Twittering birds never fly... or do they?



I have an endless fascination with dimensional travel through stories.


Yearly Writing Progress - 0%
0%

Manifesto

This is my online home. It's a queer little corner of the internet full of my favorite pop-culture characters holding hands, cuddling and kissing (regardless of gender and other bourgeois social constructs) for fun.
Also, I've been suffering from ADHD, depression and severe social anxiety for more years than I could count so please be nice if somehow for some goddamn reason you find this page. For the sake of the remnants of my mental health I may share some ramblings about my daily life and frustrations here too, besides writings and translations (my main gig, tho the last decade wasn't very nice... I'm slow and erratic creation-wise.)



Locations of Site Visitors

Gateaways

June 2023

S M T W T F S
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Layout By

Powered by Dreamwidth Studios
laraflame: (loki)
laraflame: (loki)

Csak nem...?

laraflame: (loki)
Amennyi angst Tom/Harry ficet olvasok mostanság... Kezdek teljesen fanatikussá válni. De tényleg. Veszélyesen.

Fordítás közben soha nem hallgatok zenét, mert képtelen vagyok koncentrálni -- vagy az egyiket szedem darabjaira gondolatban, vagy a másikat, úgyhogy a kettő egyszerre nem megy. Viszont most kivételesen beraktam az új kedvenc CD-met. Breaking Benjamin. BREAKING BENJAMIN. Komolyan, hallgasson mindenki BB-t, mert ISTENEK!

www.youtube.com/watch

Na és hogy találtam rájuk? Mindenki egyet tippelhet... egy Tom/Harry fanficben, ami azóta is a kedvencem, éééés le fogom fordítani, amint végzek a kismillió másik sztorival, amiket szintén meg akarok csinálni.

Phű, asszem éhes vagyok _'-..-'_

Bocs, rátérek a lényegre...


29. fejezet

 

 

Gyorsan elrepült a következő hónap. Mind Harry, mind Draco hihetetlenül elfoglaltak voltak, viszont mindent összevetve kialakítottak egy kényelmes rutint. Szabályos rendben követték egymást a tanórák, házifeladat-hegyek, DS összejövetelek és ötletbörzék, kviddics edzések és a gyakorlás Perselusszal, a barátaikra és az egymásra fordított időről nem is beszélve.


Lucius egyre többször tette tiszteletét, hogy együtt lehessen kicsit Perselusszal, s Harry és Draco is biztosítottak szabadidőt az apáikra. Mindkettejüket boldoggá tette látni, hogy a két férfi ad egymásnak egy újabb esélyt, és úgy tűnt, jól mennek a dolgaik.


Az összeülések Ronnal és Hermionéval, hogy megvitassák a DS-hez fabrikált terveiket sokkal simábban mentek, mint régen. Ront és Dracót nem lehetett volna igazán barátságosnak mondani, de mindegyikük nyilvánvaló erőfeszítéseket tett arra, hogy legalább ne szánt szándékkal cikizzék a másikat.


Fegyverszünetük még a Hollóhát-Mardekár meccset is képes volt túlélni, ahol Ron ténylegesen láthatta Harryt repülni. Elég annyit mondani erről; Ron nem repesett az örömtől, mikor az álmai az az évi Kviddics Kupa elnyeréséről látványosan és majdhogynem szó szerint repültek ki az ablakon.


Azért be kell vallani az elenyésző mértékű folyosói cukkolásokat a mardekárosok és griffendélesek közt, de ezek nem érték el az ellenségesség megszokott szintjét. Ugyanakkor a DS termében egy rossz szó sem esett a két fél között.


Ron minden tőle telhetőt megtett a kevesebb duzzogás érdekében, s Draco igyekezett minél ritkábban dicsekedni. Harry már attól is boldog volt, hogy legalább próbálkoznak, és őt sikerül kihagyniuk belőle.


Bizonyos szempontból igazából nagyobb gondja akadt a Griffendél-Hugrabug mérkőzés megtekintésekor. Hogy visszatartsa őt az automatikus üdvrivalgástól akárhányszor a Griffendél betalált, Draco egyfolytában csipkedte. Legalábbis egész addig, míg Harry meg nem fenyegette, hogy megátkozza. Azután a csókokhoz folyamodott, vagy felcsúsztatta kezét a másik combján, hogy Harrynek elakadt a lélegzete, s nem bírt kiáltozni és szurkolni.


Harry végül privát ünneplést tartott Dracóval a szobájában – mely rögtön a játék után kezdetét vette. Meglehetősen élvezte a jutalmát a Griffendél nyereségéért, és az bőven megérte a meccs alatti szenvedését. Az már mellékes volt, hogy most már mardekárosként még csak nem is játszott a Griffendél csapatának.


Összességében igazán jól ment minden, és ez volt az, ami kezdte Harryt zavarni. Ránézésre már-már túl jól mentek a dolgok.


