laraF's nest

22. fejezet

Harry bement az apja dolgozószobájába és lazán levetette magát a kanapéra.

 – Tudod, apám – állapította meg Harry –, azt hiszem jobban teljesítek, mikor nem félek attól, hogy bármelyik pillanatban elrabolhatnak, megkínozhatnak, és megölhetnek. – Szárazon kuncogott. – Elképesztő a különbség, amit ennek köszönhetek. Tisztában vagyok vele, hogy több dologba folytam bele, mint ezelőtt bármikor, de nem nehezedik rám Harry Potter és a hírneve.

Perselus rápillantott, és kénytelen volt egyetérteni. Úgy nézett ki, hogy a fia ebben az évben kibontakozott. Minden mozdulatából beszédesen áradt az önbizalma, hatalma, kecsessége. Perselus jól beszélt korábban, mikor azt mondta Harrynek, hogy ha felszólal az emberek kihúzzák magukat, és odafigyelnek rá. Harry nyitott és barátságos volt az emberekkel, de jaj volt annak, aki a rossz oldalára került.

Nem pusztán Harry maga volt olyan erős tényező, akivel mindenképp számolni kell, hamar gyűltek köré a követők az egész iskolából is. Nem csak a Mardekár ház vezetőjévé vált Draco mellett, szintén gyors ütemben vált vezetővé az egész iskolában.

És a tény, hogy Draco most Harry fiúja, lélegzetelállító volt Perselus számára. A két fiú az elmúlt öt évben rivális volt, és most párkapcsolatban vannak? Egyszerűen nem tűnt lehetségesnek. De akármilyen oknál fogva Draco látszólag olyan támaszt volt képes nyújtani Harrynek, amilyet senki és semmi. Harry mindig sokkal fesztelenebb volt Draco jelenlétében, nem számít mit csinált, vagy mire készült éppen. Olybá tűnt, hogy Draco oly módon tudott segíteni Harry önértékelésén, ahogy Perselus képtelen volt.

Noha Perselus már bevallhatta magának, hogy ő is többet segített Harryn, mint azt eleinte hitte. Perselus segített Harrynek magabiztosságra szert tenni önmagában és a képességeiben. És Harry tulajdonképp remekelt Perselus segítségével. Perselus változatlanul rengeteg órát biztosított számára extra képzés gyanánt, és Harry csak úgy itta magába, bárminemű jártasságot és tudást volt hajlandó Perselus átruházni rá.

Valahogyan Harry még a Ronnal és Hermionéval való barátságát is vissza tudta nyerni, amiről azt gondolta, hogy el fogja veszíteni erre az évre. Perselus tudta, hogy ez nem volt ugyanaz Harrynek, de a barátságok akkor is ott voltak, és még mindig rendszeresen nevethetett és beszélgethetett velük.

Minél többet gondolkodott Perselus azon, amit Harry mondott, annál inkább furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon tényleg az okozta-e az igazi különbséget Harry életében, hogy nincs benne a Harry Potter-lét fenyegetettsége. Harrynek most már van egy apja, egy fiúja, és barátai, akik szeretik. Valamiért Perselus tudta, hogy igazából ezektől állt be az igazi eltérés Harry viselkedésében.

 – Harry, gyere ide – szólt Perselus kitárt karokkal, jelezve, hogy Harry menjen, és üljön az ölébe. Harry készségesen ment, és odabújt az apjához. Perselus Harry köré fonta karjait, és erősen magához szorította.

 – Harry, nem hiszem, hogy olyan sokat számítana már, hogy a neved Harry Potter, avagy Dustin Piton. Még Dustin Pitonként is annyi feladattal kell megbirkóznod, amivel egyetlen tizenhat évesnek sem kellene. – Felemelte Harry állát, hogy a szemébe nézhessen. – Harry, emberek állnak mögötted, teljesen mindegy, mi legyen a neved. Szeretlek, Draco szeret, és a barátaid szeretnek. Úgy vélem, jobban teljesítenél még akkor is, ha a holnapi napon visszaszakadnának rád Harry Potter kötelezettségei és hírneve.

