laraF's nest

16. fejezet

Harry benyitott a Mardekár klubhelyiségébe, és gyorsan körülpillantott. Dracót a kandalló tüze előtt szúrta ki, odasétált hozzá, s csókot adott a szőkének üdvözlésképp, mielőtt leheveredett volna a kanapén, Draco ölét használva párnának. Szemét lehunyva mélyet sóhajtott elégedettségében.

Draco egy szót sem szólt, de melegen rámosolygott Harryre, mielőtt visszatért a könyvhöz, amit épp olvasott, s ujjait szórakozottan futtatta végig Harry tincsei között.

 – Hol voltál, Dustin? – kérdezte kíváncsian Blaise.

 – Pitonnal volt – válaszolt ugyanolyan szórakozottan Draco Harry helyett, s lapozott egyet a könyvében.

Harry kinyitotta az egyik szemét, hogy kíváncsian felnézzen Dracóra, de úgy döntött, nem éri meg a fáradtságot kérdőre vonni Dracót, pontosan honnan is tudta, merre járt. Nem mintha titok lett volna, hogy olykor-olykor lement az apjához beszélni. Harry így hát csak újra lehunyta a szemét, közben közelebb simulva Dracóhoz.

Sem Harry, sem Draco nem volt tanúja a Blaise és Pansy között váltott cinkos pillantásnak.

 – Merlinre, az ember azt gondolná, ti ketten már évek óta együtt vagytok – szólalt meg Pansy, hangjában tisztán hallható szórakozással.

Harry szeme kipattant, és Pansy felé fordult, hogy élesen rábámuljon. Gyanakodva húzta össze a szemét.

 – Miért mondod ezt? – kérdezte.

 – Nem kell mindjárt felkapni a vizet – vágott vissza Pansy. – Egyszerűen csak ti ketten alig vagytok együtt egy hónapja, de olyanok vagytok, mintha évek óta ismernétek egymást. Csak az van, hogy ti ketten olyan kellemesen kijöttök egymással, és úgy látszik mindig tudjátok, mi van a másikkal, még akkor is, mikor a társatok nincs a közeletekben.

Draco lejjebb engedte a könyvét, és merengve lenézett Harryre.

 – Be kell valljam, értem, mire céloz – mondta Draco lágyan mosolyogva Harryre. – Úgy érzem, mintha mindig is ismertelek volna.

Draco zavartan megrázta a fejét.

 – Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de majdhogynem dèja vu érzésem van néha, mikor a közeledben vagyok. Mintha tényleg sokkal hosszabb ideje ismernélek.

Harry kezdett hihetetlenül ideges lenni ettől a beszélgetéstől, leszámítva a tényt, hogy elégedett volt vele, hogy Draco látszólag legalább tudat alatt ráismert. Ideje elterelni a társalgás fonalát.

Harry feltámaszkodott, egyik kezét Draco tarkójára csúsztatta, és lehúzta magához egy mély csókra, amit Draco azon nyomban viszonzott is. Harry beharapta Draco alsó ajkát, ezzel elérve, hogy neki szétnyissa ajkait, s elégedetten felnyögjön. Ezen előnyét kihasználva Harry nyelvét Draco szájába csúsztatta, élvezve a csokoládé és Draco egyéni, sajátos ízét.

Harry hátrahúzódott, és elgyengülve omlott vissza Draco ölébe, újfent elégedetten sóhajtva. Mmm, Harry most nem tudta eldönteni, hogy még többet akarjon a Malfoy-ízből, vagy csokoládéra vágyna inkább. Draco enyhén ringatta csípőjét Harry feje alatt, és kemény tekintettel bámult le Harryre.

 – Te kínzol engem – vádolta.

Harry gonoszkodó vigyorral nézett fel.

 – Mmm, ahogy te is engem. Hol rejtegeted a csokit, amit ettél?

Draco szeme hatalmasra tágult, majd meglepetten felkuncogott.

 – Rajtakaptak, Draco – vihogott Blaise.

Harry a szempilláit rebegtette, és a legjobb kiskutya-tekintetét villantotta Dracóra. Öntudatlanul is eltűnődött rajta, hogy a kiskutya-tekintet hatásosabb lenne az ő saját zöld szemeivel, mint az apja sötét szemeivel.

 – Kapok? – kérlelte.