Voldemort meglapult, amivel ő ugyan boldog volt, de idegesítette, hogy nem tudja, mit tervez a másik. Lucius és Perselus semmit nem tudtak kideríteni. Nem mintha ne lettek volna Voldemortot érintő aggodalmaik.


Perselus számára valójában elég nehéz idők jártak, mivel nem tudott híreket szállítani Voldemortnak Harry Potter hiányát illetően. Voldemort egyre dühösebb lett, hogy senki nem tudott rálelni Harry Potterre. Legtöbbször Perselus vitte el a balhé nagy részét, csak mert a Nagyúr szerint – mivel ő állt a legközelebb Dumbledore-hoz –, neki már csak ki kellett volna valamit ókumlálnia.


Plusz még ott volt az is, hogy Dustinnak elvileg össze kellett gyűjtenie minden információt, amit csak lehet, mégsem volt még semmi jelentenivalója. Szóval végül nem egyszer Perselus viselte el mindkettejük büntetését. A második ilyen alkalom után környékezte meg Harry apját és Luciust.


Ő és Draco szokásukhoz híven a kanapén kucorogtak, Perselus és Lucius pedig az azt két oldalról szegélyező székekben foglaltak helyet.


– Azt akarom, hogy tanítsd meg kezelnem a Cruciatus átkot – jelentette ki Harry Perselusnak.


Amaz felhúzta szemöldökét.


– Már hosszú ideje képes vagy eredményesen kiszórni azt az átkot.


A fekete hajú fiú töltött egy pohár scotch-ot, és apja kezébe nyomta. Perselus elfogadta a poharat, mindvégig óvatosan szemmel tartva fiát.


Harry mély levegőt vett.


– Ki tudom szórni – ismerte el. – Amire szükségem van az az, hogyan harcoljak az utóhatásai ellen, miután az alanya voltam.


Perselus hirtelen megértette, miért kapott egy pohár whiskyt, s azonnal ledöntötte, majd ráfüggesztette a védjegyévé vált gyilkos pillantást.


– Neked kibaszottul elment az eszed? – Perselus még le sem tette a poharát, Draco máris mérgesen felkiáltott.

Harry félredöntötte fejét, mintha gondolkodna rajta.


– Nem. Nem hinném – válaszolta aztán.


– Kizárt – mondta Draco keményen, meredten Harryre bámulva. – Senkinek sem engedem, hogy a Cruciónak vessen alá téged.


Harry felvonta szemöldökét.


– Nem adok neked választást – szögezte le.


Draco szeme haragosan villogott.


– Mi a francért tennéd ki magad egy ilyen átoknak – szándékosan?


– Ahogy már mondtam, tudnom kell állni az utóhatásait, miután az alanya voltam – ismételte meg Harry nyugodtan.


– Nem fogom kimondani a Cruciót a saját fiamra – csikorogta Perselus. – Pusztán azon hibás elképzelésre alapozva, hogy az segíteni fogja jobban elviselni.


– Rendben – szólalt meg Harry, majd Lucius felé fordult, aki egykedvűen szemlélte őket. – Lucius, segítenél ennek a gyakorlásában?


– Nem – szakadt ki Perselusból erőteljesen, nem engedve szóhoz jutni a szőke férfit. – Azt is megtiltom, hogy Lucius vessen alá a Cruciatusnak. Nem fogod fel, hogy milyen is az, Harry.


Harry szeme dühtől lángolt.


– Ó, valóban nem? Mind tudjuk, hogy ez Voldemort kedvenc átka, és egyszer már szembe kellett vele szállnom, mikor is kimondta rám. Tulajdonképp, akkoriban épp Lucius is ott volt, és mindent látott.


Az említett felé fordult.


– Mondd csak, Lucius. Te is úgy gondolod, „megőrültem”, hogy ilyen ötlettel állok elő, vagy te látod a mögötte megbújó értelmet?


Lucius elismerően bólintott.


– Koránt sem ésszerűtlen feltételezni, hogy egy ponton harcolnod kell egy Cruciatust követően – nyilatkozott ünnepélyesen. – Amennyiben valóban ily módon szeretnél felkészülni, akkor a segítségemet nyújtom benne.


– Köszönöm – mondta Harry, s viszonozva fejet hajtott


Perselus és Draco erre az idősb Malfoyt szegezték méregtől csöpögő tekintetük végére, amiért egyet mert érteni Harry ötletével.


– Hogy merészelsz belemenni ebbe a botor tervbe? – nézett le rá hűvösen Perselus.


– Fájdalmas módja a felkészülésnek, de semmiképpen nem botor, Perselus – jelentette ki szenvtelenül. – A fiú mond valamit. Ha hozzá tudja edzeni a testét az akaratához a Cruciatus eltűrésében, sokkal jobb helyzetbe kerül, mikor szembe kell néznie a Sötét Nagyúrral.


