laraF's nest

20. fejezet

A következő pár nap teljességgel nyomorultul telt Harry számára. Nos, bizonyos szempontból sok embernek nyomorultul telt. Már a legelső napon ebédidőre mindenkinek világossá vált, hogy valami történt. Normál esetben Harry és Draco elválaszthatatlanok voltak, ellenben most az asztal két ellentétes végén ültek. Harry össze volt törve, Draco pedig úgy nézett ki, mint aki megátkozza a következő személyt, aki egy szót szólni mer hozzá.

És senki nem volt annyira hülye, hogy megközelítse. Abban sem voltak biztosak, hogy Harryt meg merjék-e közelíteni. Valami nyilvánvalóan szörnyen rosszul ment közöttük, és senki nem akart Draco haragjával szembenézni azzal, hogy belekeveredik. A feszültség borzasztó volt, és ahogy a hét haladt előre, úgy lett mindannyiuk számára egyre nyomorúságosabb.

Sajnálatos módon mégis Harry volt az, aki mindannyiuknál boldogtalanabb volt. Talán Dracót leszámítva, viszont Draco sokkalta jobban tudta ezt titkolni Harrynél. A gond az volt, hogy Harry tudta, hogy megérdemli. Ez nem azt jelenti, hogy tetszett neki a helyzet, de tudta, hogy az ő hibája. És ezt mondta akárkinek, aki elég bátornak bizonyulva közeledett hozzá a következő héten.

 – Az én hibám. Megérdemlem ezt. – És ez volt minden, amit hajlandó volt mondani. Nem számított, mennyire hízelegtek neki, Harry nem mondott semmi többet.

Harry eljárt órákra, és felbukkant az étkezéseknél, de egyébiránt bevette magát a szobájába. Még az étkezéseken sem jelent volna meg, ha nincsenek apja halálos fenyegetései, amik rákényszerítették a dologra. A hét végére az is világossá vált mindenki számára, hogy Harry nem alszik, és biztos, hogy nem is eszik sokat. Mindenkit figyelmen kívül hagyott, és csak bámult le a tányérjába addig tologatva az ételt, amíg el nem hagyhatta az asztalt.

Végül Pansy és Blaise összeszedték a bátorságukat, hogy újra Dracóhoz szóljanak. Talán Harry azt állította, hogy az ő hibája az egész, de hát annyira szerencsétlennek nézett ki. Blaise szállt szembe Dracóval:

 – Mit tettél vele?

 – Ördög és pokol! – kiáltott fel Draco egyből. – Nem az én hibám! Ne nézzetek már rám úgy, mintha én lennék az, aki valami rosszat művelt!

 – Mi a fenét csinált, ami ennyire rossz, Draco? – faggatta Pansy. – Szörnyen néz ki.

Harry hallotta Dracót, valamint látta a Dracóra szegezett mogorva tekinteteket. Felállt, s mérgesen nézett rájuk.

 – Igaza van. Nem az ő hibája. Az enyém. Elcsesztem. Megérdemlem Draco dühének minden egyes morzsáját, úgyhogy szálljatok le róla. – Felemelte a hangját: – Ha valakire dühösek akartok lenni, akkor rohadtul legyetek dühösek rám.

Lenézett az asztalra, és az orra alatt ezt motyogta:

 – Úgyis ti is dühösek lesztek rám, mikor egyszer rájöttök.

Harry újból felnézett, és azt vette észre, hogy a nagyteremben mindenki őt bámulja, s a teremben némaság uralkodik. Átmászott a padon, és felállt, hogy szembenézhessen mindenkivel.

 – Nézzétek, csak hagyjátok őt békén, megtennétek? Ő nem tett semmit.

Harry sarkon fordult, hogy egyszerűen csak elhagyhassa már a termet. Noha odáig nem jutott el. Hirtelen megragadták a karjánál fogva, s újra visszafordították. Vele szemtől szemben Draco állt.

Draco morcosan nézett rá.

 – Még mindig dühös vagyok rád.

Harry tekintete a padlóra rebbent.

 – Tudom. – Mindössze ennyit mondott.

Draco kinyújtotta karját, s Harry állát kézbe fogva felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

 – De még így is hiányoztál a héten.

 – Mi? – kérdezte Harry. Tudta, hogy úgy hangzott, mintha idióta lenne, de ezen nem segíthetett.