Draco mérgelődött kicsit, de aztán megenyhülve kotorászott egy sort a talárja zsebeiben, kihúzott az egyikből egy csokibékát, és Harry kezébe nyomta. Ám mielőtt Harry elfogadta volna a felkínált édességet elkapta Draco kezét, az ajkaihoz emelve azt, hogy puha csókot lehelhessen az ujjaira. Csak ezután vette el Harry a jutalmát, és kezdte vidáman bontogatni.

Draco a fejét csóválta, még ha gyengéden el is mosolyodott Harry lágy gesztusára.

Pansy kuncogott.

 – Látjátok, erre értem. Ti ketten egyszerűen egymáshoz tartoztok, és kész. Soha nem láttam még két embert több szeretettel viseltetni egymás iránt, mint titeket, pedig még csak egy pár hete ismeritek egymást.

Blaise újra vihogott, miközben Harryt és Dracót tanulmányozta.

 – Én személy szerint nem tudom eldönteni, hogy Dustin csavarta a kisujja köré Dracót, vagy fordítva.

Harry és Draco hajszálpontosan ugyanolyan csúnya pillantást lövelltek felé.

 – Ez csak azért van, mert mindkettő állítás helytálló – jelentette ki Draco gőgösen. – Én az övé vagyok, és ő az enyém.

Gyorsaságának és váratlanságának előnyét javára fordítva Harry már fel is ült, és terpeszben elhelyezkedett Draco ölében, mielőtt bárki reagálhatott volna.

 – Oooh, szeretem, mikor birtokló vagy – dorombolt Harry csábítóan, majd lecsapott Draco szájára.

Harry Draco száját fosztogatta csókjaival, képtelenné téve a szőkét rá, hogy visszaemlékezzen, miről folyt a szó. Vagy inkább kényszerítve a szőkét arra, hogy egyszerűen ne törődjön vele többé. Minden, ami számított Dracónak csak annyi volt, hogy Harry ne hagyja abba.

És Harry nem is tette. Az, hogy rákényszerültek az egymástól való elszakadásra, hogy levegőhöz juthassanak csupán annyit váltott ki Harryből, hogy csókjait Draco arcélén vezette tovább, majd le a nyakán – nyalogatva, harapdálva, ízlelgetve. Draco hagyta fejét elegánsan a kanapé háttámlájára hanyatlani, s oldalra fordította, hogy jobb hozzáférést nyújtson Harrynek, s közben nyögdécselt a testén átszáguldó elragadó érzésektől, amiket Harry idézett elő.

Draco kezdte kicsúsztatni a gombokat a hozzájuk tartozó gomblyukakból Harry talárján. Harry csak kicsit dőlt hátrébb, hogy helyet adjon Dracónak a művelethez, de egyáltalán nem hagyta abba Draco nyakának kényeztetését. Jelenleg épp egy különlegesen érzékeny pontot tüntetett ki figyelmével, közvetlenül Draco füle alatt.

 – Merlinre – lehelte Pansy. – Ti ketten nem fogjátok abbahagyni, nem igaz?

Harry még egy kicsit hátrébb húzódott, és gyors mozdulatokkal kezdte kigombolni Draco talárját, mialatt Pansynek válaszolt.

 – Ha nem akarsz látni semmit, akkor hát ne nézd – mondta, mielőtt ajkait az újonnan felfedett gödröcskére tapasztotta Draco nyakának hajlatánál, újra elégedett nyögést előcsalva Dracóból.

Draco végzett Harry talárjának kigombolásával, és kiterítette a talárt a testük körül, hatékonyan gátolva mindenki belátását, miközben ugyanakkor nagyobb elérést is biztosított a másiknak. Draco talárja szintén kigombolva végezte, s azt hamarosan az inge követte. Harry előre furakodott, mellkas a mellkashoz, bőr a bőrhöz préselődött, mire összhangban felnyögtek.

 – Nem gondoljátok, hogy szobára kellene mennetek? – nyögte ki a kérdést Blaise.

 – Mardekárosok vagyunk – lihegte Draco. – Nem mintha mi csinálnánk ezt először a klubhelyiségben.

 – Igaz, de rendszerint csak bulik alatt szokás, és olyankor mindenki kellően részeg – vágott vissza Blaise, habár némileg reszketegen.