– Ez egyszerű kínzás, semmi más – szűrte a fekete hajú férfi a fogai között.


– Apám! Hogyan egyezhetsz bele, hogy megkínozd!? – üvöltött Draco dühöngve.


Harry ennél a pontnál dőlt hátra, s boldogan kortyolgatta a scotch-át; engedte, hogy a többiek kiveszekedjék magukat rajta. Sok időt töltött ezen morfondírozva, és tisztában volt vele, minek veti alá magát. Lucius már beleegyezett, hogy segít neki, úgyhogy már csak apja és fiúja meggyőzése maradt, hogy ne tartsák vissza tervében.


– Igaz, kínzás – értett egyet Lucius. – De irányított körülmények között kerül rá sor, edzés közben. Egy pillanatig sem kételkedem mindkettőtök jelenlétében egész idő alatt, hogy megbizonyosodjatok e tényről – fejezte be akadékoskodó szeretteinek címezve.


– Hát kurvára ott is leszek! – kiabált rá apjára Draco gondolkodás nélkül.


Lucius szemöldöke a magasba szökkent, mire fia enyhén kipirult, de nem szívta vissza az elhangzottakat.


– Nem lesz szükség arra, hogy ott legyünk – érkezett Perselus hideg hangja. – Ugyanis nem fog megtörténni.


Lucius tekintete halvány mosoly kíséretében Harryre siklott jelezve, hogy rajta a sor a fiúk lerendezésében. Ő viszonozta a mosolyt, s konstatálta, hogy Lucius visszaadta a kezébe a stafétát. Arcáról leolvadt a vigyor, mikor apja felé nézett. Nem volt itt az ideje, hogy még a mostaninál is jobban felidegesítse őt.


– Apám, tökéletesen tudatában voltam ellenérzéseidnek ezzel az ötlettel kapcsolatban, de nem az engedélyed kértem – jelentette ki élesen.


Perselus orrlyukai kitágultak, s szeme is összeszűkölt dühében.


– Nem az engedélyem kéred? – ismételte meg Harry szavait kérdés formájában. Nem jó jel. Draco nyilván felismerte a leselkedő veszélyt, mert hátrébb húzódott a tűzvonalból való kikerülés reményében.


Harry kissé összerezzent, de folytatta:


– Nem. A segítséged kértem a gyakorlásban. Ez a Voldemorttal vívott háborúról szól, és minden lehetséges előnyömet ki fogom játszani benne.


– Önmagad kínzatását tehát előnynek nevezed? – sziszegte Perselus.


– Egy ellenség eredményes legyőzésének része erősségeinek és gyengeségeinek felhasználása ellene – csattant fel Harry irritáltan, elvesztve higgadtságát és türelmét apja makacsságával szembesülve. Sajnálatos módon nem ez volt a legjobb időzítés ráförmedni, s Harry nagy levegőt vett saját maga megnyugtatásaképp, mielőtt tovább beszélt volna:


– Voldemort egy kegyetlen, szadista szörnyeteg, de eléggé kiszámítható is egyben – folytatta. – Például most is épp tudod, mikor Voldemort legközelebb magához szólít, nagyon valószínű, hogy a Cruciatus alá helyez, akármilyen más kínzási módszerrel fűszerezve, amit épp jónak ítél.


– Itt most nem rólam beszélünk – csattant fel Perselus mérgesen.


– Dehogyisnem – vágott vissza Harry. – Rólad beszélünk és minden egyes emberről a varázsvilágban.


Harry arckifejezése látványosan megváltozott, s mikor újra megszólalt hangja hidegen és acélosan csengett, eltökéltséggel telve. Nagy hirtelen már nem csak egy tizenhat éves fiú volt, aki az apjával vitázott; fiatal férfi vált belőle, aki háborúba készült.


– Szembe kell szállnom Voldemorttal, ezt mind tudjuk, hogy megmeneküljön ez a rohadt világ. Ahogy azt is, hogy előszeretettel és rendszeresen osztogatja a Cruciót. Ebből már csakis az következhet, hogy valószínű úgy fogok majd összecsapni vele vagy követőivel, hogy közben meggyűlik a bajom az utóhatásokkal. Bármennyire nem fűlik a fogam elszenvedni a kínt, inkább tanulnék meg bírni vele kedvező körülmények között, mintsem akkor, mikor már az életem a tét.


Perselus legyőzötten sóhajtott.


– Hogy lehet, hogy mindig engedem, hogy rábeszélj az őrült ötleteidre?


Harry szórakozottan felhorkantott, hirtelen újra tizenhat éves tinédzserré válva.


– Nos, talán lehet valami köze ahhoz, hogy nem teszek se többet se kevesebbet, mint amit te szoktál – vágott vissza.


