laraF's nest

23. fejezet

A következő este Draco és Harry a Fúriafűz felé vették útjukat, és végigmentek az alagútban a Szellemszállásig. Harry elutasította, hogy bármit is mondjon Dracónak a találkozóról azon kívül, hogy mind vele, mind az apjával valami fontosról kell beszélnie. Draco semmit nem tudott kihúzni belőle, és komolyan ideges lett, mire mind a négyen összegyűltek.

Harry gyorsan elmagyarázott mindent Luciusnak és Dracónak, ahogy Perselusnak is elmagyarázta az azt megelőző este. Mire befejezte Lucius úgy nézett ki, mintha kőből faragták volna, míg Draco teljesen ijedtnek tűnt. Harry leült a fal mellé és lehúzta Dracót magához, leültetve őt a lábai közé. Szorosan Draco dereka köré fonta karjait, s értelmetlen szavakat motyogott Draco fülébe, reménykedve, hogy könnyít valamelyest a félelmén, és megnyugtatja őt.

Egyik fiú sem figyelt fel rá, mikor húzta félre Perselus Luciust, hogy négyszemközt váltson vele néhány szót a szoba másik felében. Ugyanakkor a férfiak odafigyeltek a fiúkra. Perselus rengetegszer látta őket együtt, de Lucius nem. Természetesen hallott róla, hogy együtt vannak, de nem látta őket egymással. Míg Lucius arról vitatkozott Perselusszal, bölcs dolog-e Harry terve szemügyre vette, ahogy Harry megnyugtatta és ellazította Dracót. Annyira természetesen viselkedtek együtt.

Lucius megszakította érvelését, és közelebb férkőzött a fiúkhoz, hogy hallja őket, mikor végre beszélni kezdtek.

 – Draco, tudod, hogy nem kell ezt tenned – mondta Harry csitítóan. Megfordította kissé Dracót a karjaiban, hogy a szemébe nézhessen. – Draco, szeretlek. Egyáltalán nem akartalak megkérni rá. Már csak a gondolata is, hogy arra kérjelek, nézz szembe Voldemorttal megrémít. – Harry kényelmetlenül vállat vont bizonytalanul abban, még mit mondhatna.

 – Tudom, hogy nem kérnéd, ha nem éreznéd szükségét, de egyszerűen nem tudom, hogy képes vagyok-e rá – mondta Draco tehetetlenül.

Lucius fürkészőn bámulta Harryt, amint gyengéden megcsókolta Dracót.

 – Draco, talán nem akarom, hogy ezt tedd, de ha mégis így választasz maradéktalanul hiszek abban, hogy meg tudod csinálni. – Harry valójában vigyorogva mondta tovább Dracónak: – Te vagy a Mardekár Jéghercege és egy Malfoy. Könnyedén fel tudod venni azt a te hideg, arisztokratikus maszkodat, amivel gond nélkül átverheted Voldemortot.

Draco önelégülten elmosolyodott.

 – Azt jól csinálom, nemde? – kérdezte, míg röviden helyére került az említett maszk.

Harry könnyedén nevetett.

 – Igen, jól csinálod, szerelmem. – Megpuszilta Draco orrát, amitől Draco összeráncolta azt, s a maszk lehullott róla. Harry újból felnevetett. – Noha nyilvánvalóan távol kell tartanom tőled a kezem Voldemort körül.

Draco erre dühösen rámeredt.

 – De legalábbis ne puszilgasd az orrom.

Harry még egyszer megpuszilta, mielőtt újra komolyra fordította volna a szót.

 – Szerelmem, én tényleg hiszem, hogy meg tudod tenni. Pokolian félelmetes Voldemorttal szembenézni, tudom, de egyszerűen le kell nyomnod mélyre magadban a félelmet. Szerintem könnyebb a haragot előhívni, mikor a közelében vagy, és csak később engedni a félelemnek, ha van ennek bármi értelme. Habár ebben az esetben valószínűleg a közömbösség lenne a legjobb – tette hozzá Harry.

Lucius zavartan nézett Harryre. Mikor volt ez a fiú valaha is Voldemort közelében? Jól értette? Átpislantott Perselusra, aki szintén a fiúkat kémlelte. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Perselus furcsának találná a fiúk eszmecseréjét. Akkor hát mi az, amit elszalasztott?