Sem Harry, sem Draco nem fárasztotta magát a válaszadással. Annak köszönhetően, hogy Harry talárja jelenleg a kanapé széléig ki volt terítve, és bőven elvált a testétől, nem volt annyira észlelhető akárkinek, aki arra nézett, hogy Harry Dracóhoz dörgölte a csípőjét.

Pansy és Blaise ellenben pontosan tudták, mi folyik ott, de a kanapén helyet foglaló kettős nagyrészt blokkolva volt a többiek látómezejéből a klubhelyiségben. Bárki más, aki megfigyelte őket, egyszerűen csak egy túlfűtött smárolásnak lehetett szemtanúja.

A súrlódás, amit Harry idézett elő az őrületbe kergette Dracót, de ő többet akart. Ahogy Harry végigfuttatta kezét Draco mellkasán, s mellbimbói édes kínzásába kezdett, Draco fürgén kibontotta mindkettejük nadrágjának elejét, s összefogta markában erekciójukat. Kölcsönös nyögésüket eltompította Harry ajkainak újbóli rohama Dracóén.

A szenvedély szavait és az élvezet kiáltásait mind elnyelték a mély csókok. Harry betolta, és kihúzta nyelvét Draco szájába, más tevékenységet imitálva, beleértve azt is, amit Draco keze abban a pillanatban művelt velük.

Az észveszejtő érzések, melyeket egymásnak ajándékoztak, ahogyan az a tudat is, hogy nézőik vannak elég hamar a kielégülésbe hajszolta őket. Draco megint a kanapé háttámlájára ejtette a fejét nehezen kapkodva a levegőt, míg Harry mellé rogyott. Egyikük sem tett semmilyen további mozdulatot, miközben próbáltak lélegzethez jutni.

 – Ki tudta, hogy nézni, ahogy két fiú egymásnak esik ennyire izgató? – szólalt meg Pansy; a hangja kábult, szemei enyhén üvegesek.

A két szóban forgó fiú halkan nevetgélt. Harry kinyitotta a szemét, és arról a pontról, ahol volt jól látta Blaise-t kényelmetlenül fészkelődni a székében, ami még inkább kacagásra késztette Harryt.

 – Gondod akadt, Blaise? – vigyorgott rá önelégülten Harry.

Draco felemelte a fejét, csak hogy tanúja lehessen, ahogy Blaise mindkettőjük irányába bosszús tekintetet küld.

 – Ti ketten tagadhatatlanul gonoszak vagytok.

 – Köszönjük – mondta Draco nyilvánvalóan értékelve a kijelentést, még ha mindannyian tudták is, hogy Blaise nem éppen dicsérni szándékozott őket.

Blaise legyőzötten ingatta a fejét, de egy kis vigyorral lágyulni engedett vonásain.

 – Tehát egyébként – kérdezte Draco csevegő hangnemben, míg titokban előhúzta a pálcáját a talárzsebéből –, miért is látogattál le az apádhoz, Dustin?

Harry kissé feljebb ült.

 – Ó, semmi különleges miatt. Nagyrészt csak bejelentkeztem nála, és tudattam vele, hogyan teljesítek az óráimon. – Mialatt Harry válaszolt, Draco halkan néhány tisztító varázslatot szórt magukra, és azután elkezdték rendbe rakni a ruháikat.

Sem Pansyt, sem Blaise-t nem tudták lóvá tenni, de egyikük sem hallotta Dracót a varázslatokat kimondani, és a társalgás kétségkívül elvonta arról a figyelmet, amit Harry és Draco csináltak.

 – Te aztán sokszor mész látogatóba az apádhoz, nem? – kérdezte Pansy homlokát ráncolva, ahogy ráébredt erre.

Harry könnyedén vállat vont.

 – Ja, az időtartam változó, de igyekszem összefutni vele legalább egyszer egy nap. Nem ismertem az apám ezelőtt a nyár előtt, szóval azt hiszem mondhatjuk, hogy bepótoljuk az elvesztett időt – mondta Harry őszintén.

Ez volt az igazság, még ha Harry kis is hagyta belőle azt a tényt, hogy jó pár a megbeszéléseikből a háborúra vonatkozó stratégiákat és terveket foglalt magába, és gyakorta az idő, amit Harry az apjával töltött ilyen-olyan edzéssel telt el. Igazából is bepótolták az elvesztett időt, azzal is elfoglalva magukat, hogy megismerjék egymást, mint apa és fia. És csak azért, mert Harry évek óta ismerte Pitont, attól még nem tudta ezt a nyarat megelőzően, hogy ő az apja.