 – Azt mondtam – kezdte Draco lassan –, hogy hiányoztál. Nem örülök neked, de hiányoztál.

Karját kinyújtva elkapta Harry talárját, és lassan maga felé húzta Harryt. A következő pillanatban már éhesen csókolta, s Harry kétségbeesetten viszonozta a csókot. Legalábbis mindaddig, míg kezdetét nem vette az ujjongás a nagyteremben.

Harry felnézett Dracóra.

 – Tudod, hogy te is hiányoztál nekem. Soha nem akartalak megbántani.

 – Elmehetnénk valahova beszélni? – kérdezte Draco.

Harry felpillantott az apjára. Az apja ránézésre megértette, mire kíváncsi, s egyszerűen aprót bólintott. Harrynek be kellett mennie az órákra, de az apja nem fog büntetést kiróni rá, ha ezen a reggelen kihagyja őket. Kézen fogta Dracót, és kivezette a nagyteremből.

 – Az megfelelne neked, ha a szobámba mennénk? – kérdezte Harry. – Már fel vannak téve a varázslatok, hogy minden ami odabent történik, bizalmas is maradjon.

Draco beleegyezett, és Harry mutatta neki az utat.

Mikor már letelepedtek, Draco belekezdett:

 – Tehát, mennyi volt igaz az elmúlt pár hónapból? – tette fel a kérdést.

Harry vállat vont.

 – Majdnem minden. Eltekintve a nyilvánvaló ténytől, hogy mindenkinek hazudok arról, ki is vagyok valójában – tetszik az új énem. Sokat változtam ezen a nyáron, ami csak még könnyebbé tette, hogy ezt összehozzam. Nem vagyok ugyanaz a személy, aki múlt nyáron voltam, mikor eljöttem innen.

Újra vállat vont.

 – Őszintén, az egyetlen dolog, amit igazán hiányolok, azok a barátaim. Szóval ja, volt extra motivációm, amikor előkészítve a dolgokat a DS-hez be akartam vonni őket, de egyébként minden, amit mondtam, igaz.

 – Ja, minden, amit mondtál, igaz – ismételte gúnyosan Draco.

Harry ennek hatására elgondolkodott.

 – Vannak nyilvánvaló részletek, amiket kihagytam, de ez nem azt jelenti, hogy nem mondtam igazat. Még a feltételezett hátterem is nagyjából teljesen igaz. Anyám engem védelmezve halt meg – csak nem ezen a nyáron történt. Csak most ismertem meg az apámat. Hiányoznak a barátaim.

 – Elég sok minden igaz abból, amiket állítottam, Draco – mondta Harry. – Különösen bármi abból, ami veled kapcsolatos. Azt aztán biztosan nem terveztem el, hogy beléd szeretek, de megtörtént.

Harry felállt, és járkálásba kezdett.

 – A fészkes fenébe, Draco! Pontosan olyan jól ismerem a közös múltunkat, akárcsak te. Tudom, hogy gyűlölnöm kellett volna téged. Te voltál az életem egyik bajforrása az elmúlt öt év folyamán. Tudtam, hogy el kell majd viseljelek ennek a tervnek az érdekében, de arra nem számítottam, hogy igazán kedvelni kezdjelek.

Levegővételnyi szünetet követően folytatta a beszédet:

 – Annak a gonosz, elviselhetetlen mardekárosnak kellett volna lenned, akinek mindig is ismertelek. Hát, ez nem így sült el. Ahogy te is megismerhetted az én igazi arcom, úgy én is betekintést nyerhettem a te igazi énedbe. Ahogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz szinte széttépett a tudat belülről, hogy nem tudod az igazságot. Tudtam, hogy tisztára bedühödnél. Tudtam, hogy mikor egyszer végre rájössz, úgy éreznéd, hogy megvezettelek. Ha ez vigasztal, pokolian biztos, hogy nem nevettelek ki a hátad mögött. Biztos vagyok benne, hogy ez járt a gondolataid között ezen a héten. Hogy célul tűztem ki, hogy bolonddá tegyelek. A rivalizálásunkból kiindulva tudom, hogy ennek lenne értelme.

 – A kurva életbe, ez akkor is olyan távol áll az igazságtól! – kiáltotta Harry. Harry mérges volt ugyan, de saját magára. – Még ha akartam is volna, soha nem lettem volna képes ezt a fajta tréfát megtenni senkivel.