Draco hátrahajtotta fejét Harry vállára, mikor is Harry elmerengett. Néhány pillanat múlva Harry újra megszólalt:

 – Most őszintén, Draco, jóllehet ez nehéz lesz számodra, úgy gondolom, valószínű, hogy jobban fogsz teljesíteni nálam. Azzal a sokkal kell majd megbirkóznod, hogy először fogod szemtől szemben látni, de legalább tudod, hogy is néz ki manapság igazán. Szóval, ez segít jobban felkészülni rá. Másrészről én... – Harry hangja elhalkult, és nehézkesen felsóhajtott.

Draco megint megfordult, s ez alkalommal ő volt az, aki finoman megcsókolta Harryt.

 – Tudom. Nem jöttetek ki túl jól a legutóbbi pár alkalommal, mikor találkoztatok, ugye?

Harry horkantott.

 – Na már most ez olyan szinten enyhe kifejezés, hogy olyat még nem is hallottam.

Lucius most már tudta, hogy valami nem stimmel, és nyilván mostanra Perselus is rájött, hogy aggódnia kellene ezzel kapcsolatban. Gyors pillantást vetett Luciusra, mielőtt félbeszakította a fiúkat, akik eleddig totálisan megfeledkeztek a hallgatóságukról.

 – Dustin – szólt Perselus kihangsúlyozva a nevet.

Mindkét fiú megriadt, és összenéztek, mielőtt egyként fordították tekintetüket Lucius irányába. Harry az apjára nézett, majd vissza Luciusra, aztán Draco nyakába temette az arcát.

Luciuson volt a sor.

 – Mit jelentsen ez? – tudakolta halk, vészterhes hangon.

Harry újra felnézett Perselusra.

 – Sajnálom, Apám – mondta csendesen.

Draco szintén Perselusra nézett.

 – Én is sajnálom, Perselus. Óvatosabbnak kellett volna lennünk azzal, amit mondtunk.

Perselus Luciusra tekintett, aki eddigre rendesen felháborodottnak látszott, de visszapillantott a fiúkra, s csak ennyit mondott:

 – Igen, óvatosabbnak kellett volna lennetek, de szerintem így is rendben lesz.

 – Valóban? – kérdezte Harry az apját, ideges pillantást vetve Luciusra.

Perselus egyerűen bólintott, s elővarázsolt néhány széket és egy kanapét számukra, hogy kényelmesebben elhelyezkedhessenek. Ez egy hosszabb megbeszélés lesz, mint amilyennek eredetileg szánták.

Harry letelepedett a kanapéra Dracóval könyökét a térdén pihentetve, míg kezét a tenyerébe ejtette. Draco igyekezett segíteni neki ellazulni, és kellemesen körözve kezeivel simogatta Harry hátát. Ez mindig segíteni látszott.

 – Merlin, szükségem van egy italra – mormolta Harry a kezébe.

Lucius felhúzta a szemöldökét erre a kijelentésre, viszont Perselus simán elővarázsolt egy asztalt üvegpoharakkal, és magához hívott egy üveggel a scotch készletéből. Nem úgy tervezte, hogy ezt a beszélgetést ezen az éjjelen ejtik meg.

Draco meglökte Harryt, hogy magára vonja a figyelmét, és átadta neki az italt. Harry hálásan vette el, és lehajtotta az egészet, mielőtt továbbadta az apjának utántöltésre. Mikor visszakapta aprót kortyolt belőle, aztán csak ült ott, a poharat forgatva a kezében.

Perselus és Draco is aggodalommal pásztázták Harryt, mialatt Harry ránézésre újfent elveszett gondolataiban, a kezében tartott pohár scotch-ra bámulva.

Eddigre Luciusnak már mindkét szemöldöke a magasba szaladt, ámulattal szemlélve hármuk együttműködését. Mi a pokol folyt itt?

Harry végül is hátradőlt és kihúzta magát, miközben egyenesen Luciusra nézett.

 – Mr Malfoy, biztos vagyok benne, hogy mostanra világos az ön számára, hogy nem az vagyok, akinek gondolt. Mikor ezelőtt össze-összefutottunk mindig Harry Potter néven ismert.