Így, hogy a ruháik újra rendben voltak, a kigombolatlanul hagyott talárjaikat leszámítva, Harry már kicsusszant Draco öléből, és még egyszer elheveredett.

 – Én igazából azt kívánom, bárcsak az én apám lehetne Piton – mondta Blaise némiképp keserűen. – Úgy értem, ő is egy halálfaló, de annyival kedvesebben bánik veled, mint ahogy az én apám kezel engem.

 – Hé, tudom, hogy biztosan nehéz – mondta Harry együttérzően. – De akármit is teszel, ne hibáztasd magad. Néhányan a halálfalók közül egyszerűen csak jobban rabul esnek a hatalom buktatóinak, mint mások.

 – Úgy érzem, eléggé elveszítettem az apámat, és ez fáj – mondta Blaise csendesen.

Harry átszelte karjával az őket elválasztó távolságot, és megszorította Blaise kezét.

 – Hiszed vagy sem, megértem. Ez nem ugyanaz, de eddig a nyárig azt hittem, elvesztettem az apám. Egyáltalán nem ismertem őt, és tudom, mennyire fáj is ez. – Harry mélyet sóhajtott. – Sajnálatosan nem vagyok benne biztos, hogy sok mindent tehetnél, hogy változtass a dolgokon. Minden, amit ténylegesen megtehetsz az az, hogy meghozod a saját döntéseid, és azt választod, hogy helyesen fogod leélni az életed. Leszámítva azt, miket is csinál, és a dolgokat, amiket mond, kétségtelenül hiszem azt, hogy mélyen magában az apád azt akarja, hogy boldog legyél.

Harry pillanatnyi szünetet tartott.

 – Szerencsétlen módon az apád Voldemort befolyása alatt áll, és abban a téves hiszemben él, hogy őt követni tenne téged boldoggá – mondta Harry szomorúan, apró mosollyal Blaise-nek.

Blaise horkantott.

 – A téves hiszem meglehetősen enyhe kifejezés. – De azután puhán elmosolyodott. – Kösz, Dustin. Ha mást nem is, szeretnék hinni abban, hogy igazad van.

 – Örülök – mondta Harry egy utolsó szorítással Blaise kezén, mielőtt elengedte volna.

 – Hogy jutottunk el a forró szextől ehhez a depresszív témához? – kérdezte Draco grimaszolva, remélve, hogy újra könnyíteni tud a hangulaton.

A többiek kuncogtak, a feszültség megtört, de Harry volt az, aki válaszolt.

 – Ha azt hiszed, hogy most még több forró szexben lesz részed velem, akkor sajnos tévedsz – mondta Harry csintalan vigyort címezve Dracónak.

 – Oh? – érdeklődött Draco kérdőn felvonva szemöldökét.

 – Na, persze, valószínűleg rávehető vagyok, hogy később visszavigyelek magammal a szobámba – ajánlotta fel Harry ravasz mosollyal.

 – Azt hiszem, szavadon kell fogjalak ezt az ajánlatot illetően – kacsintott le Draco a fiújára, akinek feje még mindig az ölében pihent.

A következő néhány órában a négy barát ellazult, és élvezte egymás társaságát. Kerülték bármely egyéb említését az apáknak és halálfalóknak, jóllehet még rengeteg flörtölésre került sor az este folyamán. Az ugratás élvezetes volt, és Harry különösen értékelte az ilyen alkalmakat, mikor jobban megismerhette új barátait.

* * * * *

 – Miért vagyunk megint itt? – nyafogott Draco.

Harry a szemét forgatta. Éppen a Kövér Dáma portréja előtt álldogáltak, és Draco igencsak messze állt a boldogságtól emiatt.

 – Draco, tudod, hogy meg kell kapnom azt az információt Hermionétól – mondta Harry.

 – Megkaphatnád holnap – duzzogott Draco.

 – A következő DS találkozó holnap van, ahogy azt már te is tudod. Ha meg tudom szerezni az információt Hermionétól, akkor előre ki tudjuk alakítani a dolgokat, és több idő marad a tulajdonképpeni edzésre a találkozó alatt – magyarázta Harry türelmesen.