– Én nem kérem senkitől, hogy kínozzon meg – jegyezte meg Perselus szárazon.


– Így lenne? – tette fel a kérdést Harry komolyan. – Akkor mondd csak, mire számítasz minden alkalommal, mikor Voldemort szólít téged, és te tudod; nincs információ a birtokodban a tartózkodási helyemről számára.


Perselus szeme alig észrevehetően kikerekedett.


– Pontosan – mondta Harry. – Nem, a gyakorlatban tényleg nem kéred, hogy megkínozzon, de azzal a tudattal mész el hozzá, hogy bizonyára megtörténik. Megtanultál együtt élni vele, mert ezt a döntést hoztad. Én is meghoztam ugyanezt a döntést, de a saját módszeremmel akarom elérni, nem Voldemortéval – fejezte be élesen.


Draco hirtelen kinyúlt, és magához húzta, karjait szorosan köré fonva.


– Egy elcseszett idióta vagy. Remélem, tudod – csapott le rá ingerlékenyen.


Harry a szemét forgatta, de úgy helyezkedett, hogy gyors csókot adhasson a fiúnak.


– Igen, kedvesem – válaszolt szárazon. – Ha eddig nem is tudtam volna, itt vagy nekem te, hogy emlékeztess rá.


* * * * *


– Muszáj ma Roxmortsba mennünk? – nyafogott Harry. Leültek reggelizni a nagyteremben, ahol mindenki az aznapi terveit beszélte meg épp társaival.


Draco dühös pillantást vetett rá. Nagyon is jól tudta, miért nem akart Harry kiruccanni. Előző éjjel még egy Lucius-féle edzésen vett részt, és nem volt kellemes. Gyakorlatilag nem esett baja, de még mindig kissé mereven és fájdalmasan mozgott. Ez történik, ha Cruciót szóratsz magadra, majd részt veszel egy párbajban.


– Inkább maradnál itt és dolgoznál? – kérdezte Draco gonoszan, változatlanul mérgesen Harryre, amiért aláveti magát mindennek és az apjára, amiért megteszi neki.


– Merlinre, Draco! – kiáltott fel Blaise. – Miért vagy ma ennyire durva Dustinnal?


– Ja, Draco, csak szállj le rólam – toldotta meg Harry figyelmeztetően.


– Inkább másznék rád – motyogta Draco az automatikusan eszébe jutó választ.


Blaise kuncogni kezdett.


– Mi van? Dustin, nagy hirtelen már nem teszed szét neki a lábad?


A páros csúnyán nézett a fiúra.


– Jól van, jól van – visszakozott Blaise. – Befogtam.


– Ugye nem vesztetek úgy össze, mint múltkor? – tudakolta Pansy gyanakvón, viszont a hangja legalább annyira árulkodott az aggodalmáról is.


Draco kimerülten sóhajtott.


– Nem, nem veszekszünk – jelentette ki feszülten.


Pansy és Blaise hitetlenül néztek vissza rá. Harry Draco füléhez hajolva suttogott:


– Légy szíves, hagyjuk ezt most – kérlelte.


– Te kezdtél el nyafogni Roxmortsról – vágta rá Draco.


Harry legyőzötten dőlt hátra.


– Igazad van. Sajnálom.


Semmi másról nem esett több szó a reggeli alatt. Harry felváltva látszott levertnek és irritáltnak. Dracóról vagy az idegesség, vagy a düh sütött.


Kis idő elteltével négyesük már a Roxmorts felé vezető hóval borított úton gyalogolt, és továbbra sem szólalt meg semelyikük sem. Pansy és Blaise zaklatottan rájuk pillantgatott néha, hisz még mindig fogalmuk sem volt, mi folyik Harry és Draco közt.


A szőke mardekáros váratlanul megtorpant az út közepén.


– Miért én vagyok mindig a rosszfiúnak beállítva a kapcsolatunkban? – tette fel a kérdést duzzogó hangon.


Harry, Pansy és Blaise megálltak, s hátrafordultak. Utóbbiak meglehetősen óvatosnak tűntek a kérdés megválaszolását illetően. Harrynek ugyanakkor nem voltak aggályai.


– Jobban szeretnéd, ha gyakrabban lennék én a lehetetlen pöcs? – kérdezte szárazon. – Sajnálom, de kissé lefoglal a kibaszott idióta szerepe.


Pansy és Blaise leesett állal bámulták; képtelenek voltak elhinni, hogy Harrynek volt képe ezt Draco szemébe mondani.


Draco sem tűnt éppen elégedettnek, de barátai legnagyobb megdöbbenésére rávigyorgott Harryre.


– Ahogy mondod. Én nem tudnék ilyen jó munkát végezni abban a szerepben.