 – Ez nem lehet igaz – fortyant fel Lucius. Ez a fiú itt előtte nem lehet Harry Potter. Vagy mégis? De sem a fia, sem Perselus nem gondolta úgy, hogy a fiú bejelentése furcsa lett volna. Nézte, ahogy Perselus elővarázsolt Harrynek egy kicsi fehér tartót, s Harry egy pillanatra lehajtotta a fejét. Azután Perselus emelte a pálcáját, Harry homlokára szegezte, és egy varászigét szórt rá.

Harry visszafordult Lucius felé. Lucius szeme elkerekedett döbbenetében. Harry Potter volt előtte más külsővel ugyan, de változatlanul azokkal a meglepően zöld szemekkel és az átkozott villám alakú sebhellyel a homlokán. Míg Lucius még mindig mentálisan lábadozott ebből a kinyilatkoztatásból, Draco Harry felé fordult, hogy az arcára nézhessen.

 – Jó újra látni a szemeid, Angyal – suttogta Draco Harrynek halkan.

Harry puhán mosolygott, és gyors csókot váltott Dracóval. Mindketten visszafordultak Luciushoz.

Perselus még mindig nem szólt egy szót sem, viszont nyugodtan kitöltött Luciusnak egy pohárnyi utalt, s a kezébe nyomta. Lucius ugyanazt cselekedte, amit pár perccel előtte Harry, s lehúzta az italát, mielőtt újratöltéshez nyújtotta volna.

Draco megjegyzése végre elért Lucius tudatáig, s a fia felé fordult.

 – Te tudtál erről, Draco?

 – Igen, Apám – válaszolt Draco. – Nem oly rég döntött úgy, hogy elmondja nekem. Nem mondhatnám, hogy repestem a boldogságtól, mikor először megtudtam, de mostanra már mindent elrendeztünk. – Fejét Harry vállára hajtotta, kimutatva támogatását Harry felé.

 – És te kiegyeztél ezzel? – faggatta Lucius csodálkozva.

 – Igen, szeretem őt – mondta Draco minden további nélkül.

Harry csókot nyomott Draco feje búbjára, de semmit nem mondott. Nem tűnt különösképp bölcs dolognak az adott pillanatban, mivel Lucius visszatért ahhoz, hogy kemény tekintettel méregesse.

 – Nos, Mr Potter – szólt gunyorosan Lucius –, úgy hiszem, magyarázattal tartozik nekem. Most – parancsolta.

Így hát Harry belevetette magát egy magyarázatba mindazokról a történésekről és felfedezésekről, melyek eddig a pontig juttatták. Perselus és Draco itt-ott tettek néhány megjegyzést, hogy kitöltsék a saját részeiket, vagy hogy tisztázzák a dolgokat, amiket Harry mondott. Lucius feltett néhány kérdést, de egyébként hagyta Harryt beszélni. Aztán Harry végzett, s a szobára csönd borult.

Harry ki volt merülve. Mentálisan és érzelmileg is kimerítő volt megmagyaráznia mindent, ami történt vele, és az indokokat a cselekedetei mögött. Úgy találta, hogy tartozott Draco apjának az igazsággal, de ez nem tette egy csipetnyit sem könnyebbé mindezek kifejtését.

Mivel Harry végre kész volt, Draco hátradőlt és magával húzta Harryt, engedve neki, hogy összegömbölyödjön az oldalánál. Draco Harry köré fonta karjait, s most rajta volt a sor, hogy értelmetlen, nyugtató hatású hangokat mormoljon Harry fülébe. Draco nem avatkozott bele a magyarázatokba, de többé nem érdekelte egy fikarcnyit sem, mit vár el az apja. Harrynek vigaszra volt szüksége, és Draco meg is fogja adni neki.

Suziana szintén úgy gondolhatta, hogy Harrynek kell a további megerősítés, ugyanis kicsusszant Harry talárja alól, és Harry nyaka köré tekerte magát. Harry beszélgetésbe merült vele, míg a többiek csak figyelték.

 ** Szabadon beszélhetsz, ifjú mester? **

 ~~ Igen, Suziana. Épp csak beavattam Draco apját abba, ki is vagyok igazából, szóval innentől a szobában lévők mindegyike előtt szabadon beszélhetünk. ~~

Ennek ellenére Harry megszemlélte Luciust, hogy láthassa, hogyan is veszi ezt. Luciuson nem látszott, hogy zavarná, úgyhogy Harry visszafordította figyelmét Suzianára.