 – Nos, miért nem tudunk találkozni velük akkor a könyvtárban vagy a Szükség Szobájában, ahogy azt általában tesszük?

 – Mert Hermionénak alig volt esélye elmondani nekem, mielőtt az óra kezdetét vette, hogy toborzott egy csomó új tagot; nem volt időnk megszervezni egy találkát – mondta Harry. – Ott voltál, mikor elmondta nekünk, és tudod, hogy McGalagony egész órán dolgoztatott minket. Mikor megint lehetőséget kaptam rá, hogy egyáltalán elgondolkodjak róla, rájöttem, hogy tényleg jobb lenne ma túlesni rajta.

 – Ezt tudom – csattant fel Draco. – De még alig szoktam hozzá a gondolathoz, hogy velük dolgozzak. Kurvabiztos vagyok abban, hogy nem akarok griffendéles felségterületre lépni. Egyszerűen csak helytelen mardekárosoknak itt lenniük.

Harry sóhajtott.

 – Ha ettől jobban érzed magad, akkor gondolj rá úgy, mintha megismernéd az ellenséged – tudod, beszivárogni az ellenség táborába, hogy kitanuld a titkaikat.

Draco tekintete felderült egészen addig, míg meg nem látta a csalódást Harry arcán. Erősen kifújta a levegőt.

 – Mintha egyébként hagynád, hogy bármilyen terhelő információt felhasználjak ellenük – motyogta, de már korántsem hangzott annyira duzzogósnak, mint korábban.

 – Nem mintha meg tudnálak állítani, de nem akarnám, hogy megtedd, nem – felelt Harry fáradtan. – Hogyha információt gyűjtesz, és felhasználod a griffendélesek ellen, az óriási nagy visszalépés lenne a DS-nek.

 – Rendben – mondta Draco, s majdnem annyira fáradtnak hangzott most, mint Harry. – Meg fogok próbálni viselkedni.

Harry egy gyengéd csókkal jutalmazta.

 – Köszönöm. – Aztán Harry gonoszkásan rávigyorgott. – Viselkedsz, és én kárpótollak érte később ma este.

Draco magához húzta Harryt egy mélyebb csókra, amitől mind a kettőjük lélegzete elállt.

 – Jobban is teszed – mondta vontatottan Draco.

Harry mosolygott, aztán megfordult, hogy kopogjon a portrén, reménykedve, hogy megragadja valakinek a figyelmét.

Pár másodperccel később Creevey tárta ki a portrét, és némileg félve nézett rájuk. Ez egy olyan dolog volt, amit biztosan nem hiányolt a Harry Potter-létből –  most már nem kellett elviselnie, hogy Colin egyfolytában követi és zaklatja őt.

 – Bemehetnénk? – kérdezte Harry udvariasan. – Beszélnünk kell Hermionéval és Ronnal a holnapi DS találkozóról.

 – Öh – szólalt meg Creevey, rendkívül idegesnek tűnve a kérdéstől, hogy beengedje-e őket.

 – Csak menj, kerítsd elő Grangert – csattant fel Draco.

Creevey megfordult, és hagyta becsapódni a portrét. Nem telt hosszú időbe, míg újra kinyílt, és Hermione intett nekik, hogy lépjenek beljebb. Kicsit óvatosnak látszott, és Harry nem igazán tudta hibáztatni ezért. Nem minden griffendéles fogja értékelni, hogy két mardekáros tör be a privát területükre.

 – Ti ketten meg mit kerestek itt? – követelőzött azonnal Jack Sloper. Múlt évben vették fel a kviddics csapatba, de mivel Harryt annyira korán eltiltották még a szezon elején, nem ismerte meg túlzottan a fiút. A kviddics változatlanul fájó pont volt Harrynek, hiszen ő még mindig nem játszhatott. Harry gondolatban megrázta a fejét, megtisztítva a kviddicsről való gondolatoktól, hogy a pillanatnyi helyzetre fókuszáljon.

 – Azért vannak itt, hogy beszéljenek velem – mondta Hermione egy ingerült tekintettel kísérve a háztársának.

 – Tudnak veled beszélni máshol is! – kiáltotta Sloper. – Nem tartoznak ide! – Egyetértő mormolás szelte át a szobát.