Harry tisztán hallhatóan nyelt egyet, s szemében könny égett.

 – Én is szeretlek, Apám. – Harry eltemette arcát Perselus talárjába.

Perselus Harry hátát simogatta, hogy nyugtatgassa.

 – Ugye észrevetted, Harry, hogy valójában még mindig fenyeget 'Harry Potter', mint olyan, nem igaz? Az egyetlen valódi különbség, hogy a fenyegetések majdnem mindenki más elől rejtve vannak. Te tulajdonképpen ugyanúgy minddel foglalkozol. Egyszerűen csak jobban kezeled mostanra, mivel végre-valahára vannak olyan emberek az életedben, akik saját magadért szeretnek.

Harry Perselus mellkasába bólintott, de nem szólt semmit.

Perselus tovább merengett ezen.

 – Voltaképp még több súlyt raktál a válladra, belegondolva, hogy Dustin Piton kötelességeit is viseled, ahogy Harry Potterét szintén. Ámbár Dustin Pitonként talán hajlamos a hírneved inkább becstelen rémhírnév lenni – mondta fanyarul.

Harry nevetett, és újra felnézett. Harry szeme ezúttal nem könnyektől csillogott, hanem a vidámságtól, ahogy kijelentette:

 – Igen, be kell valljam, kihívás volt számomra felülkerekedni a te híreden a diákokkal.

 – Ah, de akár Harry Potterként, akár Dustin Pitonként vagy jelen, láthatóan élvezel egy jó kis kihívást – mondta Perselus szórakozottan.

Harry újból csak nevetett, és egyet kellett értenie.

* * * * *

Harry hátulról csapott le Dracóra, s karjait a derekára fűzte.

 – Hé – súgta Draco fülébe.

 – Hahó, Angyal – dorombolta Draco megfordulva Harry karjában, hogy szembenézhessen vele. – Az egész iskolát átkutattam érted.

Harry előrehajolt, hogy Draco kulcscsontjától haladva nyomvonalat húzzon nyelvével egészen a füléig, amit finoman rágcsálni kezdett.

 – Nos, most itt vagyok. Mit szeretnél csinálni? – suttogott csábítóan. Harry rátalált egy pontra Draco füle alatt, ami Dracót nyöszörgésre késztette, és elkezdte szívni és harapdálni az érzékeny bőrt, míg kezével Draco inge alá bújt, és ellenállhatatlanul csábító köröket kezdett simogatni Draco hátára.

Draco halkan felnyögött, míg fejét félrehajtotta, hogy jobb hozzáférést adjon Harrynek, és kezét kinyújtotta, hogy ujjaival Harry selymes hajába markoljon. Harry folytatta tevékenységét, nyalva, csókolva, szívva és harapva Draco nyakát. A végén a csókok vonala Draco szájához vezetett, ahol nyelvét körbefuttatta Draco ajkain, mielőtt Draco kinyitotta száját, hogy beengedje Harryt. Mindkét fiú felnyögött, ahogy nyelveik találkoztak, nedvesen siklottak egymás mellett, és elsőbbségért küzdöttek egymás szájában. Nedves volt, érzéki, és teljesen ragyogó érzés.

Dracónak feltűnt, hogy Harryn a scotch ízét érzi, és végre megértette, hogy Harry bizonyosan egész idő alatt, míg ő kereste, az apjával volt. Végül finomítottak a csókon, és lassan elválasztották ajkaikat.

Draco elvigyorodott.

 – Ez is egy módja annak, hogy közöld velem, hogy míg én kerestelek, te az apáddal voltál – mondta vontatottan.

Harry visszavigyorgott rá.

 – Ezt akkor most úgy veszem, hogy jelenleg scotch-ízem van.

 – Nem mintha baj lenne, de valóban. Könnyebb miatta kitalálnom, mikor mentél el az apádat látogatni.