 ** Az jó, hogy ő tudja? **

 ~~ Feltehetően. Tudom, hogy meg fogja tartani a titkaim, és gyanítom jobb, hogy nem tartom ezeket a dolgokat titokban Draco apja előtt. ~~

 ** Még mindig nagyon szorongasz, ifjú mester. **

 ~~ Semmi baj, Suziana. Fárasztó mindezt megértetni bárkivel, de jól leszek. ~~

Harry felnyúlt, hogy megsimogassa Suzianát. Igazán szeretetteljes egy kígyó volt.

 – Mit mondott? – kérdezett rá Draco.

 – Csak azt akarta tudni, hogy beszélhetek-e szabadon az apád előtt, mivel aggódott miattam, és a jóllétem miatt – válaszolt Harry.

Draco csak bólintott, s visszatért Harry hajának cirógatásához.

Lucius és Perselus csendben mustrálták a fiúkat. Nyilvánvaló volt, hogy a fiaik sokat jelentettek egymásnak. Mindkét férfi visszaidézte ennek a diskurzusnak a nyitójelenetét, mikor is Harry volt az, aki Dracót nyugtatgatta.

Végül aztán Lucius Perselushoz fordult.

 – A fiad a legigazabb mardekáros, nem igaz? – kérdezte némi csodálattal.

Ezt a mondatot Draco és Harry is elkapta, és mindketten elnevették magukat, Perselusszal egyetemben.

Harry elégedetten vigyorgott Luciusra.

 – Ez volt Draco és az Apám reakciója is, uram.

Lucius merengve nézett a fiúkra.

 – Mindezeket a kinyilvánításokat félretéve, még mindig ott a dilemma, hogy mit is kezdjünk Voldemorttal.

Lucius Harryre bámult.

 – Nem vagyok megelégedve az ötlettel, hogy a fiam szemtől szemben álljon Voldemorttal.

Harry újra felegyenesedett ültében.

 – Én magam sem vagyok, uram. De még szomorúbban érintene, ha Voldemort kényszerítene minket, és Dracónak fel kéne vennie a Sötét Jegyet a szünidőben.

 – És mi van veled? – emelte fel szemöldökét Lucius. Olybá tűnt, ez a fiú jobban törődik Draco biztonságával, mint a sajátjával.

 – Nem, én sem akarom megkapni a Sötét Jegyet. De hogy őszinte legyek, Mr Malfoy, könnyebben ki tudom blöffölni magam Dracónál, ha arra kerül a sor – jelentette ki Harry.

Perselus és Lucius felvont szemöldökkel néztek egymásra ennek hallatán. Mind a hárman hitetlenkedve fordultak Harryhez.

 – Pontosan hogy képzeled ezt, Harry? – érdeklődött Perselus.

 – Ha a tervem nem működik, és Draco és a többiek arra kényszerülnek, hogy felvegyék a jegyet a szünidőben, nem igazán lesz kiútjuk belőle. Draco mondjuk megteheti, hogy egyszerűen csak nem megy el, de azzal nagyban emelné az önt ért gyanúsítgatások számát – mondta Harry odabólintva Luciusnak.

 – Másrészről viszont nálam lapul egy aduász. Minden, amit tennem kell egyszerűen csak az, hogy eldobom az álcám, és bevallom Voldemortnak, ahogy egyben mindenki másnak is, hogy átvágtam őket. Egyszerűen megfogalmazva szimplán beleröhögök abba a ronda, kígyószemű képébe. Rita Vitrol a markomban van. Minden nehézség nélkül adhatok neki egy interjút, megadva a grandiózus részleteit annak, hogyan vertünk át mindenkit Dumbledore meg én, hogy elrejtsünk ebben az évben engem, még odáig is elmenve, hogy egy trükkel megvezettük Perselust, hogy azt higgye, ő az apám. Ezzel kihúznám a seggem a Sötét Jegy-problémából, ahogy valószínűleg Perselus kém-álcáját is megvédeném, mivel Voldemort egyszerűen úgy értelmezné a dolgot, hogy Dumbledore őt használva próbált kémkedni a sorai között – magyarázott Harry.