Harry szólalt fel, a helyzet elcsitításának reményében, mielőtt még végleg kicsúszna a kezeik közül.

 – Bocsánatot kérek a betolakodásért. Egyszerűen át kell vennünk néhány dolgot a holnapi DS gyűlésre, és nem volt lehetőségem elrendezni máshol egy találkát Herminéval. Szóval idejöttem, remélve, hogy elkapom – fejtette ki Harry valami olyasmivel az arcán, amiről nagyon remélte, hogy megnyerő mosoly.

Andrew Kirke, Sloper társa szólalt meg.

 – Az nagyon jól meglehet, de nem bízom bennetek. Nincs szükségünk egy Pitonra és egy Malfoyra a Griffendél toronyban – jelentette ki vehemensen.

 – Mintha én itt akarnék lenni – nézett le rá rosszindulatúan Draco. Nyilvánvaló undorral pillantott körbe a szobában.

Harry frusztrált volt. Tudta, hogy Draco nem lesz segítségére ebben a helyzetben. Harry nyugtalanul túrt a hajába.

 – Nézzétek, nem jelentünk semmiféle bajt. Csak át kell néznünk néhány dolgot ma, ahogy mondtam, úgyhogy akkor nem kell az időnket vesztegetnünk holnap a DS találkozón.

 – Hagyjátok őket békén – kiáltotta Ginny a védelmükben. – Azért vannak itt, hogy olyasmiken dolgozzanak, ami mindannyiunkat ki fog segíteni.

Harry és Hermione hálás pillantást vetettek rá, de Draco, ahogy sokan a griffendélesek közül is meglepődve nézték. Hermione élesen bordán könyökölte Ront.

Ron dühösen rámeredt, mielőtt felszólalt.

 – Ja, gondolom, hagynotok kéne őket – mondta Ron duzzogva. –  Nekem és Hermionénak beszélnünk kell velük néhány új DS tagról. És egyébként is inkább lennék itt kényelemben, minthogy megint bennragadjak a könyvtárban – tette hozzá mogorván.

Most Hermione viszonozta Ron dühödt tekintetét, de jó néhány ember felkuncogott. Minden griffendéles tudta, hogy Hermione mindig lerángatta Ront a könyvtárba. Különösen így, hogy Harry nem jött ebben az évben, nem volt senki Ronnal, aki segített volna szembeszállnia Hermione folytonos tanulás iránti kóros szeretetével.

Hermione arrafelé terelte Harryt és Dracót, ahol ő és Ron ültek. Eltekintve némi általános zúgolódástól, és hogy az óvatos tekintetek folytatólagosan figyelték minden mozdulatukat, a griffendélesek befogták, és a két mardekáros teljesen behatolt a klubhelyiségbe.

Ahogy leültek Dracóról lerítt, hogy ez nagyon-nagyon kellemetlen neki. Másrészről Harry azonnal otthon érezte magát. Ez igazán egy keserédes látogatás volt számára a toronyba. Kedvelt a Mardekárban lenni, de a torony volt az egyetlen igazi otthona az elmúlt öt évében. A derűs klubhelyiség nagyon sok emléket hozott fel, ami lényegében honvágyat ébresztett benne.

Hermione észrevette Harry hirtelen jött kínos feszengését.

 – Biztosak vagytok benne, hogy itt megfelel nektek? – kérdezte halkan.

Draco élesen nézett rá. Végtére is Harry volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjenek.

 – Rendben vagyok – mondta Harry. – Csak fáraszt ez a folytonos csatározás, azt hiszem.

Hermione és Draco mindketten elégedettnek tűntek a válaszával.

 – Ja, és ettől a szobától rosszul leszünk – jegyezte meg gúnyolódva Draco.

Harry a szemét forgatta, ami nem kerülte el Hermione figyelmét. Nem csak a mardekárosok voltak, akiknek feltűnt, mekkora befolyása van ránézésre Harrynek Draco fölött.

Harry előre hajolt, és mélyen megcsókolta Dracót.

 – Draco, megígérted, hogy viselkedni fogsz – súgta Harry kifulladva.

 – Rendben – felelte Draco ugyanolyan kifulladtan, mint Harry. – De emlékezz rá, hogy még mindig tartozol nekem – mondta jelentőségteljesen pillantva rá.

Harry buján rámosolygott.

 – Nem fogom elfelejteni, szerelmem.