Harry nevetve rávetette magát, ledöntve a lábáról, s a hóba puffanó Dracón landolt.


– Hé! – tiltakozott a szőke. – Semmi kedvem egy hideg, nedves hókupacban fetrengeni.


Harry elfordította a fejét, hogy párja fülébe haraphasson, majd meleg nyelvével végigsimított rajta.


– Jobban szeretnél meleg és nedves lenni? – dorombolt csábítóan.


Draco meglepetésszerűen taktikát váltott, s ahelyett, hogy megpróbálta volna legurítani magáról Harryt igyekezett közelebb húzni magához. Hirtelen máris egy heves smárolás közepén tartottak a Roxmorts felé vezető út szélén, egy kupac hóban. Szájak találkoztak kifejezve aggodalmukat, az egymásnak nyújtott megnyugtatásukat és megbocsátásukat, mindezt egy egészséges adag vággyal keverve.


– Ti ketten pusztán a békülős szex kedvéért civakodtok egymással? – Blaise kérdése őszintén kíváncsinak hangzott.


Harry és Draco nevetve váltak szét. A szőke megint taszított egyet társán, mire az két lábra küzdötte magát, mielőtt felsegítette volna. Szárító bűbájokat alkalmaztak, s megpróbálkoztak rendbe szedni magukat.


– Valójában nem – mondta Harry hangjában jókedve nyomával.


– A magad nevében beszélj – jegyezte meg vontatottan Draco, miközben karját kedvese dereka mögé csúsztatta, s közel húzta magához, mikor újra elindultak.


Harry és Blaise szórakozottan horkantottak, míg Pansy a szemét forgatta.


– Rád vallana, Draco csak azért kezdeményezni egy veszekedést, hogy később szexelhess – szúrt oda szárazon.


– Miért ne, ha egyszer bejön? – tudakolta Draco.


– Mindenképpen bejön neked, ha vitatkozol vele, ha nem – vágott vissza a lány. – Ti többször csináljátok, mint bárkik, akiket ismerek kombinálva.


– Hé, nem az én hibám, hogy Angyalnak külön szobája van, és mi az előnyünkre használjuk – állította lustán Draco.


– Nektek nincs is szükségetek szobára! – kiáltott fel Blasie méltatlankodva. – Épp most smároltatok egy rohadt hókupacban, Merlin szerelmére!


Harry megint kuncogott.


– Mond valamit, Draco.


A fiú megrántotta szabad vállát.


– Én úgy hallom, csak féltékenyek.


– Rohadtul igaz is, hogy féltékeny vagyok! – fakadt ki Blaise. – Én is akarok valakit – biggyesztette le ajkát.


– Kit? – kíváncsiskodott Harry.


A fiú elpirult, Harry és Draco szeme pedig elkerekedett.


– Tetszik neked valaki – jelentette ki Draco, s hangjából élénken kihallatszott a vágy, hogy kihúzza ezt a titkot barátjából.


– Talán igen, de az pokoli biztos, hogy nem mondom meg neked, ki az – torkolta le Blaise.


– Ó, gyerünk már – hízelgett a másik. – Tudod, hogy nem fogunk semmit mondani.


Blaise horkantott.


– Semmi ilyesmiről nincs tudomásom. Lehet, hogy meg tudod tartani közöttünk a dolgot, de borzalmas kínokat kellene kiállnom – halálra cikiznél. Emellett, úgyse jön össze soha.


Dracón látszott, hogy szívesen erőltetné még a témát, de Harry közbevágott:


– Neked tetszik valaki, Pansy? – kérdezte.


Ez pillanatnyilag hatásosan más vágányra terelte Draco figyelmét, s mindhárom fiú a lányra nézett.


– Nem igazán – mondta ő, könnyedén vállat vonva. – Ez kicsit vicces, mert amíg nem jöttél, Dustin, addig mindenki azt hitte rólam és Dracóról, hogy igazából egy pár vagyunk.


Harry önelégülten vigyorgott rá.


– Ja, Draco említette – reagált. Harry természetesen már tisztában volt vele, de Draco még többet mesélt az állítólagos kapcsolatukról, ami soha nem is létezett.


– Nincs senki, akit kedvelnél? – faggatózott Blaise.


– Nem igazán – jött az ismételt felelet. – Csak azt tudom, hogy akarok egy olyan kapcsolatot, amilyen Dracóé és Dustiné. Noha tudnék élni az exhibicionista oldal nélkül – ismerte el bánatosan.


– Ó, ne már. Hisz mókás! – nyilvánította ki véleményét Harry nagy vigyorral.


– Megvan a maga borzongató izgalma – kontrázott rá Draco is vigyorogva.


– Én ragaszkodom a másik oldalhoz, köszi – szögezte le Pansy fanyarul, nevetést előcsalva a három fiúból.