Harry nevetett.

 – Így még soha nem gondoltam erre – mondta; hangjából kicsendült, hogy jól szórakozik.

Harry visszatért Draco nyakának csókolgatásához, most lefelé véve útját.

 – Szóval, volt valami különleges okod, amiért kerestél, vagy most már leléphetünk a szobámba? – mormolta közel Draco füléhez.

Draco megremegett.

 – Le kéne szoknod arról, hogy eltereled a figyelmem – mondta kifulladtan. Habár nem hangzott túl meggyőzőnek. Harry nem látott semmilyen valós okot, hogy megálljon, így hát visszatért annak a pontnak a harapdálásához, amit olyan csábítónak talált előzőleg.

 – Angyal – sóhajtott Draco, végül eltolva magától Harryt.

 – Mi az? – nyafogott Harry. – Akarlak, Draco.

 – Én is akarlak, Angyal – mondta Draco. – Sajnálatosan Blaise-nek beszélnie kell veled. Ő az oka, hogy kerestelek.

Harry idegességében kezével végigszántott a hajában. Nyilvánvalóan akármi is folyik itt, az fontos.

 – Rendben – sóhajtotta Harry. – Miről van hát szó?

 – Blaise kapott egy levelet az apjától. Úgy hangzik, azt mondták neki benne, hogy meg fogja kapni a Sötét Jegyet a karácsonyi szünetben – magyarázta Draco. – Szerintem néhányan az érintettek közül most aggódnak. Valahogyan mindegyiküket az oldaladra küzdötted, de még mindig ott vannak a szüleik. Senki sem számított rá, hogy foglalkoznia kelljen ezzel a problémával legalábbis nyárig. Nem vagyok benne biztos, hogy bármit tudnál tenni a Sötét Jeggyel, de remélhetőleg legalább Blaise-t segíthetsz lenyugtatni.

Harry elveszett a gondolataiban, miközben a Mardekár klubhelyisége felé sétáltak. Harry maga sem volt biztos abban, hogy van valami, amit tehet. Mégiscsak kellett lennie valamilyen módszernek, hogy ezt megelőzzék. A fenébe is! Keményen megdolgozott azért, hogy elérje ezeknél a diákoknál, hogy maguktól gondolkodjanak, és a saját a döntéseiket hozzák meg. Természetesen Harry számtalan nyomós érvvel látta el őket az oldalváltáshoz, de a legvégén a döntést nekik kellett meghozniuk. Nem akarta, hogy visszaforduljanak csak azért, mert a szüleik ezt nem teszik meg.

Vagy képesnek kellett lennie itt, az iskolában tartania a tanulókat anélkül, hogy gyanút keltene, vagy Voldemortnál kellett elérnie, hogy ideiglenesen hagyjon fel a tervével, hogy megjelöli a diákokat. De mégis hogyan lehetne képes végrehajtani akárcsak egyet is ezekből a dolgokból? Harry még akkor sem volt biztos benne, mit mondjon, mikorra visszaértek a Mardekár klubhelyiségébe. Ez egy kényes helyzet lesz, különösen mivel a tulajdon apja is halálfaló volt.

Ahogy áthaladtak a bejáraton, Harry meglátta a csoportot, ami a kandalló előtt gyülekezett. Egynéhányan a hatod- és hetedévesek közül nyugtalanul beszélgettek. Mikor meglátták, hogy Draco visszahozta Harryt helyet csináltak nekik, hogy üljenek le a kanapéra középen. Mind úgy gyűltek össze Harry körül, mintha mesét akart volna mondani nekik.

Harry előrenyújtotta tenyerét, és Blaise szó nélkül odaadta neki a levelet, amit kapott. Mindenki várt, míg Harry elolvasta. Amikor végzett visszaadta Blaise-nek. Tényleg nem mondott sokat, de Dracónak igaza volt. Az határozottan benne foglaltatott, hogy Blaise-nek abban a kiváltságban lesz része, hogy megkapja a Sötét Jegyet karácsonyra.