Miután Draco megelégedett ezzel visszafordultak, hogy szembenézzenek Ronnal és Hermionéval. Hermione szeme kissé homályos volt, miután megnézte a két fiú csókját, viszont Ron a szemét forgatta, enyhén undorodónak tűnve.

 – Nem tudnátok ezt máshol csinálni? – csattant fel Ron.

 – Ó, dehogynem csináljuk – nézett rá Draco maliciózusan.

 – Lássunk is neki – vágott közbe Hermione, mielőtt Ron és Draco megint belekezdhettek volna egymás szétcincálásába.

 – Egyetértek – toldotta meg gyorsan Harry. – Mid van számunkra?

Ezzel pedig a négyes üzleti módba váltott.

 – Nos, van egy listánk különböző emberekkel, akik csatlakozni kívánnak – kezdte Hermione.

 – Ja, további tíz személy – adta hozzá Ron.

 – Ebbe beletartozik az a két hollóhátas, akikkel Aritmetodikán beszéltünk? – kérdezte Draco Hermionét.

A lány bólintott.

 – Múlt éjjel közelítettek meg a könyvtárban, és azt mondták döntésre jutottak, és a részesei akarnak lenni a dolognak. Habár úgy vélem jobban érdekli őket az, hogy új anyagot tanuljanak, semmint hinnék azt, hogy valójában használniuk kell majd, hogy megvédjék magukat.

 – Ez rendben is van így – vont vállat Harry. – Remélhetőleg soha nem is kell majd használniuk őket. Ha ráadásként ez hozzásegít mindenkit ahhoz, hogy jól teljesítsen Kivédés órán, ahogy az RBF és a RAVASZ vizsgáikhoz is jól jön, hát legyen.

 – Noha nyilván nem kellene, hogy a főbb védelmi csoportokba tartozzanak – mutatott rá Draco.

 – Azon gondolkodom, hogy elég jól beválnának viszont egy, a kastély túlsó végébe kijelölt csoportként – mondta Hermione.

 – De az nem jó stratégia – kiáltott fel Ron. – Tudom, hogy az valószínűleg olyan terület, amit nem is kell védelmezni, de nem rakhatsz csakis gyengébb tagokat oda abban az esetben, ha egy támadás mégiscsak azon az oldalon történne.

 – Weasley mond valamit – ismerte be kelletlenül Draco.

Harry elgondolkozva bólintott.

 – Nos, talán össze kell keverjük a csapatokat, amiket kijelölünk a kastély hátsó és túlsó felébe.

 – Mindenki meg fogja tanulni a varázsigéket, függetlenül az eredeti csatlakozási szándékuktól a DS-hez – emelte ki Hermione.

 – De gyengék. Ha nincs meg a kellő hajtóerő, hogy megtanulják, és számítsanak rá, hogy igaziból is használják a varázslatokat, akkor nagyobb valószínűséggel vesztik el a koncentrációjukat, ha egy igazi csatára kerül a sor – mondta Draco.

 – Esetleg rendelhetnénk egy erős vezetőt minden ilyen csapathoz – javasolta Ron. – Meg fogják ugyan tanulni a védelmi varázslatokat, ám ha van valaki, aki irányítja őket, az olyasmit adna nekik, amire fókuszálhatnak a csata alatt.

 – Általánosságban véve a hollóhátasok és hugrabugosok vélhetően tényleg jobban adják elő magukat valakivel, aki utat mutat nekik – ismerte el Hermione.

 – Pár mardekáros jól működhetne azokban a pozíciókban – mondta Draco.

Hermione és Ron kérdőn néztek rá, de Harry bólintott.

 – Egyetértek. Némelyek erősek, határozottak, biztosak a varázslataikban, és jól tudnak irányítani, de nem akarnak majd kint lenni a frontmezőn, ahol feltehetően nagyobb lenne az esélye, hogy a szó szoros értelmében volt barátokkal és a családjukkal kell szembenézniük.

Hermione és Ron mindketten elszörnyedtnek és ugyanabban az időben megértőbbnek is látszottak, s Draco lenézően, gúnyolódva vetette oda nekik:

 – Számtalan mardekáros különböző háttérben nőtt fel, mint ti sokan, és ti csak most döbbentek rá erre, mi? – vicsorgott.

A két griffendéles enyhén elpirult.