A három másik jelenlévő kivétel nélkül elképedve bámult Harryre.

Harry nyugodtan viszonozta tekintetüket, majd visszanézett Luciusra.

 – Szóval, a választ a kérdésére még egyszer megismételve, Mr Malfoy, nem aggódom különösebben magam miatt, de aggódom Dracóét és a többi mardekárosért, akik talán kényszerítve lesznek a jegy felvételére. Ha a tervem megbukik, én csak az álcám veszítem el. Draco sokkal több mindent veszíthet, ha nem jön össze.

 – Nagyobb befolyásom lesz Voldemort fölött, ha Draco most velem tart, de még ha azt is választja, hogy nem jön, én akkor is működésbe hozom a tervet – állította Harry eltökélten.

 – Tehát nem leszel mérges Dracóra, ha úgy dönt, nem megy? – kérdezte Lucius hangjában egyértelmű kíváncsisággal.

 – Nem – mondta Harry meggyőződéssel. – És Draco már tudatában van ennek. Soha nem próbálok semmit ráerőltetni Dracóra, amit nem akar megtenni. Ezt a döntést neki kell meghoznia.

 – Úgy vélem, át kell értékeljem a véleményem magáról ezután az este után, Mr Potter – mondta Lucius.

Harry bólintott elismeréséül.

 – Soha nem voltam az a személy, akinek az emberek gondoltak, ráadásul fel is nőttem ezen a nyáron. És kérem, hívjon Harrynek. – Homloka ráncokba szaladt. – Vagy Dustinnak, ahogy a helyzet megkívánja.

A többiek nevettek.

Lucius igazából rámosolygott, ezzel sokkolva őt.

 – Te pedig hívhatnál Luciusnak. Valamiért azt hiszem kiérdemelted a jogot, mindazzal, amit azért teszel, hogy segíts megóvni a fiam.

Harry erre is rábólintott.

 – Köszönöm, Lucius.

 – Perselus, feltételezem alaposan átvetted ezt a tervet a fiaddal? – kérdezte Lucius.

 – Nem olyan alaposan, mint azt elsőre hittem, ahogy hallhattad – mondta Perselus, enyhén dühös pillantást lövellve Harry irányába. – Nem vettem észre, hogy itt van ez a bizonyos minden kötél szakad terv, de megtárgyaltuk, mit von vélhetően maga után ez a találkozás Voldemorttal.

Lucius kuncogott.

 – Úgy tűnik, a fiad tartogat még meglepetéseket a tarsolyában számodra.

 – Igen – felelt Luciusnak. – Harry, könyörgöm mondd el, hogy lehet az, hogy Rita Vitrol a 'markodban van', ahogy azt oly ékesszólóan leírtad? – kíváncsiskodott Perselus.

Harry és Draco egymás felé fordultak, s dölyfös vigyort váltottak. Harry karjával apáik felé intett, így szólva:

 – Draco, szerelmem, szeretnéd ezt te közölni?

Draco önelégülten vigyorogva fordult apáik felé.

 – Erről még nem konzultáltunk, de úgy sejtem, megzsarolta Ritát.

Harry bólintott, Perselus és Lucius pedig felhúzták szemöldöküket.

Erre Draco még vadabbul vigyorgott.

 – Nézzétek, Rita Vitrol egy bejegyzetlen animágus. Bogárrá tud változni. Én azt mondanám, Harry megfenyegette, hogy feladja, ha nem hagyja abba a kellemetlen cikkek írását róla. Tudjátok, azokat a cikkeket, amiknek a megírásában én segédkeztem azzal, hogy információkat szolgáltattam neki negyedévben – fejezte be fanyarul.

 – Ja – mondta Harry Dracónak. – Emlékeztess, hogy ezért később még meg kell büntesselek – vigyorgott Harry.

 – Már várom – vigyorgott vissza Draco.

Perselus vigyora úgyszintén szilárdan a helyén volt, mikor Luciusra nézett.

 – Úgy tűnik, nem az én fiam az egyetlen, aki tele van meglepetésekkel.

 – Ránézésre ez az állításod helytálló – reagált Lucius, a fejét ingatva a fiúk kijelentéseire.