Harry visszahanyatlott az ágyra, ahonnan az előbb felkelt, és a plafonra bámult; az összes mérge elfolyt belőle, megint.

 – Én egyszerűen csak kedveltelek. Nem az a bunkó voltál, akit mindig is ismertem. Elbűvölő voltál és szellemes. Annak mindig tudatában voltam, hogy okos vagy, és Merlin a megmondhatója, hogy gyönyörű is. Tudom, hogy önző dolog volt ez tőlem, de nem tudtam ellenállni neked.

Draco felmászott az ágyra, hogy Harry mellé ülhessen.

 – Tényleg nem csak viccet igyekeztél csinálni belőlem? – kérdezte.

Harry csak megrázta a fejét. Nem tudta, mi mást mondhatna még, hogy elmagyarázza a dolgokat.

Draco még egy kicsit csöndben maradt, mielőtt végül megszólalt:

 – Igazad van. Ezen a héten azt hittem, hogy az egész egy bonyolult terv volt arra, hogy visszavágj nekem minden szarságért, amit rád zúdítottam az évek során. Azt gondoltam, hogy játszadozni velem az elmúlt néhány hónapban csak egy nagyszerű ráadás volt, amíg megpróbáltad megmenteni a kibaszott világot.

Harry Dracóra emelte tekintetét, s újból a fejét rázta.

 – Igen, előadtál néhány ronda mutatványt a múltban, de ez még nem jelenti azt, hogy azt érdemled, hogy ilyen módon játszadozzanak az érzelmeiddel. – Harry felvillantott egy kis vigyort. – Csak mert te egy bunkó voltál, még nem jelenti azt, hogy én is akkora bunkó vagyok.

Dracónak ezen már kuncognia kellett.

 – Nem, felteszem nem képes mindenki olyan bunkó lenni, amilyen én voltam régen. – Csendben maradt egy másodpercig. – Azonban az elmúlt hónapokban kezdtél egyre többet és többet jelenteni a számomra. Tudod te, mennyire fáj arra gondolni, hogy az egész csak valami csíny volt? – kérdezte.

Harry felült, és magához húzta Dracót. Draco nem tiltakozott, és engedte Harrynek, hogy átkarolja.

 – Draco, tudtam, hogy ez fájni fog neked. Nekem is fájt a tudat, hogy nem ismerted az igazat. Őszintén szólva, bizonyos szempontból nézve nem akartam, hogy valaha ráébredj az igazságra, mert attól féltem, hogy akkor elveszítenélek. De a dolgok olyan gyorsan komolyra fordultak köztünk, és tudtam, hogy már nem vagyok képes sokáig eltitkolni előled az igazságot. Kapcsolatot akarok veled, de ahhoz nem igazán fűlik a fogam, hogy hazugságokon alapuljon. – Magának motyogva még hozzátette: – Volt egyfolytában annyi hazugság és féligazság az életemben, hogy megutáljam őket.

Draco megfordult Harry karjában, hogy ránézzen.

 – Ez meg mit akar jelenteni? – tudakolta.

Harry elhúzódott tőle, és az ágytakaróra fordította tekintetét. Végül így szólt:

 – Még ha ezzel rendbe is tudsz jönni, és elfogadod, hogy én vagyok Harry Potter, még akkor sem vagyok biztos benne, hogy velem akarnál lenni. Feltehetőleg bolond, aki velem akar kapcsolatot.

Draco megismételte magát:

 – Ez meg mit akar jelenteni?

Harry felpillantott Dracóra, de aztán tekintetét visszafordította az ágytakaróra.

 – A múlt évben a Misztériumügyi Főosztályon lejátszódott fiaskó után Dumbledore beavatott a teljes jóslatba, amit Voldemort megpróbált megszerezni.

 – Na és, mi az? – kérdezte Draco türelmetlenül.

 – Közeledik az egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr felett. Azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt. A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakozik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. Mert nem élhet az egyik, míg él a másik. Az egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli. Ölnöm kell, vagy engem ölnek meg – fejezte be Harry.

Érthető módon Dracót sokkolta a hír.

 – Valójában meg kell ölnöd a Sötét Nagyurat?

Harry vállat vont.