Harry összecsippentette az orrnyergét, míg az agyát jártatta ezen. Az ilyen alkalmakkor érezte csak igazán, hogy az egész varázsvilág súlya az ő vállát nyomja. Harry hálás volt, mikor Draco láthatóan észlelte a dolgot, és megfordította Harryt, hogy a vállát masszírozhassa.

És egyelőre mindenki más várt. Nem igazán volt másuk, akihez fordulhattak volna. Dustin a korábbiakban reményt adott nekik, és csak reménykedhettek benne, hogy Dustin segíteni tud nekik ebben. Így hát türelmesen várakoztak.

Harry lényegében néhány ötletet kezdett kiformálni. Ugyanakkor kelleni fog neki a segítség. Szüksége lesz az apja, Dumbledore, Draco, és még ezeknek a tanulóknak az együttműködésére is, de Harry elméje gyorsan terveket kezdett kiötölni, amik lényegükben segíthetnek a diákokat az iskolában, és ugyanakkor Voldemortot kordában tartani. Mindezt anélkül, hogy gyanú felmerülne, már ha Harry össze tudja szervezni mindezt.

Végül Harry hátradőlt, és újra körbenézett a többi diákon. Draco le volt nyűgözve. Harry kétségkívül nyugtalan volt az előbb, de most Harry arcán újra határozott kifejezés ült. Valójában mindenki érzékelte Harry magabiztosságát, és már mielőtt megszólalt volna megkönnyebbülten felsóhajtottak, és megnyugodtak kicsit.

 – Rendben, megértem, hogy ez egy nagy probléma. Senkinek nincs kedve egy őrült után rohangászni. Ti, srácok már meghoztátok magatoknak ezt a döntést – mondta Harry.

Harry Blaise-re pillantott.

 – Tudom, hogy nem akarsz rákényszerülni, hogy felvedd a Sötét Jegyet. Én sem. – Mind Harry, mind Blaise megremegtek az ötletre.

Harry továbbment:

 – Viszont azt is megértem, mekkora a nyomás a szüleitek részéről. Őszintén, tudom, hogy sokan szeretitek a szüleiteket, és nem akarjátok cserbenhagyni őket. De szerintem az esetek többségében a szüleitek csak a Voldemort felőli nyomásra cselekszenek. Valamiért kétlem, hogy a legtöbbjük tényleg azt akarná, hogy csatlakozzatok hozzá, annak ellenére, hogy mit mondhatnak nektek.

Szomorúan nézett Blaise-re.

 – Igen, néhányuk sajnos úgy tűnik, túl mélyre süllyedt.

 – Az apám még semmit nem mondott róla, hogy megkapom a Jegyet. – Harrynek itt tényleg nagyon óvatosan kellett fogalmaznia. – De nem hiszem, hogy az apám ragaszkodna hozzá. Meglehetősen jófej azzal kapcsolatosan, hogy engedi meghozni a saját döntéseimet. De őszintén nem tudom, mit fog mondani, mikor Voldemort igazán kitart majd amellett, hogy megkapjuk a jegyet.

 – Mindemellett – derült fel Harry. Mindenki megint rendkívül leigázottan festett, és itt volt az ideje, hogy visszaadják nekik a reményüket. – A fejemben már leledzik néhány ötlet. Azt hiszem, lehet, hogy képes leszek megoldani a gondunkat. Csak bele fog telni legalább néhány napba, mire elrendezem a dolgokat.

Újból körültekintett a csoporton.

 – Van mindnyájatokhoz egy kérdésem. Bánnátok, ha nem a családotokkal töltenétek a karácsonyt, és itt maradnátok a szünidőre, srácok?

Harry felnevetett az elképedt tekintetükön. Nem számítottak egy ilyesfajta kérdésre. Harry úgy döntött, csak kicsit, de ad némi magyarázatot.

 – Ha érvényes indok lenne rá, hogy itt maradjatok a szünetre, lehetséges, hogy megóvna titeket attól, hogy megkapjátok a jegyet.