Lucius Dracóra fókuszált.

 – Be kell valljam, nem voltam lenyűgözve, mikor először hallottam ezt az ötletet. Továbbra sem vagyok. Mindamellett elnézve mindazt, ahogyan a barátod – elhallgatott, és furcsán nézett Harryre, mielőtt folytatta volna –, alaposan átgondolta a terveit, kíváncsi vagyok, mit választanál most, hogy volt egy kevés időd elmélkedni rajta.

Draco szorosan a kezébe fogta Harry kezét, azután válaszolt az apjának:

 – Angyal úgy véli, meg tudom csinálni. – Mély levegőt vett. – És én is úgy gondolom, meg tudom csinálni. Ő ott lesz velem, ahogy ti ketten is.

Draco fellengzősen rámosolygott az apjára.

 – Ez ironikus, de hosszú ideig úgy véltem, hogy igazi halálfaló válik belőlem a végén. Jóval ezelőtt megtanítottál az okklumenciára, úgyhogy nem aggódom, hogy azon az úton bármit is felfedek. Tudom, hogy tartsam helyén a maszkom, mikor szükséges, és az átkaim is erősek. Jól kiképeztél erre a szerepre, Apám. – Draco vállat vont.

Lucius nagyot sóhajtott, s elismerően rábólintott.

 – Az is ironikusnak tűnik, hogy a legjobb módszer arra, hogy elkerüljük a Sötét Jegy felvételét valójában az, hogy szembenézünk magával Voldemorttal, de ha ez az, amit tennem kell, megteszem – fejezte be Draco határozott hangon.

Lucius elismerően mérte végig a fiát.

 – Úgy néz ki, te is felnőttél, Fiam.

Draco arca felderült a büszkeségtől, amit apja adományozott neki.

 – Köszönöm, Apám.

Harry újra megszólalt:

 – Apám és én már megtárgyaltuk, hogy Dracónál és nálam kell lennie vész-zsupszkulcsoknak, csak arra az esetre, ha a dolgok szörnyűségesen rosszul mennének. A zsupszkulcsok szükségesnek bizonyulhatnak, ha bármilyen okból kifolyólag nem nem lennénk képesek hoppanálni. De egy másik részlet is eszembe jutott, ami hitelt adna a történetnek, amit megkísérlünk beetetni Voldemorttal. – Luciusra nézett. – Szerintem Voldemort tetszetősnek találná, ha Draco és én halálfaló talárokban jelennénk meg. A maszkok helytelenek lennének azok számára, akik nincsenek megjelölve.

Harry és Draco mindketten ezt mormogták:

 – Hála Merlinnek.

Lucius lassan bólintott.

 – Úgy hiszem, helytálló az értékelésed.

Perselus szintén egyetértően meghajtotta fejét.

 – Be fogok szerezni két megfelelő méretezésű talárt, és elküldöm Perseluson át hozzátok – mondta mindent eldöntően Lucius.

Újból Perselus vette át a szót:

 – A terv szerint én viszem mindkét fiút a következő összejövetelre. A következő beszervezett találkozó két napon belül lezajlik, hacsak nem dönt úgy, hogy előbb hív minket. Ott látjuk egymást, Lucius.

A következő órában folytatták a megbeszélést, az összes lehetséges részletet kidolgozva. Ez nem az a küldetés volt, melyen bármelyikük el akart volna bukni.

* * * * *

A következő reggel Harryt egy másféle találkozóval szembesülve találta. Beszélnie kellett Dumbledore-ral, hogy a terve többi részét is végrehajtsa, amivel a mardekárosok segítségére lehet. Olyasmiről volt szó, ami jól jöhet az összes diák számára is, hogy fellendítse a kedvüket, és ez volt az a szempont, melyből Dumbledore-nak ábrázolni akarta azt.

 – Jó reggelt, Albus – szólalt meg, Harry, amint belépett Dumbledore irodájába, és kényelembe helyezte magát a székek egyikében.

 – Jó reggelt, Harry – visszhangozta Dumbledore. – Teát?

 – Igen, kérek – fogadta el Harry. Dumbledore teát töltött Harrynek, ő pedig ellazulva, könnyedén dőlt hátra, forró teáját kortyolva.