 – Vagy az, vagy megpróbálom, de belehalok. Ez juttatta az apádat az Azkabanba múlt tavasszal – harcoltunk a jóslat megszerzéséért. Voldemort, már amennyire én tudom, még mindig nincs tisztában az egésszel. Amit a hazugságok és féligazságok alatt értettem – folytatta Harry –, az az, hogy Dumbledore hozzáfért az eredeti jóslathoz, de nem zavartatta magát, és nem mondta el nekem csak azután az egész felfordulás után. Több is van, de ez a legrosszabb közülük. Nos, talán nem a legrosszabb – tette hozzá merengve. – Hogyha némiképp informált volna a többi dologról, talán Siriust nem gyilkolták volna meg.

Draco változatlanul döbbenten hallgatott.

 – Akárhogy is – mondta Harry –, most, hogy tudod, ki vagyok, és tudsz a jóslatról láthatod, mennyire önző húzás volt tőlem, hogy kikezdtem veled. Azt hiszem ezzel a kis cselemmel nyertem magamnak még egy kis időt, de még így is könnyedén meghalhatok a közeljövőben. – Harry újfent nyomorultul nézett ki.

Nagy hirtelen Draco emelt hangon megszólalt:

 – Te bízol bennem! Te valóban bízol bennem!

Ezzel viszont csak összezavarta Harryt.

 – Igen – mondta lassan. – Persze, hogy bízom benned. Mi köze van ennek bármihez is? – érdeklődött.

Draco teljes döbbenetbe esett.

 – Ez mindennek a lényege, te idióta! – kiáltotta. Elhallgatott, és megdörgölte az arcát, megpróbálva megemészteni mindezt.

 – Sok mindent raktál fel erre az álcára, vagy mindegy, minek akarod nevezni azt, amit igyekszel itt fenntartani. És voltaképp sikeres vagy benne. Mindent kockáztattál azzal, hogy nem csupán elmondtad nekem, ki vagy valójában, de még a jóslatról is meséltél. A pokolba, gyakorlatilag kockára teszed a varázsvilág sorsát. Ha ez az információ visszajut Voldemorthoz, neked totálisan véged van. Mindannyiunknak. Mi a faszért bíznád rám ezt a tudást? – tért vissza a kiabáláshoz.

Harry erre végül megértette.

 – Draco, lehet, hogy őrült vagyok. Te mindig ezt gondoltad – mosolygott bánatosan. – De szeretlek, és bízom benned. Minden jogod megvan rá, hogy utálj, amiért becsaptalak, de bízom abban, hogy ezt a tudást titokban fogod tartani, mert annak ellenére, amit mindenki más felé igyekszel mutatni én tudom, hogy gondoskodó vagy. Tisztában vagyok vele, hogy nem akarsz látni senkit megsérülni, és azzal is, hogy nem akarod, hogy Voldemort győzzön. Könnyedén felhasználhatod az információt, hogy bánts engem személyesen, ezt nagyon jól tudom, viszont azt is, hogy senki mást nem akarnál veszélybe sodorni.

 – Draco, egyszerűen fontosnak érzem, hogy te tudd a teljes igazságot. Veled akarok lenni, de ez nem tisztességes veled szemben, és ezt tudnod kellett – mondta Harry. Újra az ágytakaróra bámult, mintha az megadhatná neki a válaszokat, amiket keres.

 – Harry – kezdte Draco.

Harry felkapta a fejét az igazi neve hallatára, amivel meglepte Dracót. Harry azonnal megmagyarázta:

 – Nem hallottam a saját nevem a nyár óta. Vagy legalábbis te soha nem hívtál így. Csak meglepett, ez minden.

Draco rábólintott.

 – Te tényleg furcsán éled az életed, nem igaz? – Így folyatta: – Nyilván úgy vélem, még mindig rengeteg minden van, amiről beszélnünk kell, de... veled akarok lenni.

Most Harryn volt a sor, hogy meglepődjön.

 – Még mindazok után is, amiket elmondtam neked? – kíváncsiskodott.

 – Igen, én tényleg hiányoltalak ezen a héten – erősítette meg Draco. – Annyira dühös voltam rád, de rettenetes volt, hogy nem voltál mellettem. – Harryre vigyorgott. – Nem vagyok biztos benne, hogy kibékültem a ténnyel, miszerint Harry kibaszott Potterrel járok, de azt hiszem együtt tudok élni ezzel.

Harry is vigyorgott viszonzásképp, de azután újra elkomolyodott.

 – De mi van a jóslattal?

Draco egy pillanat erejéig tanulmányozta Harryt.