– Pansynek ugyanakkor valamiben igaza van – ismerte el Blaise sóvárogva.


Harry zavartan nézett rá.


– Éspedig?


– Ti ketten egyszerűen túl jól passzoltok egymáshoz – adta meg a választ Blaise vállat vonva. – Még amikor veszekszetek is, olyan hamar túljuttok rajta... nos, kivéve azt az egy alkalmat. Sértegethetitek egymást, ahogy azt az előbb is tettétek, de valahogy az egész előjátékká válik.


Harry és Draco egymásra mosolyogva mindentudó pillantást váltottak. Mindketten roppant jól szórakoztak az ötleten, hogy mindössze előjátékba gabalyodtak az elmúlt öt év során. Nem csoda, hogy most le se tudták venni a kezüket a másikról.


Szerencsére Blaise nem vette észre sokatmondó tekintetüket, mivel a földet fixírozta menet közben, Pansy pedig Blaise bámulásával foglalta el magát.


– Minden olyan természetesnek tűnik köztetek – folytatta Blaise halkan. – Nem tudom, hogy magyarázzam el. Összekaptok és veszekedtek, de mindenki megmondhatja, hogy attól még ugyanúgy szeretitek egymást. Azt hiszem soha nem láttam még egy ilyen párt előttetek. Jó lenne valami ehhez hasonló az életembe.


Pansy megbökte Harry karját és a lelombozott fiú irányába intett. Draco látszólag követte a gondolatmenetét, mert átlépett a lányhoz, s karját az övébe fűzte.


– Hamarosan összefuthatnánk a Három Seprűben – jelentette ki Pansy közömbösen.


Harry bólintott, Blaise viszont meglepetten kapta el a fejét, mert nem vette észre az új párosítást. Lelassított, majd teljesen meg is állt, zavartan bámulva a páros után, akik előttük sétálgattak.


– Dustin? – vonta kérdőre társát.


Harry vállat vont.


– Akarsz csak úgy sétálni egy kicsit?


Blaise sóhajtott s bólintott.


– Persze – adta hozzá halkan.


Barátságos csendben haladtak tovább; Harry öntudatlanul is a Szellemszállás felé terelte magukat. Ennél privátabb helyre nem is mehettek volna Roxmortsban.


Lesöpörte a havat egy nagy szikláról s leült, egy kézmozdulattal jelezve Blaise-nek; csatlakozhat, ha akar. Blaise kapott az alkalmon, de még jó pár percig nem mondott semmit. Harry csak várt csendesen, azon morfondírozva, vajon miért tűnik zaklatottnak a barátja.


– Nem mondhatok semmit Dracónak – szólalt meg Blaise, hirtelenségével felriasztva Harryt.


Ő vállat vont.


– Nekem sem kell – mondta halkan.


– De veled megoszthatom, nemde? – fakadt ki Blaise, habár Harry nem gondolta, hogy valóságos kérdésnek hangzott. Blaise pedig nyilván már előre tudta rá a választ.


– Bízhatsz benne, hogy megtartom a titkaid, ha erre célzol – biztosította attól függetlenül Harry.


– Draco és Pansy is tudják, hogyan kell titkot tartani – vágta rá a fiú, láthatóan szükséget érezve rá, hogy megvédje barátait – az ő barátaikat.


– De Pansy lány, míg Draco elviselhetetlen pöcs tud lenni néhanapján. – Harry sem késlekedett az igazsággal.


Blaise erre végül elnevette magát, s ellazult kissé.


– Ja, ez körülbelül összegzi a helyzetet. – Szeme sarkából Harryre pillantott. – De te nem fogsz kinevetni, vagy mégis? – Ez is ugyanúgy kijelentésnek hangzott inkább, mintsem kérdésnek.


– Blaise, tudod jól, ha bármire szükséged van, én itt vagyok és megteszem a tőlem telhetőt, még ha az csak annyi is, hogy meghallgatlak – nyugtatta meg a fiút.


Amaz bánatos mosolyt villantott rá.


– Tudodm. Nyilvánvalóan Pansy és Draco is, ezért hagytak magunkra.


– Tehát, mi a gond? – tette fel a kérdést Harry.


– Egy Griffendéles tetszik – fújta ki nagy lendülettel a zavaró választ Blaise.


– Á, nos, ez megmagyarázza, miért nem akarod beavatni Dracót – jegyezte meg Harry fanyar mosollyal.


A másik enyhén összerezzent.


– Rosszabb is lesz még.


– Ki mondta neked egyáltalán, hogy ez rossz lenne? – támadt rá Harry.


Blaise csak bámult rá egy darabig, majd ellazult egy picit.


– Neville tetszik – bökte ki várakozón, Harry reakcióját lesve.


Barátja nem okozott neki csalódást az arcát beterítő vigyorával.