 – A mai vajon egy udvariassági, vagy egy üzleti találka, fiam? – kérdezte Dumbledore azzal a jellegzetes csillogással a szemében.

Harry elvigyorodott.

 – Kissé mindkettő, igazából. Próbáltam kitalálni valami olyasmit, ami mindenkit fellelkesítene. Felkészültnek lenni egy háborúra jó dolog, de a csupa munka és semmi szórakozás képlet nem túl élvezetes.

 – Csakugyan – értett egyet Dumbledore mosolyogva. – Feltételezhetem, hogy gondoltál valami konkrétumra?

 – Hát, a karácsonyi bál negyedévben jó buli volt a legtöbb diáknak. Azon töprengtem, nem tarthatnánk-e egy újévi bált? – dobta fel Harry az ötletet.

 – Úgy vélem, ez egy ragyogó elgondolás, fiam. Természetesen a legtöbb diákot itt tartaná a szünidőre – tette hozzá.

Harry fanyarul elmosolyodott.

 – Igen, azt hiszem sokan a diákok közül értékelnék a lehetőséget, hogy a Roxfortban maradhassanak erre az évre. – Nem sok minden kerülhette el Dumbledore figyelmét. Nyilván észlelte, milyen veszélyeket rejt magában szünidő a mardekárosokra nézve. Remélhetőleg Dumbledore azonban nem tudott a terveiről, miszerint voltaképp ő mindenképp el akar menni egy halálfaló találkára.

Dumbledore félhold alakú szemüvege fölött nézett át intenzíven Harryre.

 – Gyanítom, egy informális bál ígérete kifejezetten ösztönző lenne azon diákoknak, akik az iskolában akarnak maradni, de úgy hiszem, korán ki kellene hirdetnem, hogy mindenkinek tömérdek időt adjak az ügyeik elrendezésére. – Jelentőségteljesen elhallgatott, és Harry tudta, milyen rendezkedésekre utalt. De Dumbledore továbbment: – Informálisként fogom kikiáltani, de azt hiszem, számos diák örülne a ráadás időnek, hogy új ruhákat vásárolhassanak, amennyiben akarnak.

Harrynek vigyorognia kellett ettől a különös társalgástól. Mindketten tudták, miről is beszélnek valójában, de egyikőjük sem mondott semmit, ami utalna az igazi témájukra. Igen, így is teljesen érthető volt kettejük számára.

 – Biztos vagyok benne, hogy jó páran értékelnék az extra időt – biztosította Harry. Aztán teljes őszinteséggel hozzátette: – Köszönöm, Albus. Ez sokat fog jelenteni az összes tanulónak.

 – Az én örömömre szolgál, fiam. Mindannyiunknak szüksége van valamire, amit előre várhatunk – mondta Dumbledore egy mosoly kíséretében.

* * * * *

Aznap este a vacsoránál Dumbledore felemelkedett, hogy egy bejelentést tegyen.

 – Adnátok nekem néhány percet az időtökből, kérlek? Van néhány hírem, ami azt hiszem mindnyájatoknak kellemes lesz – jelentette ki.

A terem elcsendesedett, és mindenki az igazgatóra függesztette tekintetét, azt találgatva, vajon mi folyik itt. Még a professzorok is őt nézték próbálva meghatározni, miről szólhatnak ezek a hírek.

 – Ahogy azt mind tudjuk, a varázslóvilág háborúban áll. Arra gondoltam, remek lenne, ha lenne valami, amit mégis mind előre várhatunk. Esetleg egy különleges rendezvény, mint két évvel ezelőtt üdítő lenne – mondta.

Erre Perselus és számottevően a mardekáros asztalnál Harry felé kapták a fejüket. Harry csak mosolygott, és a vállát vonogatta. Dumbledore szintén röviden Harry irányába pislogott, szeme vidáman csillogott.

 – Ezen a ponton az a döntés született, hogy idén egy újévi bált fogunk tartani az összes diák számára, hogy üdvözöljük az új évet – sikerült Dumbledore-nak befejeznie, mielőtt hangos éljenzésben tört ki a terem.

Dumbledore a diákokat vizslatta, és pár másodperc erejéig engedett az éljenzésüknek, mielőtt újbóli csendre intette őket.