 – Tudom, hogy ez komoly, de abban nem vagyok biztos, hogy igazán aggódom miatta.

Harry hitetlennek tűnt ezután a kijelentés után.

 – Harry, borzasztóan sokat tettél ebben az évben annak érdekében, hogy szembeszállhass Voldemorttal. A pokolba ezzel, azon dolgozol, hogy közel-hellyel az egész iskolát felkészítsd bármiféle összeütközésre a halálfalókkal. Nem mintha csak leheverednél a földre, és elfogadnád a vereséget. Ez az egész fortély is csak még inkább bizonyítja, mennyire határozottan le akarod őt győzni.

 – A kurva életbe, az egész átkozott iskola ott áll mögötted, és a gyakorlatban még csak nem is sejti senki, hol van 'Harry Potter'! – kiáltotta. – Valahogy sikeresen egyesítetted ennek az iskolának a legnagyobb részét, és még engem, és a legtöbb mardekárost is rávettél, hogy támogassuk Harry Pottert – mindezt pusztán pár hónap alatt.

Elismerően mérte végig Harryt.

 – Te aztán tényleg mardekáros vagy, ugye?

Harry erre önelégülten vigyorgott.

 – Hát, a Teszlek Süveg a Mardekárba kívánt rakni első évben.

 – Micsoda?! – kiáltott fel Draco.

 – Megkértem a Teszlek Süveget, hogy bárhova rakjon, csak a Mardekárba ne, így hát a Griffendélbe tett. Nyilván nem vitatkoztam a Süveggel, mikor ez alkalommal osztott be. Valójában ez alkalommal még bátorítottam is a Süveget – számolt be Harry.

Draco enyhe csodálattal nézett Harryre.

 – Te igazán a legmardekárosabb mardekáros vagy, nemde? Hogy még arra is képes legyél, hogy átverd a Süveget, csak hogy elérd a saját céljaid. Ez egyszerűen... lenyűgöző.

 – Draco, valószínűleg ezernyi dolog van, amit soha nem tudtál Harry kibaszott Potterről. Az életem nagy részét úgy diktálták számomra. Soha nem volt túl sok választásom abban, ami tettem, vagy nem tettem némely esetben. Persze tényleg sokat változtam múlt nyáron. Sok időt töltöttem avval, hogy rájöjjek, ki is vagyok igazán. Ne érts félre, továbbra is jó adag griffendélesség van bennem. – Harry elvigyorodott. – Még mindig tudok meggondolatlanul vakmerő és bátor lenni a javából.

Draco fanyarul mosolygott.

 – Vajon miért nem esik nehezemre ezt elhinni?

 – Igen, hát, annyira sokáig életem folyamán csupán azt tettem, amit érzésem szerint meg kellett tennem. Viszont eddig a nyárig egyáltalán nem volt beleszólásom. Most még mindig azt teszem, amit úgy érzem, hogy szükséges, de ez már sokkal inkább alapszik az én döntéseimen, nem akárki másén – magyarázott Harry.

Harry elkezdett beszámolni az eseményekről, melyek az életét alakították, és Draco hallgatta. Voltaképp a következő néhány órát Harry ágyában töltötték egymáshoz bújva, megbeszélve mindent, ami azzá tette őket, akikké mostanra váltak.

* * * * *

Mire elérkezett a vacsoraidő mindkét fiúnak feltűnt, hogy éheznek. Harry ráadásul egész héten át nem is evett igazán. Kéz a kézben vették útjukat a nagyterem felé. Mikor átléptek az ajtón egyből a figyelem középpontjába kerültek, ahogy mindig.

 – Tehát, nem kellene mégis úgy belépnünk, ahogyan távoztunk?

Harry zavartan nézett Dracóra.

Draco nemes egyszerűséggel megpördítette Harryt és nekinyomta a falnak, hogy kicsókolja belőle még az életet is, a nagy ujjongás közepette, ami mögülük áradt a teremből.

Draco elhúzódott, és önhitten Harryre mosolygott.

 – Azt hiszem biztonsággal kijelenthetem, hogy mindenkit boldoggá tesz, hogy kibékültünk.

Harry még mindig kábának tűnt a csóktól, amit az előbb kapott, és csak bólintott. Draco mosolya tovább szélesedett, s megragadva Harry karját elvonszolta őt a Mardekár asztalához, hogy nekiláthassanak az evésnek.

