenzés csapott fel a tanulók között.

Harry kiszúrta Hermionét a tömegből.

 – Hé, Hermione, gondolod, hogy ki tudnál kutatni nekem egy jobb védekezést az ellen a tűzártás ellen? Az apám nem igazán vehető rá a dologra, mivel úgy látszik, mostanában annyiszor sikeresen kiüt vele.

Hermione vigyorgott.

 – Meglátom, mit tudok tenni az ügy érdekében.

 – Kösz – mosolygott rá Harry. Azután visszanézett a tömegre. – Szóval, ki kész rá, hogy valóban elkezdjünk dolgozni? – tette fel a kérdést.

Miután Harry újra lecsendesítette a szobát, munkába fogott. Szétosztotta őket kisebb csoportokra. Néhány varázslat áttekintésével kezdték. Először az idősebb diákok fiatalabbakkal kerültek párba.

Harry végignézett az összes diákon, akik most épp gyakoroltak. Izgatott volt a csoporttal kapcsolatban, és elégedett, mert eléggé biztos volt benne, hogy mindenki készen áll, hogy tényleg elkezdjen dolgozni. És rengeteg munka vár még rájuk, de magabiztosan állt hozzá, hogy sikerrel fog járni.

* * * * *