– Szerintem Neville nagyszerű srác. Ronnak és Hermionénak igaza volt, mikor beajánlották a DS csoportunkba, és tényleg kedvesnek látszik. Ráadásul elég jól néz ki.


Nem volt túlságosan meglepve a mardekáros vallomásától. Azt nem tudta, hogy Blaise romantikus értelemben érdeklődik volt háztársa után, de azt igen, hogy pompásan elvannak a DS találkozókon. Mindketten részei voltak Harry kisebb csapatának, és gyakran kerültek párba.


Harry tett róla, hogy menetrend szerint különböző párokat alkosson, hogy ezáltal mind összeszokhassanak. A gyakorlat nem tette boldogabbá Dracót, s néhányan még mindig panaszkodtak miatta egyszer-kétszer, de az idő legnagyobb részében a tagok jól össze tudtak dolgozni.


Blaise viszonozta vigyorát, de aztán lehervadt az arcáról.


– Ja, nos, úgysem fog megtörténni.


Harry jól tudta, itt nagyon-nagyon óvatosan kell eljárnia.


– Már miért nem? Miattad, Neville, a családod vagy a barátaid miatt? – sorolta.


Blaise arca gyászos kifejezést öltött.


– Ilyen sorrendben.


– Hát, akkor tekintsünk át egyszerre egy problémát – javasolta.


Így aztán Harry és Blaise csak ültek ott szerelemről, iskoláról, a háborús politikáról, családról és barátokról diskurálva. Kísérleti terveket raktak össze. Ezek egyike magában foglalta az idősebb DS tagok meghívását a szünidőre időzített 'Mardekáros partira'. Ha Harrynek nem sikerül összehoznia Blaise-t és Neville-t a parti előtt, talán a laza környezet bátorítani fogja őket. Na persze Blaise eleve azt akarta, hogy a félénk oroszlán vele menjen a partira.


Harry tett néhány ígéretet. Egyrészt azt, hogy kipuhatolja, mit érez a griffendéles a barátja iránt, és hogy egyáltalán szereti-e a fiúkat. Ő személyesen azon a véleménye volt, hogy Blaise és Neville csodás párost alkotnának, de tudta, szükség lesz némi meggyőzésre Neville-nél, hogy adjon egy esélyt a mardekárosnak, még ha a fiúkat is preferálja. Az ő tapasztalatai a kígyó-házzal bizonyos értelemben még Harryénél is rosszabbak voltak. Az biztos, hogy ezerszer könnyebb lenne meggyőzni a visszahúzódó fiút, ha felfedné előtte magát, de odáig már nem akart elmenni.


Blaise óriási megkönnyebbülésére azt is felvállalta, hogy megküzd Dracóval. A sötét bőrű fiú ugyan ezt nem tudta, de Harrynek volt egy óriási előnye ezt a témát illetően. Draco tudta, ki is Harry valójában. Amennyiben az ifjú Malfoy képes volt békét kötni Ronnal fiúja kedvéért (és nem a DS-ért vagy bármi másért), akkor talán, csak talán meg tudja győzni a fiút, hogy adjon egy esélyt Blaise-nek és Neville-nek.


Tinédzserekként természetes, hogy szerelembe estek, s ez, valamint a barátok és bulik épp elég kihívást állítottak eléjük. Szerencsétlenségükre ugyanakkor nem voltak épp normális tinédzserek. Blaise-t az is nyugtalanná tette, hogy fogalma sem volt, mihez fog kezdeni a nyáron. Az egyre közeledő téli szünidő emlékeztetőként szolgált arra, hogy Harry micsoda kemény szituációból húzta ki.


Viszont szorongani kezdett tőle a nyár miatt. Tisztában voltak vele, hogy ez csak átmeneti elhalasztása volt a problémának. Önmagában ez is félelemre adott okot, s plusz faktort jelentett abban a dilemmában, hogy Blaise merjen-e egy kapcsolatot szorgalmazni Neville-nél.


A mardekáros nem tudta biztosra, mit tartogat számára a jövő. Nem volt benne biztos, hogy hazamehet-e még ebben az életben. Azt sem tudta, hogyha mégis megteszi, vajon halálfalónak kell-e állnia. Már ott tartott, hogy nem akar hazatérni, de ötlete sem volt, mi máshoz kezdhetne. Bár mindennél jobban össze akart jönni Neville-lel, nem akart azért kapcsolatba lépni vele, csak hogy egy lehetséges halálfaló társaságára ítélje a fiút.


Ugyan nem volt ugyanaz a helyzetük, de az biztos, hogy Harry átérezte egy új kapcsolat vagy bármi elkezdését bizonytalan jövőképpel. Hallgatott, minden tőle telhetőt megtéve támogatott, és ígéretet tett, hogy így vagy úgy, de mindenképpen előáll egy megoldással még a nyár beköszönte előtt.