Blaise nyomorúságos arckifejezéssel szólalt meg:

 – Nem számítana, milyen indokot adok. Az apám akkor is kitartana mellette, hogy menjek haza. Ő tényleg akarja, hogy megkapjam a jegyet.

 – Igen, úgy vélem arra is van megoldásom. – Harry nem részletezte ezt az elgondolást. – De azt hiszem sokunknak csupán annyi is, hogy az iskolában tudunk maradni segítene távol tartani a kísértést, hogy elvezessenek Voldemorthoz az ünnepek alatt, hogy a szolgálatába lépjünk.

 – Most pedig egyszerűen ne rágódjatok ezen, és én meg meglátom, mit tehetek – mondta Harry. Odahajolt, hogy adjon Dracónak egy gyors csókot, és a fülébe suttogja az ígéretet, hogy később kárpótolja. Aztán Harry felkelt, és már ott sem volt; újfent az apjához indult.

* * * * *

Harry újra bevágódott az apja szobájába, nem fordítva figyelmet túlzottan arra, mit csinál. Az agya pörgött, átvéve az összes lehetséges módszert, amivel meg tudja óvni a barátait a Sötét Jegytől.

 – Harry, van bármi oka annak, hogy ekkora lármát csapsz? – tudakolta Perselus.

Harry meglepetten nézett fel, aztán visszapillantott az ajtóra.

 – Elnézést – mondta, de figyelme még nyilvánvalóan más felé irányult, míg előrement, és töltött magának még egy italt abból az üvegből, amit nem is olyan rég hagyott magára. Szerencsére csak egy italt tudott le korábban, mert ezt egy húzással gurította le.

Perselus felvonta a szemöldökét. Valami nyilvánvalóan történt a rövid idő alatt, míg Harry távol volt. Csendesen figyelte, ahogy Harry járkálni kezdett a tűz előtt. Töltött magának még egy italt, arra gondolva, hogy lehet, hogy szüksége lesz rá, tekintve Harry viselkedését.

Végül úgy tűnt, Harry valamiféle döntésre jutott, mivel lehuppant egy székbe, és fejét kezébe ejtette. Pár másodpercig még csendben volt, mielőtt kiegyenesítette magát, és határozott arckifejezéssel az apjára nézett.

 – Apám, van egy kis problémánk, de azt hiszem, van néhány működőképes tervem a megoldására. Csupán némi segítség fog kelleni, hogy végrehajthassam őket – szólalt meg Harry.

 – Mégis mi ez a hirtelen probléma? – kérdezte Perselus.

 – Láthatóan Voldemort arra a döntésre jutott, hogy jó ötlet lenne a követői gyerekeit ellátni a Sötét Jeggyel a karácsonyi szünet során – fejtette ki Harry nyugodtan.

 – Micsoda?! – kiáltott fel Perselus meglepetésében. – Semmi ilyesmit nem hallottam. Legalábbis még nem – adta hozzá.

 – Igen, nos eddig gyakorlatilag ez még csak találgatás részemről. De Blaise apja írt neki, és a levél azt tartalmazta, hogy megkapja a Sötét Jegyet ez év karácsonyára. Nem látom be, miért hinné ezt rossz ötletnek Voldemort. Fogadni mernék rá, hogy a következő találkozótokon felhozza, és arra kér, hogy vigyél elé a szünet folyamán – magyarázott Harry. – Egy lépéssel előtte szeretnék járni, ha tudok.

 – És ezt hogy tervezed? – tette fel a szarkasztikus kérdést Perselus. Fogalma sem volt, mit tehetnének anélkül, hogy ne ébresztenének gyanút.

 – Hogy én megyek el hozzá még azelőtt – jelentette ki Harry nyugodtan, várva a robbanásra, ami biztosan bekövetkezik.

 – Micsoda?! – kiáltott fel újból Perselus. – Nem fogod megkapni a Sötét Jegyet attól a baromtól – mondta, míg már azért is gyilkos pillantást vetett Harryre, hogy egyáltalán ezt merte javasolni.