 – Ez egy informális bál lesz, mivel nem kértük tőletek az iskolai leveletekben, hogy hozzatok magatokkal dísztalárt. Mindamellett úgy véltem helyénvalónak, hogy jóval előre felhívom figyelmeteket erre az eseményre. Így meg tudjátok tenni, bármilyen felkészülést is igényeltek elengedhetetlennek. – Itt megállt, és újfent seregnyi mardekáros nézett Harryre.

 – Biztos vagyok abban, hogy annak ellenére, hogy informális a bál, sokan közületek meg szeretnétek ragadni az alkalmat a vásárlásra – mondta Dumbledore mosolyogva. A nagyteremben levő legtöbb diák számára Dumbledore úgy adta elő mondókáját, mintha a korai figyelmeztetés csakis azért hangzana el, hogy elmehessenek ruhát venni. Noha a mardekárosok tudták, mit jelent igazából. Azok a mardekárosok, akiknek tényleg idő kellett elrendezni a dolgokat a családjukkal, hogy itt maradhassanak a szünet idejére, és elkerüljék a kockázatát a Sötét Jegy elnyerésének.

Dumbledore még szakadatlanul a szünet eseményeiről szónokolt.

 – Ahogy az idő közeledik, jelenléti íveket fogunk kitenni mindazok számára, akik a Roxfortban kívánnak maradni ebben az évben a szünidőre. Most akkor térjünk is vissza a étkezéshez, ha gondoljátok?

Amint Dumbledore elfoglalta a helyét, hangos csevegés tört fel szerte a teremben. Bár a mardekáros asztalnál sokan maradtak csendben. Mindazok, akik ott voltak azon az összejövetelen Harryvel csak egy pár éjszakával azelőtt, mikor azt mondta, hogy megteszi, amit tud, hogy képes legyen távol tartani őket a Sötét Jegyben való részesüléstől megint Harryt fixírozták.

 – Hogy csináltad? – követelőzött Pansy.

Harry ártatlanul nézett rá.

 – Mit csináltam? – kérdezett vissza.

 – Tudod mit – vágta rá a lány, miközben gyanakodva méregette. – Ez a bál a szünidőben. Biztos vagyok benne, hogy valami közöd van hozzá, de nem avattad be az apád, hiszen ő pont olyan meglepett volt a hírektől, mint mindenki más.

A legtöbb hatod- és hetedéves egyetértően bólogatott.

 – Szóval, benne van a kezed, vagy sem? – faggatta Blaise.

 – Talán – válaszolt Harry ravaszul. – Ha benne volt, ha nem, nem igazán számít. Ami a fontos, hogy most közületek sokaknak megvan az indok, amire szükségetek volt, hogy rá tudjátok beszélni a szüleiteket a Roxfortban töltött szünetre – mondta komolyan.

 – Hát, engem nem érdekel túlzottan, hogy érted el – jegyezte meg Nott. – Én csak örülök, hogy képes voltál rá. Azt mondtad, valahogy megoldod, de azt hiszem, nem nagyon hittem neked. – Bólintott egyet Harry felé. – Hálás vagyok.

Harry is bólintott viszonzásul, és a legtöbben szintén megköszönték neki, mielőtt élénk társalgásba merültek a bálról. Habár Blaise és még néhányan újfent legyőzöttnek látszottak.

Harry mindnyájuknak mélyen a szemébe nézett.

 – Bizakodjatok még egy kicsit tovább, srácok. – Ez visszahozott némi reményt az arcukra.

Draco a szemét forgatta.

 – Ja, néha több napba is beletelik az én Angyalomnak, hogy elkövesse a csodáit – mondta vontatottan.

Csodák csodájára ez nem eredményezte azt a nevetést, amire Draco számított. Az volt a célja, hogy enyhítse azok hangulatát, akik még mindig aggódtak. Nos, enyhített a borús hangulaton, de ez csak ezért volt, mert mind csodálattal meredtek Harryre. Draco megint csak a szemét forgatta, de Harryn kívül ezt most senki sem látta.

 – Úgy látszik azt hiszik, hogy te tényleg csodákat tudsz tenni – suttogta Harrynek.

Harry szomorkásan mosolygott.

 – Ez egyike az ilyen munka veszélyeinek.