Blaise Harryt figyelte, ahogy az megtöltötte a tányérját, és ételt kezdett lapátolni a szájába.

 – Tehát, ez azt jelenti, hogy újra biztonságos kettőtök körül lenni? – kérdezte.

Harry Dracóra pillantott, majd Blaise-t ajándékozta meg önelégült mosolyával. A saját kérdésével válaszolt:

 – Gondolod, hogy biztonságos valaha is Draco közelében lenni?

Draco mérges tekintetet lövellt Harry felé, és tarkón legyintette a fiút.

 – Látod, mire céloztam? Soha nem biztonságos a közelében lenni – nyugtázta Harry elégedetten. Mindenkiből kitört a nevetés, ebbe Dracót is beleértve, majd folytatták az evést.

Harry felnézett, s észrevette, hogy az apja figyeli. Harry rávigyorgott, hogy tudassa vele: minden rendben. Nos, legalább annyira rendben, amennyire az ő élete lenni szokott.

* * * * *

Harry és Draco Harry szobájában tanultak. Mind a ketten elfoglalták a kanapé egyik végét, és az elmúlt órában belemélyedtek a tankönyveikbe.

Draco törte meg a csendet.

 – Angyal?

Harry meghökkent.

 – Hogy minek neveztél?

Draco kissé elmosolyodott. Félrerakta a könyvét és átcsusszant a kanapén Harryhez; eredeti kérdése elfelejtődött. Elvette Harry könyvét, és azt is félrerakta.

 – Draco? – szólította Harry szórakozottan.

Draco könnyedén megcsókolta.

 – Jártattam egy kicsit az agyam, és eldöntöttem, hogy ezentúl Angyalnak foglak hívni.

 – Mégis miért? – kérdezte Harry.

 – Hát, először is ez a Harry és Dustin dolog máris kezd fárasztó lenni – magyarázta Draco arrogáns vigyorral.

Harry viszonozta a vigyort.

 – Ja, hát próbáld az én szemszögemből nézni. Még mindig emlékeztetnem kell magam, hogy reagáljak, ha valaki Dustinnak szólít. – Aztán arca grimaszba torzult. – Szeretem az apám, de még mindig kissé zavarban érzem magam, hogy Mr Pitonnak neveznek.

Draco felnevetett.

 – Harry Potterből Piton lett. Tudod, ez meglehetősen szórakoztató.

Harry ajka bánatos mosolyba görbült.

 – Ja, már alig bírom kivárni, hogy mindenkinek elmondjam.

Újra elfintorodott.

 – Ron pedig különösképpen ki fog akadni. Nemhogy Piton professzor fia vagyok, de még szerelmes is vagyok Draco Malfoyba. Gondolj arra, hogy fogadtad te a híreket. Te legalább kedveled Piton professzort, és nyilván semmi bajod nincs azzal, hogy mardekáros vagyok. Nem mindenki fogja ilyen jól viselni az újdonságokat.

Draco elgondolkodni látszott ezen.

– Azt hiszem el fognak boldogulni vele – formálta lassan a szavakat. – Különösen azt látva, mennyire megteszel abszolút mindent, amit csak tudsz, hogy a barátaid őrangyala legyél.

Harry megint meghökkent.

 – Ezért hívtál Angyalnak? – Harry megrázta a fejét. – Talán igyekszem megóvni őket, de határozottan nem vagyok angyal, Draco.

Draco végigfuttatta egyik ujját Harry arcán.

 – Szerintem az vagy. Határozottan gyönyörű vagy, akár egy angyal. – Harry enyhén elpirult Draco szavaitól. – Egy angyal vagy. Nem ismerek senki mást, aki megtenné azt, amit te, hogy megóvja a barátait és a családját. Önként jelölted ki magad az összes hozzád közel álló személy védelmezőjének.

 – De – próbált Harry belevágni. Draco egyszerűen ujját Harry szája elé simította, hogy ne tudjon beszélni.

 – Nem csupán őrangyal vagy, úgy dolgozol, ahogy egy arkangyal tenné. Egy harcos angyal, aki elkötelezetten védi a nemzetet, a legjobb képességei szerint – közölte Draco komolyan.

Harry kíváncsian nézett rá.

 – Amúgy meg honnan tanultál ennyit az angyalokról? Azt hittem, hogy csak a mugli vallás részei.