 – Hát persze, hogy nem – nyugtázta Harry. – El fogok menni a találkozóra, és eltérítem tőle, még mielőtt az ötlet túl mélyen megragadna a fejében.

 – És hogy tervezed ezt sikerre vinni? – vetette oda gúnyosan Perselus.

Harry hangosan nyelt egyet, mielőtt folytatta:

 – Meg fogom kérni Dracót, hogy tartson velem, és mint a két kiemelkedő halálfaló fia, hűséget fogunk esküdni 'Urunknak'. Pusztán nyomatékosítani fogjuk a fontosságát, hogy nem kaphatjuk meg a Sötét Jegyet az iskola befejeztéig, mivel rontaná a lehetőségeinket, hogy hatékonyan kémkedjünk az iskolán belül.

Perselus gúnyosan mosolygott Harryre.

 – És van bármi oka, hogy saját magad és a barátodat is veszélybe akarod sodorni ahelyett, hogy hagynád, hogy én magam és Lucius állítsuk ezt a Sötét Nagyúrnak?

 – Nem, nem dob fel a gondolata, hogy Draco is jöjjön, de máskülönben úgy vélem ez az ötlet jobban működne, ha mi könyörögnénk a saját ügyünkben, mintsem a szüleink tegyék meg nekünk. Akármennyire is rosszul vagyok tőle, Voldemort jobban fog tisztelni minket, ha alapjában véve személyesen esküszünk hűséget neki. Valamint, ha valóban lát minket fejet hajtani, sokkal valószínűbb, hogy ejti a Sötét Jegy kérdését az összes diák tekintetében.

Perselus az orrnyergét szorította, és hátradőlt ültében. Tudta, hogy van igazság abban, amit Harry mond, még ha nem is akarja meghallani. Nem akarta, hogy a fia egy átkozott halálfaló-találkozóra menjen.

 – Miért hiszed, hogy Draco veled tart majd? – sikerült nyugodtan feltennie a kérdést.

Harry lehajtotta a fejét, mielőtt nagy levegőt véve újra felnézett volna az apjára.

 – Mert nagyobb súllyal bírna Voldemort előtt, mintha csak én lennék ott. Gyakran állsz gyanú alatt a Dumbledore-ral való közelséged folytán. Hála az égnek Lucius nem áll ezek alatt a gyanúsítások alatt. Ha Draco velem jön a játékunk még hihetőbb lesz.

Harry szemében új tűz kapott lángra.

 – És átkozott legyek, ha hagyom elvitetni a barátaimat Voldemorthoz, hogy Sötét Jegyeket kapjanak karácsonyra – mondta vehemensen.

 – És mi lesz akkor, ha Draco, vagy ami azt illeti Lucius nem akar a te kis színjátékodban részt venni? – kérdezte Perselus.

 – Akkor nem lesz bevonva – válaszolt azonnal Harry. – Semmi pénzért nem erőltetném bele Dracót, hogy valami ilyet tegyen. – Újból lehajtotta a fejét. – Tulajdonképp még úgy is, hogy tudom, miért kell megkérnem, nem vagyok biztos benne, hogy menni fog.

 – Személyesen soha nem kellett Voldemorttal szembenéznie, és tényleg nem kívánnám azt senkinek sem. Nem igazán akarom veszélybe sodorni – mondta Harry halkan.

 – És mi a helyzet veled? – kérdezte Perselus. – Tényleg azt hiszed, hogy nekem elnyeri a tetszésem az ötlet, hogy magadat veszélybe sodrod?

Harry vállat vont.

 – Már álltam szemben azzal az őrülttel korábban, és a későbbiekben is meg kell tennem. Csak még nem állok készen harcra kelni vele. Tehát a köztes időben tennem kell valamit, hogy megvédjem a követői gyerekeit.

Harry visszanézett Perselusra.

 – Van jobb ötleted? – kérdezte.