 – Mostanáig soha nem igazán jutott eszembe, mennyire nehéz valójában nektek és a barátaitoknak, hogy a családotokkal szembe kell forduljatok – vallotta be csendesen Hermione.

 – Öm, semmi ellenvetés, de minden mardekáros eljön a találkozókra – mondta Ron zaklatottan. – Tényleg mindannyian a sötét oldal ellen vannak?

Harry és Draco váltott egy pillantást.

 – Úgy gondoljuk – mondta Harry halkan. – Legalábbis megpróbálják, de kemény lesz. Eddig voltaképpen még nem kényszerültek arra, hogy beszéljenek a szüleikkel.

 – De hogy sikerült mindannyiukat meggyőzni? – kérdezte Hermione zavarodottan. – Ez egy óriási döntés, már csak csatlakozni a DS-hez is, mégis majdnem mind ott voltatok az első valódi gyűlésen. Mi még mindig dolgozunk azon, hogy sok embert meggyőzünk a három másik házból. Kicsit félek erre rákérdezni – vallotta be alig hallhatóan.

Egy másik pillantásváltás következett a két mardekáros részéről.

 – Gondolod, hogy hallgatni fognak róla? – suttogta Draco Harrynek. Egyedül Ron és Hermione volt az a két ember még, akik hallhatták őt a klubhelyiség azon sarkában.

Harry bólintott.

 – Ők a DS két másik vezetője, és megszolgálták, hogy tudjanak erről. Mindemellett ők griffendélesek, és senkit sem veszélyeztetnek szívesen.

Draco gyanakodva meredt a két szóban forgó griffendélesre.

Hermione és Ron óvatosnak tűntek, de egyetértésüket bólintották feléjük, hogy megtartják a titkukat, akármi legyen is az.

 – A legelső, kezdeti gyűlés után Draco és én leültünk beszélni a többi mardekárossal, és kísérletet tettünk arra, hogy kezelésbe vegyük a különleges aggodalmaikat – mondta Harry.

Draco felhorkant, magára vonva a többiek figyelmét.

 – Ja, talán azt tettük, de amit Dustin valójában művelt, az az volt, hogy mindenkit kiijesztett a gatyájából.

Harry vállat vont.

 – Hatásos volt.

Draco újból horkantott.

 – Dustin bevitt egy merengőt, és rálátást adott az egész klubhelyiségnek egy tipikus halálfaló gyűlésre. Csakugyan nagyon hatásos – mondta vontatottan. Hátradőlt, és kiélvezte a bejelentésére érkezett döbbent arckifejezéseket.

 – Tulajdonképp megmutattad nekik? – kérdezett rá Ron, s arca csöppet zöldes árnyalatot vett fel.

Harry bólintott.

 – Én egyike vagyok a kivételeknek, merthogy az apámtól távol nőttem fel. Ugyanakkor jó néhányan a mardekárosok közül abban a hitben nőttek fel, hogy Voldemortot fogják követni – ha tetszett nekik a dolog, ha nem. Kellett valami konkrétumot mutatni nekik, hogy halálfalónak lenni és Voldemortot követni nem kifejezetten nagyszerű ötlet.

 – Hát nem mondanám – motyogta Draco.

Harry törődő pillantást vetett rá.

 – Térjünk vissza ezekhez az új tagokhoz – mondta témát váltva. – Még mindig határoznunk kell afelől, hova rakjunk mindenkit, hogy holnap direkt a csoportjukhoz tehessük őket.

Hermione döntő jelleggel bólintott, és összeszedte a pergameneket, amiken az összes különböző csoport volt listába szedve. A következő órában négyesük együtt dolgozott azon, hogy eldöntsék, hova is helyezzék a legújabb tagokat, és mely tagok lennének jó vezénylők a különféle csoportok számára az eddigi DS-beli fejlődésük alapján.

Termékeny összejövetel volt, és fokozatosan a többi griffendéles is ellazult a klubhelyiségben, és hamarosan már nem fordítottak rá figyelmet, hogy két mardekáros még mindig a birodalmukban volt. Még a legvaskalaposabbak is tisztában voltak vele, hogy Ron mindenkinél előbb csapná ki a balhét, ha a mardekárosok, különösképp Malfoy, bármivel próbálkoznának. Végül is, már évek óta marakodtak egymással.