– Minden varázslógyermek az angyalokról szóló történeteket hallgatva nő fel – jelentette ki Draco vontatottan; kihallatszott egy kevés fölényeskedő stílusából. – És még mindig úgy gondolom, hogy olyan vagy, akár egy arkangyal.

Harry ezen csak nevetni tudott.

 – Draco, az angyalok nem munkálkodnak azon, hogy kitanulják a sötét varázslatokat, többek között. Távolról sem vagyok tökéletes.

Draco felvonta a szemöldökét, és szeme pajkosan megvillant.

 – Ah, de ez csupán az én gyönyörű Sötét Angyalommá tesz téged. Igazán, egy jelenés vagy feketében – mondta ujjait Harry selymes fekete hajában végigfuttatva, miközben Harry ruháját szemrevételezte.

Harry kacagásban tört ki.

 – Draco, ha már a külsőnél tartunk, te jóval inkább hasonlítasz egy angyalra – csókolta meg Dracót az orra hegyén.

Draco összeráncolta az orrát, pont úgy, ahogy arra Harry számított, amitől Harrynek még jobban vigyoroghatnékja támadt.

Majd Draco újfent eltöprengett, fejét oldalra biccentve, ahogy Harryrre nézett.

 – Azt tudom, hogy sokkal jobban odafigyelsz a külsődre, mint ahogy régebben szoktál, de nem hiszem, hogy rájöttél volna, micsoda hatással vagy másokra.

 – Miről fecsegsz itt, Draco? – kérdezte Harry gúnyosan.

Draco megrázta a fejét próbálva kitalálni, hogyan mondja el Harrynek, amit lát.

 – Harry – kezdte –, gyönyörű vagy, de ez túlmutat az új fizikai megjelenéseden. Az új vonásaid, a ruháid, a hajad, az az egész kecsesség, amivel most már mozogsz; ezektől mind roppant vonzó egy alak lettél.

Harry hetykén elmosolyodott.

 – Ó, szóval most már vonzó vagyok, mi? – Draco nyakához dörgölőzött egy pár másodpercig, amitől Draco megremegett, mielőtt visszalökte volna.

 – Hagyd abba! Elvonod a figyelmem! – kiáltott fel Draco. – Igen, vonzó vagy, és szerintem ezt te is tudod – vádolta.

Harry szemtelenül rávigyorgott.

 – Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy örömet szerezzek neked. – Kezét könnyedén jártatta fel és le Draco combján.

Draco lehunyta a szemeit.

 – Nagyon kiválóan szerzel örömet nekem – suttogta.

 – De megint eltérítesz! – pattantak fel újra Draco szemei.

 – Nos, ez a beszélgetés kezd ellenőrizhetetlenné válni, ha engem kérdezel – mondta Harry elégedett vigyorral a képén. – Sokkal szívesebben szereznék neked örömet igazából is.

 – Harry Potter, vagy Dustin Piton, vagy bárminek is akarod nevezni magad, én itt próbálnék komoly lenni! – kiáltotta Draco; visszaült, kezét csípőjére téve.

 – Ahogy én is – búgta Harry kéjesen.

 – Merlinre – nyögte Draco szemét újra lehunyva, s próbálta visszanyerni az összeszedettség látszatát legalább. Mikor újból kinyitotta a szemét, keményen meredt Harryre.

 – Tényleg fogalmad sincs arról a kisugárzásról, amit árasztasz magadból, ugye? – kérdezte Draco.

Harry a szemét forgatta, de Draco elhallgattatta a következő szavaival.

 – Gyakorlatilag kiragyog belőled a béke érzése. Bizalmat sugalmazol bárki felé, akivel leállsz beszélni. Tulajdonképp ragyogsz a jóságtól. – Draco ellágyult, s következő szavai halkan érkeztek. – Tényleg egy angyal vagy, szerelmem.

Harrynek elakadt a lélegzete a szerelemtől és annak erejétől, ami Draco szeméből fénylett. Ötlete sem volt, mit mondhatna, így hát az egyetlen dolgot mondta ki, amire akkor képes volt.

 – Szeretlek, Draco.

Draco puhán mosolygott.

 – Én is szeretlek, Angyal. – Azután a mosolya határozottan ördögivé vált. – Most már rám vetheted magad.

Ezekre a szavakra pedig Harry előrelendült, lenyomta a hátára Dracót a kanapén, s rávetette magát, ahogy azt Draco kérte.