Perselus lassan ingatta a fejét.

 – Nem, jóllehet nem tetszik, hogy te és Draco szembenéztek Voldemorttal, valójában az ötlet érdemleges. Nyilván átgondoltad, és tudod, hogyan fogja Voldemort látni a dolgokat.

Aztán Perselusnak más jutott eszébe.

 – Amennyiben túl közel vagy Voldemorthoz, a sebhelyed nem fog lángra lobbanni a fájdalomtól, és leleplezni? – Majdhogynem reményteljesnek hangzott, hogy talált egy okot, ami megállítja Harryt terve kivitelezésében.

Harry bólintott.

 – A sebhelyem lángra fog lobbanni a fájdalomtól, viszont ha előzetesen adsz nekem egy fájdalomcsillapító bájitalt, képes leszek elbírni a fájdalommal. Különösen az okklumenciával ellátva, amit tanítottál nekem, nem valószínű, hogy ez alkalommal ez gond lenne. – Harry újra vállat vont. – Mindemellett hozzászoktam a fájdalomhoz, és annyira megszokottá vált, hogy fáj a sebhelyem, hogy el tudom titkolni, ha szükséges. Mindaddig amíg nem alszom, persze – adta hozzá Harry fanyar hangsúllyal.

Harry töprengeni látszott.

 – Igazából, a bájital csak abban az esetben kell, ha úgy határoz, hogy bármilyen módon hozzám ér. Az mindig olyan érzés, mintha a fejem menten kettéhasadna. De még a bájital sem fogja az egészet elmulasztani. Jó tesztje lesz ez annak, hogy mostanra milyen jól tudom irányítani a fájdalmat a közelében. És mindaddig, amíg nem nyúlok a homlokomhoz, még ha hátrálok is, csupán a félelemnek fogja betudni, ami voltaképp elégedetté teszi majd. Attól függően, milyen jól tudom kontrollálni a fájdalmat a bájitallal és az okklumenciámmal, segítségemre lesz annak meghatározásában, milyen más biztonsági intézkedésre kell figyelnem, mikor valóban összecsapok vele.

Perselus lenyűgözötten nézte a fiát. Mind jobban hitte, hogy ismeri a fiát, annál jobban meglepte őt. Senkinek nem szabadna annyira hozzászoknia az ilyen jellegű fájdalomhoz, hogy nyugodt szívvel egy vállrándítás kíséretében letudja azzal, hogy képes rejtve tartani. És arra felhasználni egy találkozást Voldemorttal, hogy tapasztalatot nyerjen a fájdalommal? Perselus megértette, mit igyekezett a fia elmondani, de még mindig hihetetlen volt, milyen nyugodtan beszélt róla Harry. Vagy egyáltalán az, hogy ilyen módon gondolkodik erről. Perselus megrázta a fejét, hogy megpróbálja megtisztítani a döbbenettől, amit érzett.

 – Harry, hogy vagy képes ilyen nyugodtan hozzáállni mindehhez? – kérdezett rá végül Perselus.

Harry enyhén meglepettnek tűnt.

 – Mert ez olyasmi, amivel a barátaim segítségére lehetek – vágta rá gondolkodás nélkül. Azután mégiscsak elmélkedett rajta kicsit. – Apám, ez valójában egy eltervezett találkozás lenne Voldemorttal. És egy viszonylag nyugodt, fontolóra véve, hogy ez alkalommal nem tervezek csatába szállni vele. A gondolat, hogy meghajoljak előtte undorít, de tudom, hogy te mindenekfelett megérted, ez olyan dolog, amit egyszerűen muszáj megtenni.

Perselus nehézkesen felsóhajtott.

 – Engedd, hogy elrendezzek egy találkát Luciusszal és Dracóval, és meglátjuk, részesei akarnak-e lenni ennek. Remélhetőleg Voldemort nem tartja meg addig a következő összejövetelünket, míg nem tudjuk elrendezni velük a dolgokat – jegyezte meg.