Teljesen elvesztették az időérzéküket, és hogy hány melegítőbűbájt szórtak már ki. Egyszerűen csak elvesztek a különböző tervek forralásában. Épp ezért mindketten összerezzentek, mikor meglátták Pansyt és Dracót közeledni feléjük a domboldalon, és rádöbbentek, milyen régóta ülnek ott.


– Ó, basszus – motyogta Harry. – Pedig épp csak kizökkentettem Dracót a bosszús kedvéből.


– Sajnálom – mondta Blaise együttérzőn.


Harry sóhajtott.


– Nem a te hibád. Talán Draco ez egyszer annyiban hagyja – fűzte hozzá reménykedve.


Blaise felhorkantott hitetlenségében.


– Ha ezt annyiban hagyja, jobban a kisujjad köré csavartad, mint hittem. Draco nem szereti, ha megváratják, és mondhatom, kissé akaratos a birtoklási vágyát illetően.


– Úgy gondolod? – érkezett a szarkasztikus megjegyzés Harrytől.


Feltápászkodott, miközben egyre közelebb értek hozzájuk, de felnyögött, mikor a teste tiltakozni kezdett a sok ülés miatt – és az előző esti Crucio miatt. Sajnálatos módon, Draco meghallotta a nyögést.


– Itt ücsörögtél az egész kibaszott idő alatt, mi? – csattant fel. – Tehát most még jobban fájnak és még merevebbek a tagjaid, mint rögtön a tegnap esti edzés után.


– Igen – vallotta be Harry halkan. Tisztán látszott, hogy Draco még mindig mérgesebb volt a kínzás miatt, aminek ő aláveti magát, mint amiatt, hogy Blaise-zel egészen eddig beszélgettek. Egyszerűen fogalmazva Draco csak aggódott miatta.


Blaise ide-oda jártatta köztük a tekintetét.


– Nem tudtam, hogy fájdalmaid vannak, Dustin. Alapból nem kellett volna kiülnünk ide – tette hozzá riadtan. – Sajnálom, Draco. Nem akartam ilyen sokáig itt tartani.


– Megoldottátok a problémád, bármi is volt az? – csattant Draco kérdése Blaise-hez.


A fiú csak pislogott rá; erre a kérdésre nem számított.


– Hát, ja, valahogy úgy. Azért ültünk itt, mert terveket kovácsoltunk.


– Csak terveket ne – motyogta Draco lehunyva szemét egy másodpercre.


Blaise és Pansy összezavarodtak, de Harry Dracóra vigyorgott, s előrelépett átölelve szerelme derekát.


– Minden rendben, kedvesem – suttogta. – ezek a tervek semmilyen módon nem veszélyesek.


– Ajánlom is – figyelmeztette a szőke, mérgesen nézve a szemébe.


Harry fényes mosolyt villantott rá.


– Bízz bennem, nem azok.


Draco még összehúzott szemmel tanulmányozta pár pillanatig.


– Rendben – mondta végül.


– Köszönöm – suttogta Harry, s fejét Draco vállára ejtve pihentette. Érezte és hallotta Draco sóhaját, míg karjai szorosabbra záródtak körülötte. Puhán elmosolyodott azzal a biztos tudattal, hogy megbocsátást nyert.


Arcát Draco nyakához dörgölte, mire a szőke hangosat nyikkant.


– Merlinre, rohadtul hideg vagy!


Harry visszahúzódott annyira, hogy Dracóra nézhessen, s bűntudatosan rámosolygott.


– Gondolom az utolsó melegítőbűbáj hatása is elmúlt.


– Kibaszott idióta – motyogta Draco, amivel csak azt érte el, hogy Harry önelégülten mosolyogjon rá.


Pansy és Blaise ámulattal nézték őket.


– Szóval ez azt jelenti, most már visszamehetek a kastélyba, és áztathatom magam egy forró fürdőben, ahogy azt eredetileg is akartam? – kérdezte reménykedve.


Draco a szemét forgatta.


– Pansy velem volt, és már beszereztem a ruhánkat a bálra, valamint végeztem a további vásárolni-valóimmal is mialatt rád vártam, úgyhogy akár mehetünk is.


Harry rákacsintott.


– Ígérem, kárpótollak – sugallta csábosan.


– Remek. Akkor menjünk – egyezett bele Draco azonnal hátraarcot vágva anélkül, hogy bajlódott volna az elköszönéssel a barátaitól.


Hárry hátrapillantott a válla fölött, s behajlította kisujját Blaise felé; elvigyorodott, mikor a fiú a szája elé kapta a kezét, hogy nevetésével ne hívja fel magára Draco figyelmét.


* * * * *

folytatás >>

 

Comments

(will be screened)
(will be screened if not validated)
If you don't have an account you can create one now.
HTML doesn't work in the subject.
More info about formatting